HTML

Skizotéria

Anya és fia küzdelme a skizofréniával. Megtörtént esetet feldolgozó webnapló. Fényeske kéziratát posztokba szedi Záporka, úriparaszt és Fabius.

Friss topikok

  • maria.janos: Igen én is kíváncsi vagyok mi van Veled nagyon nagyon. (2014.08.30. 21:48) A skizofrénia szakértők országa
  • maria.janos: Él még a Fábiusz által írt blog???? (2014.08.30. 18:26) Kiegészítés
  • fényeske: Köszönöm, hogy olvastad és persze hogy irhatsz: fenyesagi@freemail.hu (2012.06.09. 19:19) Életjel
  • fényeske: Szia cica! A hasonlat nagyon jó és találó. A tévhit abból ered, hogy valóban ott van a kiváltó ok... (2011.12.16. 19:30) Skizofrénia-újratöltve
  • anyósnyelv: Tényleg elment nem egy, hanem három barátom, az elmúlt években, s nem tudtam közbelépni! Egyszer l... (2011.11.29. 23:36) Társas magány

A skizofrénia szakértők országa

Fabius 2011.10.10. 16:42

Rájár a rúd a mentális betegségekben szenvedőkre. Nemrég bezárt a kórházuk, (OPNI) most meg kitudja milyen közgazdasági iskolát végzett(?) politikusok játszanak önjelölt pszichiátert és skizofrénia szakértőt.
 
A legújabb gazdasági koncepció szerint kitalálták, hogy a skizofrének gyógyszerei túl  drágák, ezért megvonták az állami támogatást rá.
1-1 ilyen beteg, még ha teljesen rendben van is körülötte minden, és dolgozik, az átlagkeresete nem éri el a nettó 70-80 ezer forintot. Ennyiből vajon hogy tudná megvenni a megszokott gyógyszerét, ami az új rendszer szerint 34 ezer forint? Ráadásul ők abba a jövedelemsávba esnek, akik az adójóváírás kivezetésének is vesztesei.
 
Az persze egy másik téma mi kerül 28 darab tablettában ennyi pénzbe.
Attilámmal több napot átbeszélgettünk, majd elmentünk az orvosához, hogy felírja az új gyógyszerét. Hezitált az orvos maga is, lelkesen sorolta mit is írhat fel, ami legjobban megközelíti azt, amit most szed. Sajnos döntésképtelen vagyok, mivel a szakmám nyomdász és nem patikus. Annyit tehettem, hogy a burát olvasgatva emlékezetemre hagyatkozva igyekeztem kirostálni azokat a szereket, amikre átlagosan sok panasz volt. Ezeket kizártam.
 
Mindenki tudja, legfeljebb a politikus nem, hogy mennyire veszélyes egy ilyen gyógyszerváltás. Újra be kell állítani az adagolást, a hatást figyelni és korrigálni kell, ami nem kis felelősség se az orvosnak, se a beteg családjának. Nekünk 3 év alatt sikerült a maximálisan kielégítő megoldást eltalálni, most kezdhetjük előlről. Akik egyedül élnek ott még nagyobb a veszély, rájuk ki figyel?  A rém röhög a markába, lepacsizott  a politikusainkkal: spóroljatok gyerekek, adjatok nekem teret!
 
Gondolkodni, mint annyiszor már, ezúttal sem sikerült a döntéshozóknak. Az addig rendben van, hogy a gyógyszerkassza kiadásait meg kéne vágni, sok gyógyszer támogatását lehetne csökkenteni. De, ha az új gyógyszer nem válik be, a páciens elveszti az állását, talán le is kell százalékolni. Ami ugye a közösből visz el, és ha netalán még kórházi kezelésre is szükség van, ami több hónapos, az sem lesz ingyen. Vajon a nagyokos közgazdász szakembereink, ezeket figyelembe vették és számoltak, vagy nem látják a fától az erdőt? Esetleg csak történt ami szokott, és a kapkodásban ismét otthagytak egy réteget a fűnyíró előtt, akiknek a normális életét készülnek feláldozni a spórolás oltárán?
 
Innen üzenem a Rémnek: ne reménykedj kishaver! Felőlem az ország összes félbolondja cibálhatja a nadrágszíjat, spórolhatnak ahogy tudnak, ide hozzánk vissza nem jössz többé!
 
De mi lesz a többiekkel?

Címkék: skizofrénia kérdések gyógyszerezés

15 komment

...

Életjel

Fabius 2011.05.28. 01:51

Sziasztok!
 
Rég nem írtam. A blog él - bár mostanában inkább privát életet -hisz nagyon sokan megkerestek az olvasása után. Van akinek tudok/tudtam tanácsot adni, és olyan is akad, aki nem fogadta el. Aki megkeres annak a telefonom éjjel nappal a rendelkezésére áll, hátha egy olyan szituációba kerül, ahol tanácstalan, és ha többen dugjuk össze a fejünket akkor találunk megoldást.
 
Sajnos van olyan eset, mint a legutóbbi is, ahol érthetetlenül állok én is, és csak annyit tanácsolhatok: beszélje meg az orvossal. Én soha egy pillanatra sem kerültem olyan helyzetbe, hogy féljek a fiamtól. Soha egyetlen mozdulat erejéig sem emelte fel a kezét rám, bár voltak veszekedéseink az elején. Nekem is meg kellett tanulnom a helyzetek kezelését, de a félelem soha nem volt jelen bennem. Szinte mindenki azt kéri, ne publikáljam az ő esetét, én ezt nagyon sajnálom. Mert mindegyikből lehet tanulni vagy következtetéseket levonni, akik itt olvasnak azoknak pedig néha jól egy-egy gyakorlati tanács.
 
Általánosságban elmondható, hogy az általam megismert minden esetben kivétel nélkül jelen volt a füves cigi használata. Én is meg vagyok döbbenve rajta, és nem tudom, az orvosok vajon tudják-e, mennyire gyakori ez mostanában. Ha tudják mért nincs publikáció, felhívás? Hiszek én a véletlenben, de csak korlátozott mértékig.
 
Az utolsó esetnél 3 éve, a fiú 17 éves korában kezdődtek a problémák. Az anyuka nem gondolt komolyabb bajra, viszont a fiú a nagymamájához került akkor vidékre. Az elmúlt 3 év alatt sok-sok jel és személyiségzavar utalt arra valami baj van, de voltak csendes időszakok is. Valahogy az orvos kimaradt egész mostanáig, amikor a fiúból gyakorlatilag kitört egy olyan agresszió, ami felett már nem lehet szemet hunyni. Orvos, kórház, diagnózis, az anyuka megkeresett, és minden sajnálatom ellenére nem tudtam segíteni neki. A félelem, amit érez a fia iránt számomra elképzelhetetlen.
 
Persze adtam neki tanácsot, én mit tennék, és a telefonon is elérhető vagyok, de amikor elmondtam mi az, ami rá vár, az azt hiszem halálra rémítette. Nem akartam, de muszáj voltam őszintén felvázolni a helyzetet, hisz ha valóban olvasta a blogot már amúgy is tudta nem lesz egyszerű.
 
Attilámmal minden rendben van, dolgozik, beilleszkedett, sportol, látszólag minden heppi. De senki ne gondolja, hogy hátradőlve élvezhetem a helyzetünket. Igaz már minőségi életet él, a rém azonban ott lapít valamelyik eldugott sötét sarokban, és néha apró jelét adja létezésének. Tudom, érzem minden porcikámban, hogy csak kicsit bizonyuljak gyengének és átveszi az irányítást! Miből gondolom ezt?
 
