Miután több hete levelezek több hozzátartozóval is, megérett bennem, hogy megírom ezt a posztot.
A blog a skizofréniáról szól, nem egy influenzáról, nem egy vírusról, amit 1-2 hét és ki lehet feküdni, vagy antibiotikummal lehet kezelni.
Én őszintén írtam le a fokozatokat. 1-1 lépcső megtétele volt mikor évekig is tartott. Amit Ti pár nap alatt elolvastok az 9 év története.
Az egyik levélíró szerint Attilám a tévé felvétel alatt zavartan viselkedett, nem beszélt folyamatosan, és ebből úgy gondolja nincs is olyan jól, mint ahogy leírom.
Nos én is zavart voltam, pofánkban 3 nagy reflektor, plusz a kamera, plusz a riporter engem is zavarba hozott, pedig kösz én jól vagyok.
Attilám előtt le a kalappal, hogy bevállalta minden ellenérzése ellenére ezt a riportot az én kedvemért, hogy megmutassa magát, és hogy hitelesebb legyen másoknak a példája.
Igen, zavarban volt, kereste a szavakat, de azért látszódott hogy mennyire képben van.
Akik ismerik a bátyja, a menyecském, Fabiusék, megerősíthetik az itt leírtakat.
Kommunikál, éles logikával véleményt alkot, úgy él, mint bárki más.
Valamit azért tudomásul kell venni mindenkinek: sosem lesz olyan a gyerekük, mint volt a betegség előtt! De könyörgöm a szakállas nagy fiam sem lesz már az a göndörfürtös babaarcú két éves, akit mindenki megcsodált! Ettől függetlenül én azért én imádom mindkettejüket.
A szeretet nem a külsőségekben rejlik a gyerekeink iránt, az egy megmagyarázhatatlan genetikai kód, ami belülről fakad, és végig kíséri egész életünket.
Azt megértem, ha valaki kételkedik, ha fél, ha bizonytalan, ha kétségbeesett, ha dühös a világra, ez mind érthető. A feladás az egyetlen, amit soha nem fogok megérteni! Az számomra elfogadhatatlan!
Fabius kiegészítése:
Kéretlenül, de beleszólok, mert nem bírom megállni szó nélkül. Az itt olvasgatók egy alapvető hibát vétenek: elkönyvelik szentírásnak az olvasottakat. Pedig ez a blog nem a Skizofrénia Gyógyításának Nagykönyve, mert olyan nem létezik. Néhányan elhiszitek, hogy az olvasottakat alkalmazva majd egy-két hét, és megváltozik minden. Kihagyjátok azt a kilenc évet a számításból, amit Fényeskéék is végig harcoltak Attilával. Nekik sem ment egyik napról a másikra, ahogy náluk sem jött be minden terápia, amit kipróbáltak. A skizofrénia egyénre szabott betegség, a blogon megosztott tapasztalat pedig maximum iránymutatás, tipp, amit elovasva talán érteni lehet a folyamatot, és megpróbálni azokat a módszereket, ami Fényeskééknek bejött.
Az egyetlen ami közös lehet mindannyiótokban, az a kitartás, amivel a betegség kezeléséhez, a betegetek állapotának javulásához álltok.
Attilával szombaton találkoztam utoljára, és a pár hetes találkozó óta is megfigyelhető további javulás. A munkahely és a közösség abszolút jót tesz neki. Nyitott a munkatársak felé, beszélget velük, egyre jobban kezeli a kapcsolatokat. Visszatért a humora, minden témát átlát és szarkasztikus megjegyzésekkel fűszerez, amin jókat röhögtünk. Nem bizonytalan, nem akadozik a kommunikációja, nem is hasonlít akár csak az egy évvel ezelőtti önmagára.
A riport pedig...na igen, az nem volt egyszerű menet. Nyugodtan mondhatom, mindannyian be voltunk szarva tőle. Mi a kérdésektől, Attila a szerepléstől, a tévések meg Sanyától és tőlem, mert kétséget nem hagytunk: ha valami nem tetszik, séta van. Ehhez képest jól sikerült, ami nagyban köszönhető a stáb hozzáállásának. Ritka korrekt társaság voltak, hagyták Attilának is feldolgozni az izgalmat. Azt az izgalmat és igen, előítéletet is, amit mi is tápláltunk egy tévészereplés iránt. Ezért ezt így nézzétek.
A blogot meg úgy olvassátok, hogy legyetek tisztában vele: a gyógyulás hosszú, idegőrlő folyamat, amit nem a polcról fogtok levenni, a betegetek nem fog két hét alatt megváltozni, mert csodák nincsenek. Sajnos. De a szeretet és az odafigyelés-elfogadás hónapok-évek alatt meghozhatja azt, amit gyógyulásnak hívunk.
Ehhez kívánok kitartást mindenkinek!
