Szia Ági!
Reggel megyünk az iskolába. Most dolgozom, éjszaka szoktam általában dolgozni, gyermekápolónő vagyok.
Ma valahogy nagyon el voltam keseredve Győző miatt, néha belém nyilal az, hogy mi lesz az ő életútja, mi lesz vele? Lesz-e családja, szerelmes lesz-e, talál-e valami rendes lányt aki szereti, lesznek-e gyerekei?
És ma valahogy úgy éreztem semmi ilyenbe nem lesz része. Olyan rossz látni a monoton, érzelemszegény mindennapokat. Látni a céltalanságot. És ez éppen most jött elő belőlem, amikor holnap valami új kezdődik, hisz megyünk iskolába.
De a munkahelyemen helyre lettem téve. Itt van egy izomsorvadásos 15 éves fiú, aki már nem bír mozogni és 26 kilóra lefogyott. És ez mellett teljesen ép elméjű, egy komoly kamasz fiú. Szörnyű a tudat, hogy ő 20 éves kora körül meg fog halni és addig is teljesen ki lesz szolgáltatva, mert már nem bír egyáltalán mozogni.
Bele gondoltam milyen szörnyű lenne ha a gyerekeimet így kellene látnom. Mit érezhet ez a fiú, hogy telhetnek a mindennapjai a tudattal, hogy jön a vég.
Szóval szörnyű és akkor bele gondoltam, hogy Győző "csak" kicsit beteg és még akár teljes életet is élhet.
Azt szeretném kérdezni tőled, te szoktál ilyen dolgokra gondolni mint én?
Tudom szégyelnem kellene magam amiért ilyen vagyok, hisz Győző Attilához képest egy nagyon gyenge lefolyású eset eddig és ha állandó kontroll alatt van és szedi a gyógyszert, akkor nem is lesznek talán nehéz helyzetek.
Mégis ma nagyon elkeseredtem. De jön a holnap és talán az iskola valami újnak a kezdete lesz.
Tündi
Szia Tündi!
Igen voltak és még mindig vannak ilyen gondolataim, ez természetes, ne szégyelld, azt kéne szégyellned ha nem lennének. De gondolj arra, hogy amit mi boldogságnak gondolunk, nem biztos hogy egyezik az ő boldogságról való elképzeléseivel. Vannak érzelmeik, csak nem mutatják ki, arcuk mimikája is másképp müködik, de attól még ott van a lelkükben a szeretet, a düh, a félelem. Drukkolok a suli miatt, és írj nyugodtan akár mindennap.
üdvözlettel Ági