Például a gyógyszerből.
 
Eltelt közel 10 év a betegség kezdete óta. Attilám tudja, ő skizofrén erről már hajlandó is beszélni. De azt, hogy most rendben van, azt nem a gyógyszernek tudja be, hanem csodának. Szó szerint azt gondolja, vannak emberek, akik csodával határos modón meggyógyulnak egy gyógyíthatatlan betegségből, és magát is ilyennek tartja. A gyógyszert azért szedi, mert nem akar újra kórházba kerülni, a pszichiáterektől meg retteg, mint a tűztől. Ez nem elfogadható, hisz ha én már nem leszek hogyan tovább? Muszáj megértetnem vele, hogy a gyógyszernek köszönheti, hogy rendben van. Sok-sok beszélgetés, időnként finomabb vita után még ma is falakba ütközöm. Nem adom fel, mert nem tehetem.
 
A grimaszok kísérik az életét, a munkatársaink már megszokták. De például idegennek nézik sokszor a buszon, mikor utazunk, erre meg nincs racionális magyarázat. Szóltam az orvosának, de azt mondta kísérő tünet, örüljek hogy "csak" ennyi. Nem barátkozik, nincsenek lányok, képtelen vagyok rábeszélni, hogy regisztráljon egy társkeresőre, mindig legyint, majd, jön a válasz. Szóval itt tartunk 10 év után, ezért senki ne mondja, hogy könnyű dolgom van már. Talán könnyebb, mint azoknak akik most kezdik harcukat a skizofréniával, de megharcoltunk ezért a kis könnyebbségért az elmúlt hosszú és kemény évek alatt.
 
 

Címkék: skizofrénia mindennapok nyilvánosság szülői felelősség

28 komment

...

Új év, statisztika

Fabius 2011.01.12. 04:55

Boldog új évet minden olvasónknak!

Kezdjük ezt az évet egy kis visszatekintéssel: a blog fennállása óta 120 ezernél többen jártatok itt, és sajnos (vagy szerencsére) csak közel 50 hozzátartozó keresett meg különböző kérdésekkel. Ezekre a legjobb tudásom és tapasztalatom szerint igyekeztem válaszolni, így összesen 4 hozzátartozónak tudtam végül is segíteni úgy, hogy látványos következményei lettek hónapok elteltével. 4 hozzátartozó ugye 4 család, vagyis kb. 15-20 ember, aki idén már másképp éli az életét, mint a blog elolvasása előtt. Ez nagyon kevés de ezeken az embereken nem tudtak orvosok sem segíteni, reményt vesztve majdnem feladták, értük érdemes volt ebbe az egészbe belekezdeni.

 Az utolsó poszt elég komoly vihart kavart ezért a saját tapasztalatomból merítve csináltam egy mini statisztikát:
 

Mind az 50 hozzátartozó aki hozzám fordult elmondta, a betegüknél mindegyiknél jelen volt a marihuána fogyasztás hosszabb, rövidebb ideig. Ez, ha nem is tudományos, azért minimum elgondolkodtató. Egész biztos, hogy foglalkoznak ezzel szakemberek, de azt hiszem elég siralmas lehet a statisztika az országos átlagnál is. A média felelőssége lenne a felvilágosítás a lehetséges következményekről, természetesen az alkoholt is beleértve, de még messze nem vették ki a fejüket a homokból. A dohányzásnál komoly előre lépések vannak, de ezt a témakört is lábujjhegyen kezelik egyelőre. Én magam részéről minden ismerősömnek, akinek kamasz gyereke van elmeséltem, ennyit tudok tenni sajnos nem többet.

 
Attilámmal a karácsony nagyon jól telt el, az ajándékoknak örült, volt benne egy családi játék nap is a nagyfiammal és a menyemmel, evés ivás, még egy vendéglőben eltöltött vacsi is belefért. A szilvesztert is együtt töltöttük egy baráti társasággal, 40-50 emberke, zene tánc, és Attilámat is elkapták a lányok. Egyszer kétszer megpörgették, mondták is utána mennyire jóképű, kár, hogy annyire szelíd és csendes. Attila is nagyon jól érezte magát, érezte, hogy szeretettel szólnak hozzá, de nem tolakodóan. Azóta is emlegeti. Reggel 5 re elfáradt a tánctól és a hangos zenétől, óriási dolog volt, hogy eddig is bírta. Aztán minden visszaállt a dolgos hétköznapokra. Hálával tarozom a bátyjának, a menyemnek és a barátaimnak, mert leírhatom: boldog és békés ünnepeink voltak.

 

19 komment

...

Cannabis, bajok, csajok

Fabius 2010.12.15. 13:36

Több olvasónkban fölmerült a kérdés: mit lehet kezdeni a cannabis, magyarul a marihuána problémával skizofrén beteg esetén?  Sajnos nem reklámozzák, de a legújabb kutatások szerint a skrizofénia egyik kiváltó okaként között tartják számon. Többen kérdeztétek, mit tehettek ellene?
 
 
Nem tudom, csak azt tudom elmondani én mit tettem.
 
 
Először is kiiktatni a beszerzési forrást, bármi áron. Aztán jön a beszélgetés a beteggel, gyerekünkkel, de nem a tiltás, vagy szidás. El kell magyarázni neki sokszor, ha kell ezerszer meg még egyszer, hogy Ő allergiás a fűre, az Ő szervezete egyszerűen rosszul reagál rá. Ezt úgy a legegyszerűbb, ha megértetjük vele: vannak lisztérzékenyek, tejre érzékenyek, gyógyszerre vagy bármilyen nővényre allergiások, Ő a canabisra az, nagy valószínűséggel. El lehet neki mesélni az immungyengeséget, bizonyítani lehet, hogy nem hazudunk neki: interneten fellelhető már a marihuána használatának lehetséges következményei.
 
Attilával kapcsolatban sok írni valóm nincs hálistennek, mert ez azt jelenti velünk minden rendben, van.
Attilám maximálisan beilleszkedett a munkahelyen, jutalmat is kapott évvégére, ez meg olyan sikerélmény volt neki, amiben soha nem volt része eddig egy munkahelyen sem.
El is határozta minden lebeszélésem ellenére, hogy valami ajándékkal lepi meg a tulajt, mert ha Ő kap, akkor adni is illik. Ugye ez nem sok beosztottnak jut eszében?:)))
Lány ügyben is lépek ám előre, kitaláltam a következőt: társkeresőn vagyok regisztrálva, társat még nem találtam sajnos, de barátokat igen. Nagyon sokan vagyunk, akik rendszeresen összejárunk, nos meghívtak szilveszterre. Megtalálható itt, 16 évestől 60 évesig minden korosztály. Jó humorú kedves emberek, akik magány helyett a barátságot választották. Engem befogadtak, és biztatnak Attilámat is hozzam be ebbe a társaságba, és talán, majd ha már ismeri őket a regisztrációra is, rá lehet beszélni. Ez egy lépcsőfok, mert úgy tűnik Attila, nem zárkózik el előle. Szóval nagyon lassan de menni fog előre ez a szekér is szerintem.
 
Búcsúzóul mindenkinek kívánok egészségben és boldogságban gazdag ünnepeket!
 
