Attilám már jó pár napja dolgozik nálunk és mondhatom: telitalálat. Csak pozitív dolgokat tudok leírni. Minden várakozásomat felülmúlta a kollegáim és Attila helyzethez való hozzáállása. Beosztották a fiúk maguk között, az egyik a gépekre a másik az anyagokra, nyomatokra a harmadik a színkeverésre tanítja, nem hiszem, hogy Magyarországon van még olyan nyomdai tanuló, akivel ilyen szinten van foglalkozva.
Ha már az alapokat tudja, akkor én meg majd megtanítom magára a nyomásra, szemmel láthatóan van kedve hozzá. Ezzel a tudással biztos megélhetési lehetősége lesz, nyugodtan hajthatom majd a természet ölébe a fejem, ha eljön az ideje. Persze sok még az információ, zsong is a feje szegénynek. De bármelyikünknek sok lenne egyszerre, ő teszi a dolgát, lelkes, és ez a lényeg.
Nálunk a nyomdában ujjlenyomatos nyilvántartó rendszer van. Ez azt jelenti, hogy nem kell stresszelni 5-10 perces késéstől, amikor beérsz, lenyomod azt az izét a számítógépen és mikor haza mész akkor is. A főnökeim teljesen jogosan azt kérték tőlünk, csak átöltözés után lépjünk be. Attilám ezt olyan szinten tartja be, hogy átöltözik, elmegy mellékhelységbe a dolgára és csak utána hajlandó beléptetni magát. Mondtuk, azért nem ilyen szigorú a rendszer, hisz napközben is jár mellékhelységbe, de ö ragaszkodik a reggeli rituáléhoz. Imádom a becsületességét!
A munkájába nem folyok bele, más teremben is dolgozunk de, az ebédszünetet együtt töltjük. Még az első nap tiltakozott az ebéd ellen, de a kollegáim erőteljesen rászóltak: enni kell, fizikai munka ez! Azóta nincs gond ezzel sem, sőt a harmadik napon már várta az ebédszünetet. Úgy látom megtalálta a helyét, valóban beilleszkedett, a kollégák pedig el és befogadták.
A mi életünk ezzel rendeződni látszik. Attilámmal éljük a hétköznapi emberek hétköznapi életét álmokkal, vágyakkal, úgy, mint alárki más. Csak mi -és persze ti- tudjuk milyen harcok, mennyi vérveszteség árán győztük le a Rémet. Bár "szemem a pályán" lesz mindig, úgy érzem hagyhatom Attilámat kicsit önállóan játszani. Ritkábbak lesznek a posztok, de ez ne szegje kedveteket. Ha bármi kérdés adódik megtaláltok. Ha kérdés van tegyétek fel kommentben, igyekszem válaszolni rájuk.
Ha bárki ki akarja írni magából a saját történetét tanulságul vagy biztatásul másoknak, megteheti, küldje el Fabiusnak. Mert én még mindig abban hiszek, amit Hippokratész mondott:
„Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad.”