 

Címkék: skizofrénia kérdések csajozás szülői felelősség

38 komment

...

Az elvesztett élet

Fabius 2010.12.07. 04:28

Sziasztok!
 
Sajnos nem mindig tudok jót írni. Volt itt egy anyuka aki olvasott és csodát remélt a blogtól. Leveleztünk sőt találkoztunk is, de nem tudtam segíteni rajtuk. Szóljon ez a bejegyzés egy fiúért, akit legyőzött a rém, és legyen ez példa azoknak akik küzdenek: csak óvatosan, ez a harc életünk végéig kísér minket legfeljebb tűzszünetek jutnak jobb esetekben.
 
A történet a következő: Mind ahogy a nagy könyvben meg van írva a gyerekkel 18 éves koráig semmi gond nem volt, aztán robbant a bomba. Kórházak, orvosok, összetört élet, iskola abbahagyva, jelen, jövő rémálommá vált. Aztán lassan két év alatt realizálodott minden, a gyerek szedte a gyógyszereit, munkába állt és bár magának való lett, de az alapok rendben voltak. Anyukának ráment a házassága, elváltak a szülők, és anyuka másik kapcsolat után nézett. Lekötötte saját kis élete, ami még nem lenne baj, de a gyereket a válás és a magány(egy szem gyerek) nagyon megviselte, elkezdett inni. A gyógyszert ugyan szedte de a hónapok alatt az egyre növekvő alkohol kezdte hatástalanitani, és a gondok kiújultak. Anyuka ekkor talált rám, elöször levelek, telefonok, aztán találkoztunk. Ötleteket adtam neki a jelekből következtetve, egyértelművé tettem, hogy a párkapcsolat keresést most függessze fel, vagy friss kapcsolatát avassa be a körülményekbe. A fiának nagy szüksége van most megint rá. Ehelyett anyuka elment 2 hétre Egyiptomba, azzal a jelszóval a fia szedi a gyógyszert, dolgozik,  nagy baj nem lehet. A fia ezalatt végleg abba hagyta a gyógyszer szedését és még mielőtt az anyuka hazaért volna öngyilkos lett. Lehet nem is öngyilkosság volt, hanem valami kényszerképzett ami ahhoz vezetett, hogy ugorjon a hetedik emeletről. Erre nem tudom a választ, és arra sem, mi történt volna, ha nem utazik el.  De egy valamit tudok: a jelekre figyelni kell, mert semmi nincs véletlenűl még ennél a betegségnél sem, és figyelni kell, mert itt maga az élet a tét.  Remélem sok ilyen esetről nem fogok hallani, inkább Tündi féle történeteket szeretem, meg a magamét, de sajnos mi vagyunk a kevesebben.

4 komment

...

A kitartás jutalma

Fabius 2010.11.02. 12:53

Fél év levelezés, leszidások, javaslatok, és Tünde kitartása meghozta jutalmát. Olvassátok és örüljünk vele együtt. Azok kevesek közé tartozik akiknek talán sikerült sikeresen szembeszállni ezzel a betegséggel. Emberi gyarlóság, de büszke vagyok arra, hogy a blog és én segitséget tudtunk ebben neki adni.

----------Eredeti üzenet----------
Dátum: 2010. október 29., péntek, 11:24:07
Feladó: "Gyergyief Tünde"
Tárgy: Tündi
Címzett: fenyesagi

 

 
Szia Ági!
 
Rég írtunk már egymásnak. Sokat juttok eszembe és sokszor emlegetlek téged. Amikor ismerősökkel beszélgetek Győző betegségéről, akkor mindig téged említelek, hogy mennyi erőt és segítséget kaptam tőled. Olyankor dióhéjban elmesélem a ti történeteteket.
Hogy vagytok? Minden rendben van Attilával?
Nekem nincs sok új mondanivalóm, ezért nem is írok mostanában. Győző egy teljesen "normálisan" viselkedő fiú lett. Iskolába jár, itthon mindenben segít amiben kérjük őt. Találtunk neki gyakorlati helyet, így nemsokára 1 héten egyszer reggeltől estig dolgozni fog három fiatallal, mert azt mondja csak pár évvel lehetnek nála idősebben azok akikkel fog dolgozni. Ha megállja a helyét akkor majd mehet suli után is délutánonként dolgozni, sőt a szerelőjük majd elviszi magával a későbbiekben, hogy lássa a gyakorlatban a dolgokat. Bízom benne megszeretik őt és így is lesz.
Ha itt majd megállja a helyét, akkor ennél többre most nem is vágyhatok, hisz tanul és dolgozik.
Megértettem amit írtál a lányokkal és barátokkal kapcsolatban, így semmit nem erőltetünk, hagyjuk élni az életét így, aztán majd talán alakulnak a dolgok.
A gyógyszert a mai napig minden nap meg kell tőle kérdezni bevette-e és nagyon ritkán van olyan válasz, hogy igen. Általában elfelejti, tehát minden reggel és este megkérdezzük tőle.
Szóval mi jól vagyunk, azt hiszem pár hónap után ennél többet nem is akarhatok, hisz már ez nagy eredmény amire jutottunk.
Ha van egy kis időd írjál mi van veletek.
 
Ezerszer puszillak. Tündi

Címkék: skizofrénia mindennapok szülői felelősség

7 komment

...

A feladásról

Fabius 2010.09.21. 18:27

Miután több hete levelezek több hozzátartozóval is, megérett bennem, hogy megírom ezt a posztot.
 
A blog a skizofréniáról szól, nem egy influenzáról, nem egy vírusról, amit 1-2 hét és ki lehet feküdni, vagy antibiotikummal lehet kezelni.
Én őszintén írtam le a fokozatokat. 1-1 lépcső megtétele volt mikor évekig is tartott. Amit Ti pár nap alatt elolvastok az 9 év története.
 
 
Az egyik levélíró szerint Attilám a tévé felvétel alatt zavartan viselkedett, nem beszélt folyamatosan, és ebből úgy gondolja nincs is olyan jól, mint ahogy leírom.
Nos én is zavart voltam, pofánkban 3 nagy reflektor, plusz a kamera, plusz a riporter engem is zavarba hozott, pedig kösz én jól vagyok.
Attilám előtt le a kalappal, hogy bevállalta minden ellenérzése ellenére ezt a riportot az én kedvemért, hogy megmutassa magát, és hogy hitelesebb legyen másoknak a példája.
Igen, zavarban volt, kereste a szavakat, de azért látszódott hogy mennyire képben van.
 
Akik ismerik a bátyja, a menyecském, Fabiusék, megerősíthetik az itt leírtakat.
Kommunikál, éles logikával véleményt alkot, úgy él, mint bárki más.
Valamit azért tudomásul kell venni mindenkinek: sosem lesz olyan a gyerekük, mint volt a betegség előtt! De könyörgöm a szakállas nagy fiam sem lesz már az a göndörfürtös babaarcú két éves, akit mindenki megcsodált! Ettől függetlenül én azért én imádom mindkettejüket.
 
A szeretet nem a külsőségekben rejlik a gyerekeink iránt, az egy megmagyarázhatatlan genetikai kód, ami belülről fakad, és végig kíséri egész életünket.
Azt megértem, ha valaki kételkedik, ha fél, ha bizonytalan, ha kétségbeesett, ha dühös a világra, ez mind érthető. A feladás az egyetlen, amit soha nem fogok megérteni! Az számomra elfogadhatatlan!
 
Fabius kiegészítése:
 
Kéretlenül, de beleszólok, mert nem bírom megállni szó nélkül. Az itt olvasgatók egy alapvető hibát vétenek: elkönyvelik szentírásnak az olvasottakat. Pedig ez a blog nem a Skizofrénia Gyógyításának Nagykönyve, mert olyan nem létezik. Néhányan elhiszitek, hogy az olvasottakat alkalmazva majd egy-két hét, és megváltozik minden. Kihagyjátok azt a kilenc évet a számításból, amit Fényeskéék is végig harcoltak Attilával. Nekik sem ment egyik napról a másikra, ahogy náluk sem jött be minden terápia, amit kipróbáltak. A skizofrénia egyénre szabott betegség, a blogon megosztott tapasztalat pedig maximum iránymutatás, tipp, amit elovasva talán érteni lehet a folyamatot, és megpróbálni azokat a módszereket, ami Fényeskééknek bejött.
 
Az egyetlen ami közös lehet mindannyiótokban, az a kitartás, amivel a betegség kezeléséhez, a betegetek állapotának javulásához álltok.
 
Attilával szombaton találkoztam utoljára, és a pár hetes találkozó óta is megfigyelhető további javulás. A munkahely és a közösség abszolút jót tesz neki. Nyitott a munkatársak felé, beszélget velük, egyre jobban kezeli a kapcsolatokat. Visszatért a humora, minden témát átlát és szarkasztikus megjegyzésekkel fűszerez, amin jókat röhögtünk. Nem bizonytalan, nem akadozik a kommunikációja, nem is hasonlít akár csak az egy évvel ezelőtti önmagára.
 
A riport pedig...na igen, az nem volt egyszerű menet. Nyugodtan mondhatom, mindannyian be voltunk szarva tőle. Mi a kérdésektől, Attila a szerepléstől, a tévések meg Sanyától és tőlem, mert kétséget nem hagytunk: ha valami nem tetszik, séta van. Ehhez képest jól sikerült, ami nagyban köszönhető a stáb hozzáállásának. Ritka korrekt társaság voltak, hagyták Attilának is feldolgozni az izgalmat. Azt az izgalmat és igen, előítéletet is, amit mi is tápláltunk egy tévészereplés iránt. Ezért ezt így nézzétek.
 
A blogot meg úgy olvassátok, hogy legyetek tisztában vele: a gyógyulás hosszú, idegőrlő folyamat, amit nem a polcról fogtok levenni, a betegetek nem fog két hét alatt megváltozni, mert csodák nincsenek. Sajnos. De a szeretet és az odafigyelés-elfogadás hónapok-évek alatt meghozhatja azt, amit gyógyulásnak hívunk.
 
Ehhez kívánok kitartást mindenkinek!
 

Címkék: terápia skizofrénia mindennapok szülői felelősség elkövetett hibák

3 komment

...

Kérdez-felelek

Fabius 2010.09.14. 10:52

Szia Ági!
 
Reggel megyünk az iskolába. Most dolgozom, éjszaka szoktam általában dolgozni, gyermekápolónő vagyok.
Ma valahogy nagyon el voltam keseredve Győző miatt, néha belém nyilal az, hogy mi lesz az ő életútja, mi lesz vele? Lesz-e családja, szerelmes lesz-e, talál-e valami rendes lányt aki szereti, lesznek-e gyerekei?
És ma valahogy úgy éreztem semmi ilyenbe nem lesz része. Olyan rossz látni a monoton, érzelemszegény mindennapokat. Látni a céltalanságot. És ez éppen most jött elő belőlem, amikor holnap valami új kezdődik, hisz megyünk iskolába.
De a munkahelyemen helyre lettem téve. Itt van egy izomsorvadásos 15 éves fiú, aki már nem bír mozogni és 26 kilóra lefogyott. És ez mellett teljesen ép elméjű, egy komoly kamasz fiú. Szörnyű a tudat, hogy ő 20 éves kora körül meg fog halni és addig is teljesen ki lesz szolgáltatva, mert már nem bír egyáltalán mozogni.
Bele gondoltam milyen szörnyű lenne ha a gyerekeimet így kellene látnom. Mit érezhet ez a fiú, hogy telhetnek a mindennapjai a tudattal, hogy jön a vég.
Szóval szörnyű és akkor bele gondoltam, hogy Győző "csak" kicsit beteg és még akár teljes életet is élhet.
Azt szeretném kérdezni tőled, te szoktál ilyen dolgokra gondolni mint én?
Tudom szégyelnem kellene magam amiért ilyen vagyok, hisz Győző Attilához képest egy nagyon gyenge lefolyású eset eddig és ha állandó kontroll alatt van és szedi a gyógyszert, akkor nem is lesznek talán nehéz helyzetek.
Mégis ma nagyon elkeseredtem. De jön a holnap és talán az iskola valami újnak a kezdete lesz.
 
Tündi
 
 
Szia Tündi!
 
Igen voltak és még mindig vannak ilyen gondolataim, ez természetes, ne szégyelld, azt kéne szégyellned ha nem lennének. De gondolj arra, hogy amit mi boldogságnak gondolunk, nem biztos hogy egyezik az ő boldogságról való elképzeléseivel. Vannak érzelmeik, csak nem mutatják ki, arcuk mimikája is másképp müködik, de attól még ott van a lelkükben a szeretet, a düh, a félelem. Drukkolok a suli miatt, és írj nyugodtan akár mindennap.
 

üdvözlettel Ági

Címkék: skizofrénia kérdések megtalált válaszok

2 komment

...

Hasonló életek

Fabius 2010.09.12. 17:52

Rég jelentkeztem ami azt jelenti ugye, hogy  remekül vagyunk.
Attilámnak dolgozott az idő, 6 hónapja már, hogy a munkahelyen van, és most már lassan és kitartóan kiharcolta a státuszát. Persze ehhez kellett, hogy megfogadja Fabius és jó magam tanácsát, kommunikálni kell, hogy megismerjék. Kellett a hihetetlen erkölcsi morálja, és a kitartása, a nem feladás képessége. Már senki nem tarja kivülállónak, dicsérik eszét, értelmes hozzászólásait olyan dolgokhoz, amiről mások nem tudnak annyit, mint Ő.
A szívem repes mikor a fönököm dicséri, lám nekem volt igazam.
 
Sok hozzátartozó megtalál az iwiwen tanácsot kérni. Amiben tudok segítek, tehát a blog elérte amit szerettünk volna. A skizofrén betegek tünetei lehetnek nagyon eltérőek, de kísértetiesen hasonlóak is. Az egyik ilyen esetet a szülő engedélyével, rövidített formában megosztom veletek.
 
Az anyuka leveléből idézek:
 
 
"Fiam 21 éves és májusban derült ki, hogy egyszerű skizofréniája van.
Amit te az RTL klubban elmeséltél, annak szinte minden szava olyan volt, mintha a fiamról beszélnél. De amikor elkezdtem olvasni a blogodat, akkor jöttem rá mi mennyire szerencsés emberek vagyunk, mert közel sem olyan súlyos fiam állapota mint Attiláé volt.
 
Győző nagyon jó tanuló volt.
 
Győző egy otthonülő gyerek volt, nagyon érdekelte az informatika, nagyon sokat olvasott, művelt volt és IQ - ja magas.. Nehezen lehetett vele kommunikálni, de mi úgy gondoltuk " jó " gyerek, csak olyan magának való. Soha nem volt olyan nyitott mint társai.
Egyszer csak 17 éves kora körül kezdett romlani a suliban, gondok voltak vele. Győző leromlott, majd eltanácsolták abból a jó hírű gimnáziumból. Próbálkoztunk máshol, de azt is abba hagyta. Aztán jött az esti, kifizettük a tandíjat és amikor 18 éves kora előtt pár hónappal haza jött és kiderült, hogy elköltötte a tandíjra szánt pénzt, akkor apukája megadta neki élete első pofonját. Döbbenet volt a reakciója ennek a " jó " gyereknek. Köpött a földre és mindenféle patkánynak elmondott minket, ordibálás, stb. Teljesen kifordult önmagából, rá sem lehetett ismerni. Én azt mondtam ezt nem tűrjük, mehetsz amerre látsz.
 
Ő  elment anyukámhoz. És hagytuk elmenni. 2,5 évig nála volt.
Most nyáron hoztuk haza. Ő nem jelentkezett soha amíg anyukámnál volt, nem érdekelte mi van velünk, pedig nagy szeretetben neveltük fel. De én rendszeresen hívtam őt, hogy érezze bármi történt, szeretjük. De észre vettük eltűnt belőle minden érzelem, sivár lett a lelki világa. Anyukámnál gondok voltak vele. Utólag kiderült , hogy Győző a füvezést kipróbálta és használta, és volt amikor ivott és mellette rivotrilt szedett. Élete alvásból és tévé nézésből állt, nem ment el dolgozni. Jóformán egész nap aludt, olyan volt mint egy depressziós.
 
Kb. egy éve  Győző barátai hívták lányomat, hogy Győzőt látják az utcán, magában beszél, mutogat, nagyon furcsán viselkedik és ijesztően néz ki. Látták csikkeket szedegetni. Anyukám is mondta, hogy magában nevet és valami nincs rendben vele. Tavaly nyáron elmentünk a gyerekekkel vidámparkba és ott láttuk, hogy nagy a baj, mert valóban magában beszélt, merevek voltak a szemei, ijesztő volt. De amikor szóltunk hozzá, akkor normálisan válaszolt. Tudtuk hogy van valami, de nem tudtuk mi.
 
Egészségügyis vagyok és egy egészségügyis barátnőm segítségét kértem. Eljutottam egy telefonszámig , aki Baran Brigitta egyetemi docens volt, akihez a Semmelweis utcai pszichiátriai ambulanciára kaptam időpontot. Nehezen, de Győzőt rávettük jöjjön el. Nem akart eljönni, azt mondta neki semmi baja, nem fogja hagyni hogy diliházba tegyük.
De végül rávettük őt. Ott elmondtuk, hogy nem dolgozik, anyukámon él, látják őt az utcán magában beszélni, ápolatlan, igénytelen, egész nap alszik, szinte minden érzelem kihalt belőle, esténként órákat mászkál az utcán, akár esőben és hóban, csurom vizesen jön haza.
 
Doktornő beszélgetett Győzővel, de Győző úgy gondolta semmi baja. Doktornő egy tesztet csinált volna, de Győző nem ment ebbe bele. Fel lettünk világosítva, hogy a magyar törvények szerint semmire nem lehet egy nagykorú embert kötelezni ha ő nem akarja. Amíg nem csinál olyat ami miatt rá kell hívni a mentőt, addig tehetetlenek vagyunk és nem kötelezhetjük semmire. Ebben maradtunk.
 
Pár hét múlva sikerült Győzőt rávenni a tesztre, elmentünk. Az eredménye nem utalt életveszélyes pszichiátriai betegségre, de voltak benne negatív dolgok. A doktornő felajánlott egy korházi vizsgálatot, de Győző elutasította. Doktornő leírta mit tapasztal Győzőn, érzelem szegény mimika, sztereotípiák ismételgetése, elkent beszéd, érzések hiánya, stb...
 
Mi nem akartuk ennyibe hagyni, családsegítőbe mentünk, próbáltunk beszélni Győzővel.
Tavasszal megfenyegettük, hogy vagy elmegy kivizsgálásra vagy anyukám kirúgja és haza sem jöhet. Nagy nehezen vállalta a vizsgálatot. Bent volt 2 hétig és a szimplex skizofréniát állapították meg. Kapott Amitrexet, amit 200- tól 800 -as dózisig emeltek és azt kell szednie azóta is. A gyógyszer szedése mellett kezdtek eltűnni azok a dolgok, amik ijesztőek voltak benne. Nyáron talált munkát, de mikor anyukám nem volt pár hétig otthon, akkor nem szedte a gyógyszert és teljesen visszaesett. Nem ment dolgozni, csak aludt és nem vette fel velünk a kapcsolatot telefonon ha hívtuk.
Ekkor döbbentünk rá, hogy ő valóban beteg és a családja mellett a helye, haza kell véglegesen hoznunk. Neki állandó felügyelet kell, kontroll, figyelni kell beveszi-e a gyógyszert.
 
Utólag bánom, hogy ennyi idő el lett vesztegetve!
 
Te említetted az önvádat. Hát ez is megvolt. Sírtam hónapokat és ettük magunkat hol rontottuk el. Az orvosa azt mondta egy percig se vádoljuk magunkat, hisz senki nem tehet erről a betegségről. A korházban a drog tesztjei negatívak voltak, bár régebben szívott füvet, de már tavaly az ambuláns vizsgálaton is negatív volt a teszt. Nem tudjuk a drog hozta-e ki a betegséget, vagy kijött volna mindenképp. Örök kétségek...
Most már itthon van 2 hónapja és kezdjük a közös életet újra. Jó gyerek, mindent megcsinál amit kérünk, a gyógyszert szedi. Ellenőrizni persze kell, figyelmeztetni, mert elfelejti sokszor beszedni.
 
Szeretne dolgozni, de sajnos semmi munkát nem találunk neki. Mondtam szakmát kellene tanulni, mert 3 befejezett középiskolával, érettségi nélkül esélytelen elhelyezkedni . Tanulni nem akar, de nem is érzem, hogy a feje alkalmas még a tanulásra ennyi alvással és semmittevéssel eltöltött év után. Sokat beszélgetünk vele , hogy ez nem megy, hogy egész nap alszik és tévét néz. Kell valami cél, elfoglaltság. Feledékeny, sok mindent amit mondok neki már másnap elfelejti.
 
A blogodban is olvastam mennyire fontos lenne az hogy elfoglaltságot adjunk az ilyen betegeknek. Győző már kezd rájönni, hogy nincs más út csak a tanulás. A képességeit tesztelem és úgy érzem okos mint régen. Sakkoztunk vele ahogy te tetted ( ezért jó olvasni a blogot ) és elvert engem is meg az öccsét is többször is.
A másik dolog, hogy írtad Attila napi két liter sört ivott és nagyon nehéz volt leszoktatni róla. Győző azt hiszem nikotinista, mert amikor anyukámnál volt, sokszor látták, hogy órákon keresztül a csikkeket szedegeti a földről. Szörnyű volt.
 
Most abban állapodtam meg vele, hogy heti 1 doboz cigit veszek neki. Volt hogy 2 - kor  odaadtam és 6 - kor már elfogyott . Miután olvastam a te " leszoktatásodat ", hogy kevesebb sört vettél és írtad, hogy talán ez jobb a megvonásnál, én is kipróbáltam. Azt mondtam neki, hogy mostantól heti egy doboz cigit veszek, de napi 3 szálat kap. És ha be mer nyúlni a táskámba ezen felül cigiért, vagy könyörög érte, akkor odaadom az egész dobozzal, de többet nem veszek neki . És képzeld úgy néz ki korrekten tartja eddig .
 
2 hónapja itthon van, de munkát nem találunk, mindenhonnan csak elutasítást kapunk. Persze érettségi, szakma nélkül nem is lehet sokra számítani. Bejelentkeztem vele a munkaügyi központba, hátha ott valami szakképesítésre beiskolázzák majd. Találtam egy iskolát is, ahová még csatlakozhatna nappali szintű képzésre.
Nem tudjuk 21 évesen képes lesz-e újra a tanulásra.
 
A mostani állapotot szörnyű látni, nincsenek barátok, itthon van, eszik, alszik, tévét néz. Úgy érzem ha iskolába járna, akkor fiatalok között lenne, lenne célja, lenne elfoglaltsága.
Annyira nehéz dolog, hogy nem lehet tudni mi van a fejében, mit gondol dolgokról. Mondja és csinálja mint egy hűséges kis kutya azokat amiket kérünk tőle, vagy amit hallani szeretnénk. De nem tudom a valódi énje mit akar. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak az irányításra van szüksége, hogy megmondják az utat amin tovább menjen. Nem tudom.
 
Jelenleg ott tartunk, hogy azt mondta vállalja a 2 év nappali iskolát és csinálni fogja. Holnap megyünk bejelentkezni, de nem tudom ezzel jót teszek-e vele, képes lesz-e a tanulásra. Persze nem veszítünk semmit, legfeljebb abba hagyja. De talán sikerült ráébreszteni, hogy szakma nélkül csak segédmunkákat kaphat, de a környéken még azt sem. Nem lehet céltalanul élni, valamit csinálni kell. Hinnem kell benne, hogy valóban ráébredt erre és nem csak azért vállalja az iskolát, mert mi erőltetjük. Bár csak bele látnék a fejébe.
Olyan nehéz a döntés, nem tudom mivel teszek neki jót. Nem tudom ő mit akar és nem tudom mi lenne neki a legjobb.
 
Ne haragudj, hogy ennyit írtam, de az alap helyzetet ismerve fogsz tudni nekem tanácsot adni vagy segítséget nyújtani ha  szükségem lesz rá.
És még egyszer köszönöm, hogy felvehetem veled a kapcsolatot."
 
Tündi
 
Senki ne törjön pálcát fölötte, hibákat mindannyian követünk el. Szereti a gyerekét, küzd érte, a jövő érdekli és csak ez számít! Kapcsolatban vagyok az édesanyával, és sok kérdésére tudtam válaszolni. Drukkoljunk neki is, mert szerintem jó úton haladnak.

Címkék: terápia skizofrénia tünetek szülői felelősség elkövetett hibák

4 komment

...

A jövőbe nézve

Fabius 2010.08.02. 16:32

Újabban visszatérő téma a gyógyszer szedés kérdése. Már nem a betegségből adódó makacs megtagadás a jellemző, hanem a kételyek, a bizonytalanság, ami egy gyakorlatilag gyógyult emberben merül föl.
 
Nem zárkózom el a kérdés elől, és már félelem sincs bennem mikor erről beszélgetünk. Ha igaz, amit állítok, hogy Attila felnőttként gondolkodik akkor magának kell dönteni ebben a kérdésben is.
 
Adtam útmutatókat, a döntést rá bízom.
 
Több orvost megkérdeztem, és 50-50 %-ban eltérő válaszokat kaptam. Ez azt jelenti, hogy voltak olyan dokik akik egyformán azt állították, hogy kb. 10 év gyógyszer szedés után képes az agy visszaállni a rendes működésre és nagyon fokozatosan de meg lehet próbálni az elhagyását. Attila nagyon fiatal még megérne egy próbát, hisz a gyógyszernek komoly mellékhatásai vannak azért pl. libidóra, mozgásra stb.
 
A másik oldal viszont teljesen elzárkózik ebben a kérdésben, szerintük gyógyíthatatlan a betegség, semmilyen esély nincs a visszaállásra, és lehet a gyógyszer szedés befejezése után rögtön nem, de a visszaesés mindenképp bekövetkezik. Óriási vita van az orvosok között is ebben a kérdésben. A legnagyobb veszély meg az, hogy a visszaesést követően újra elölről kell kezdeni mindent, és még akkor sem biztos már a siker.
Nagy a tét tudom, de mindkét esetben nagy. Hisz ha a visszaesést nézem ezt a szintet, amin most van Attila borzasztó nehéz lesz újra elérni, de ugyan olyan nagy a tét a fiamnak is.
 
Mert ha abbahagyja, és azoknak van igaza, akik szerint helyre jött teljesen, akkor megszűnnek a mellékhatások is és már nem csak felnőttként, hanem 100-os férfiként is tudna működni. Ami a jövőjére nézve ugye nem kell magyarázni mekkora hatással lenne.
Bárhogy dönt én mellette állok, és segíteni fogok neki. Elmondtam neki mindent a negatív és pozitív oldalról, kértem nézzen utána neten, kérdezzen és tájékozódjon a döntése előtt. Ha abba is hagyja, majd figyelje magát, mert az elején még ö is észre veszi a jeleket. Egyenőre úgy döntött míg nem jár le a rehab, addig nem feszegeti ezt a kérdést. 2012 januárjában jár le, addigra már 11 éve szedi a gyógyszert, akkor leül az orvossal és megbeszélik a továbbiakat. Azt hiszem ez is mutatja mennyire felnőttként képes gondolkodni. Önálló, felelősségteljes döntéseket kell majd hoznia akkor is, mikor én már nem leszek.
 
Most úgy tűnik, már ez is megy neki. Büszke vagyok rá!

Címkék: skizofrénia mindennapok szülői felelősség gyógyszerezés

29 komment

...

Nyaralás

Fabius 2010.07.12. 12:13

Véget ért a nyaralás, fantasztikus időt fogtunk ki semmi okunk a panaszra.
Amit tervben vettünk azt tettük, vagyis semmit. Egyszerűen csak pihentünk, olvasgattunk, hátunkon fekve élveztük a napsugarakat, pancsoltunk a 28 fokos balcsiban, sétahajókáztunk Tihanyba, igazán szép színt szedtünk össze.
Attilám is élvezte a semmit tevést, azt hiszem feltöltődött a következő időszakra.
Meglátogattak a barátaink közül páran, és megjegyezték mennyit változott Attila tavaly óta. Kommunikatívabb, élénkebb, nyitottabb.
Bográcsoltunk, sütöttünk szalonnát, amit szénné égettünk és a kutyánk jóízűen felfalta, de a tábortűz izzása és a jókedv, amivel kinevettük saját magunkat kárpótolt a sült szalonnáért.
 
Reggelente ültem kint a kertben egyedül, ami annyira a szívemhez nőt az elmúlt 35 év alatt. Nosztalgiáztam, milyen csend van, nem vesz körül a régi barátok hada, nincsenek a rokon gyerekek akik annyira szerettek velünk nyaralni,  nincs itt Attilám apja akivel annyi  élmény köt a Balatonhoz, sátorból is csak kettő van felállítva a szokásos  4-5 helyett. Talán szomorú is lehettem volna, de visszanézve az elmúlt 8-9 évre most először volt bennem igazán béke.
A csönd nem a magányt jutatta eszembe, hanem a jelen békéjét, nincs bennem félelem a jövővel kapcsolatban, mert Attilát figyelve hetek óta érzem, tudom, felnőtt, úgy mentálisan, mint fizikailag.
 
Nem számit mi a diagnózis. Attila már érett férfi lett, úgy gondolkodik, tesz, érez.
Ez kárpótol mindenért.
 

Címkék: mindennapok érzések

6 komment

...

Hétköznapok

Fabius 2010.05.20. 16:05

Rég nem írtam, ennek az az oka, hogy igazából éljük az életünket, tesszük a dolgunkat nem történt semmi különleges, legalábbis olyan, amit más annak lát.
Megismerkedtem valakivel, az első lépéseket átvészeltük és úgy tűnik hosszabb időtartamban gondolkodunk. Attilával fantasztikusan megtalálta a hangot, és ez a legfontosabb nekem. Úgy kezeli, ahogy kezelni kell, embernek és nem betegnek. Sőt szerinte többet ér a fiam, mint sok hasonló korú társa mert előzékeny, szerény, udvarias és becsületes.
 
A betegségét igazából azt hiszem, nem fogadja el. Szerinte akinek nincs betegség tudata az nem is beteg, kicsit sajátos véleménye van a világról és azok dolgairól, de nekem pont emiatt tetszett meg.
Attila a kezem alá került, tanítom a nyomdászat alapjaira, a gépre, amin én is dolgozom és nagyon sok mindent tud már. Tegnap például egyedül igazított be egy munkát, gépet mos, kezdi érteni, mit miért teszünk, mi az a paszer, vagy mit kell nézni egy egyszínes nyomaton. Tud már papírral bánni, és közben, ha szükség van rá árú szállítás vagy lemezmosás vagy hasonlók miatt, bárki elviheti tőlem. Lelkesen megy és teszi a dolgát.
Egy kollegám azt mondta Attilánál jobb segítő nincs, nem dohányzik, nem iszik, amit mondanak neki megcsinálja, de sajnos vannak ellenzők is.
 
Van olyan kollegám, aki a saját munkája féltése miatt bizony nem így látja, inkább csak a negatívumokat veszi észre: a lassabb mozgást stb., de hát nem vagyunk egyformák.
A rosszindulattal, az érthetetlenséggel és a nem elfogadással nem tudok mit kezdeni, megpróbálom a magam módján bebizonyítani nekem van igazam és Attila értékes munkaerőnek fog számítani.
Olyan segédmunkásnak, aki tud nyomdagépen is dolgozni, akiben mindig megbízható munkerőt láthatnak, és jó úton haladunk ennek meg valósításában.
Közben persze sportol  is, versenyekre jár, nem adja fel az álmait.
Szóval így élünk mióta nem írtam, küzdök a sémák ellen. Attilám nem érzékeli, sőt nem is feltételezi a rosszindulatot, a háta mögötti kinevetést. Ő jól érzi magát, és lelkesen tanulgatja, amit kell. Én meg bár van, mikor a szívemet facsarja amit látok vagy vissza hallok. De nem szólók érte, inkább arra koncentrálom az energiámat, hogy megtanítsam arra amit én tudok a szakmáról.
 
Az elég lenne arra hogy sose legyen megélhetési gondja.

Címkék: tanulás skizofrénia mindennapok

14 komment

...

Morális gátlások

Fabius 2010.04.10. 08:00

Szembesülök azzal, hogy mennyire másképp nézem a világot, mennyire másképp cselekszem és gondolkodom bizonyos dolgokban, mióta Attilámmal együtt utazunk és dolgozunk. Megrémülök magamtól. Hihetetlen mennyivel tisztességesebb a gondolkodása az enyémnél.

Sosem voltam rossz ember, de huncutságokkal élem az életem, különben hogy is maradnék felszínen.
Sokat beszélgetünk az utazás alatt, szóba kerül minden téma, így a sportoló fenegyerekeknek kinevezett Farkas birkózónk is. Attila szerint fenegyerek az, aki éjszakázik, iszik, kurvázik stb. De aki marihuánát termel és elad az bűnöző, és szerinte nem ezt érdemelték a drukkerek, akik végig izgulták a versenyeit. Igazat kell neki adnom, bár én nem voltam ilyen szigorú eddig vele, sajnáltam egy kicsit, többre lett volna hivatott.
 
A munkahelyen, ha van 1-1 fél órája mikor nincs munkája, sajnálja, hogy a tulaj pénzét pazarolja azzal, hogy munka nélkül is fizeti az idejét.
Metróépítés, nem érti, hogy nem veszi senki észre, hogy a világ legdrágább metrója lesz a mienk, már ha elkészül egyáltalán. Felfoghatatlanok számára az alvállalkozói vagy korrupciós visszaélések, egyszerűen nem érti sem a lényegét, sem azt mért engedik?
Annyira feketén, vagy fehéren néz és lát mindent, számára nincsenek középutak. Próbálom terelgetni, de vajon helyesen cselekszem? Az életképességhez persze kell a mi világunkban az életrevaló huncutság, de mégis annyival tisztességesebb nálunk, egészségeseknél, hogy sokszor úgy érzem nincs jogom osztani az észt neki.
Sokszor nem értem, hisz vannak témák amikben komolyabban gondolkodik mint a saját korosztálya. De  van mikor azt látom, egy tíz éves szintjét nem éri el, próbálom megfejteni, mi miért történik? De csak azzal szembesülök, hogy mennyire tudatlan vagyok még mindig. Kétségbeejtő!
 
Rászoktam a bura.hu oldalra, ott skizofrének egymás között beszélgetnek, és megerősített abban mennyire szeretni való emberkék.
Voltam egy tévé felvételen is, amit jövöhét csütörtökön adnak majd le Gombos Edina műsorában. Azért vállaltam el, mert ígéretük szerint vagy fél órát kaptunk volna ebben a témában. Meghívtak egy szakértő doktornőt is, akivel a műsor előtt nagyon összebarátkoztam. Megegyeztünk, bármelyikünké az utolsó mondat, el fog hangzani az, hogy ezektől a betegektől nem kell félni, el kell fogadni őket. Igazi balekok voltunk! 2 órás várakozás után 5 perc volt a mienk, ugye nem kell ecsetelnem, hogy ez mire volt elég? A doktornő betartotta az ígéretét, és bár belé akarták fojtani a szót csak azért is ezzel a mondattal, fejezte be. A várakozás ideje alatt összebarátkoztam a hegymászó Erős Zsolttal is. Az ő testvére is ilyen betegségben szenved, ma már 44 éves. Bár gyógyszert szed, de nem tud minőségi életet élni, túl sokáig vártak a kezelésével, mert fogalmuk sem volt mit is tehetnének. Leszázalékolva, nem dolgozva, semmire ítélve éli az életét, gyakorlatilag vegetál. Érdeklődve hallgatott minket a doktornővel, és csendben csak annyit fűzött hozzá, ha tudták volna mindezt 20 évvel, ezelőtt most nem sírna a szíve a testvéréért. Nem értem, mért nincs kereslet egy ilyen műsornak, ami rendszeres lenne, nem kéne több heti 1 óra, skizofrén, depresszió, mániák, meg hasonlóan sürün előforduló betegségek témakörében? Biztos vagyok benne, tévednek a tévések, lenne reklám ereje csak merni kéne kipróbálni.
 

 

Címkék: skizofrénia mindennapok nyilvánosság

12 komment

...

A munka frontján

Fabius 2010.02.15. 08:00

Attilám már jó pár napja dolgozik nálunk és mondhatom: telitalálat. Csak pozitív dolgokat tudok leírni. Minden várakozásomat felülmúlta a kollegáim és Attila helyzethez való hozzáállása.  Beosztották a fiúk maguk között, az egyik a gépekre a másik az anyagokra, nyomatokra a harmadik a színkeverésre tanítja, nem hiszem, hogy Magyarországon van még olyan nyomdai tanuló, akivel ilyen szinten van foglalkozva.
 
Ha már az alapokat tudja, akkor én meg majd megtanítom magára a nyomásra, szemmel láthatóan van kedve hozzá. Ezzel a tudással biztos megélhetési lehetősége lesz, nyugodtan hajthatom majd a természet ölébe a fejem, ha eljön az ideje. Persze sok még az információ, zsong is a feje szegénynek.  De bármelyikünknek sok lenne egyszerre, ő teszi a dolgát, lelkes, és ez a lényeg.
 
Nálunk a nyomdában ujjlenyomatos nyilvántartó rendszer van. Ez azt jelenti, hogy nem kell stresszelni 5-10 perces késéstől, amikor beérsz, lenyomod azt az izét a számítógépen és mikor haza mész akkor is. A főnökeim teljesen jogosan azt kérték tőlünk, csak átöltözés után lépjünk be. Attilám ezt olyan szinten tartja be, hogy átöltözik, elmegy mellékhelységbe a dolgára és csak utána hajlandó beléptetni magát. Mondtuk, azért nem ilyen szigorú a rendszer, hisz napközben is jár mellékhelységbe, de ö ragaszkodik a reggeli rituáléhoz. Imádom a becsületességét!
 
A munkájába nem folyok bele, más teremben is dolgozunk de, az ebédszünetet együtt töltjük. Még az első nap tiltakozott az ebéd ellen, de a kollegáim erőteljesen rászóltak: enni kell, fizikai munka ez! Azóta nincs gond ezzel sem, sőt a harmadik napon már várta az ebédszünetet. Úgy látom megtalálta a helyét, valóban beilleszkedett, a kollégák pedig el és befogadták.
 
A mi életünk ezzel rendeződni látszik. Attilámmal éljük a hétköznapi emberek hétköznapi életét álmokkal, vágyakkal, úgy, mint alárki más. Csak mi -és persze ti- tudjuk milyen harcok, mennyi vérveszteség árán győztük le a Rémet. Bár "szemem a pályán" lesz mindig, úgy érzem hagyhatom Attilámat kicsit önállóan játszani. Ritkábbak lesznek a posztok, de ez ne szegje kedveteket. Ha bármi kérdés adódik megtaláltok. Ha kérdés van tegyétek fel kommentben, igyekszem válaszolni rájuk.
Ha bárki ki akarja írni magából a saját történetét tanulságul vagy biztatásul másoknak, megteheti, küldje el Fabiusnak. Mert én még mindig abban hiszek, amit Hippokratész mondott:

 

 
 
„Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad.”


Címkék: mindennapok

22 komment

...

Társas magány

Fabius 2010.02.10. 08:00

Számba vettem a mi kis életünket az elmúlt közel 9 évben, és rájöttem, amivel én szembenéztem a legsűrűbben, az a magány. Itt most nem a betegünk magányára gondolok (azt enyhíteni tudjuk mi magunk) hanem a sajátunkra. Biztos vagyok benne, sokan járnak ilyen cipőben. A kezdetek óta a magamra maradtam a döntések felelősségének vállalásával.

 
Ha a mi életünket veszem nagyító alá, és az indulást veszem csak alapul, 9 éve „barátok” sokasága, rokonok sora és társ is állt mögöttem. A betegség kitörését követő első évben a „barátok” maradtak el, miután nem vettem részt a társasági életben. Először a telefonok ritkultak, aztán teljesen elmaradtak. Újabb egy év és eltűnt mellőlem a társam is (ekkor még nem szó szerint) de érzelmileg magamra maradtam.
Vele együtt eltűntek a rokonok, akikkel tartottuk a kapcsolatot. Elvégre az az ö családja volt, engem befogadtak, de a szétválásunkat nem tudták kezelni, inkább ők is elmaradtak.
Én ugye intézetben nőttem fel, a saját rokonaimat akkor sem igen érdekeltem, amíg nem volt baj velünk, utána sem változott pozitívan.
 
Aki megmaradt az a nagyfíam volt, de (bocsi Sanyám) az egy más minőségi kapcsolat, nem tette lehetővé, hogy megbeszéljem vele álmaimat, csalódásaimat, vágyaimat. Ráadásul  nem is akartam terhelni még saját nyomorúságommal is, épp elég volt neki az, aminek részesévé kellett válnia. Nem  vagyok hívő sem, így ilyen irányban sem kereshettem és lelhettem vigaszt.
 
Két dolog közül választhattam:
Az egyik az önsajnálat, meg is tettem pár hónapig, egyenes út volt a depressziós állapothoz.
A másik lehetőség, amire aztán rátaláltam, át kellett értékelnem magam és az engem körülvevő lehetőségeket.
Ebben a kérdésben sok mindent tudomásul kellett hogy vegyek. Szabad lettem ugyan 30 év után, de ez a szabadság nagyon relatív volt. Az elmúlt években kerestem az új társam. De rá kellett jönnöm, nem én és vagyok a férfiak álmainak nagy betűs NŐje. Csalódások megerősítettek, és továbbra is optimistán állok a kérdéshez, egyszer talán megtalálom azt, akit megalkuvások nélkül, szerethetek és szeretni képes.
 
Baráti kapcsolatokat kerestem, akiknek életfilozófiája, stílusa közel áll az enyémhez. Ennek gyümölcse lett többek közt Záporka és Fabius is, de rajtuk kívül is még jó páran.
Ezek a barátságok erősnek bizonyultak, hisz a körülményeimmel fogadtak el, tudják mi a legfontosabb nekem és tolerálják, vagy épp ezért is szeretnek.
A nagyfiam megnősült közben, és a feleségében igazi barátnőre találtam, akivel mindent megbeszélhetek, aki kritikusom is egyben, de úgy, hogy tudom nekem akarja mindig a legjobbat. Reálisan de szeretettel, mindig őszintén megmondja a véleményét és tabuk nélkül lehet az álmaimról, félelmeimről beszélni vele.
 
Mi ebből a tanulság?
 
Egyszerű!
Nem csak Attilának kellett a múltat lezárni, hanem nekem is.
Ha kinyújtják felénk a kezüket új barátok, el kell fogadni, mert a lelkünknek szüksége van az ilyen kapcsolatokra. Önmagunkkal is kell foglalkozni, jól kell tudni érezni magunkat, ha lehetőség nyílik rá.
Ezzel nem csak magunknak teszünk jót, hanem a „betegünknek” is példát mutatunk,hogy optimistábban lássa a hétköznapokat és elhiggye, ha előtte is kinyílnak majd az ajtók (mert előbb-utóbb kifognak) félelem nélkül át merje lépni azt a küszöböt.

 
 

 

Címkék: mindennapok érzések

8 komment

...