HTML

Skizotéria

Anya és fia küzdelme a skizofréniával. Megtörtént esetet feldolgozó webnapló. Fényeske kéziratát posztokba szedi Záporka, úriparaszt és Fabius.

Friss topikok

  • maria.janos: Igen én is kíváncsi vagyok mi van Veled nagyon nagyon. (2014.08.30. 21:48) A skizofrénia szakértők országa
  • maria.janos: Él még a Fábiusz által írt blog???? (2014.08.30. 18:26) Kiegészítés
  • fényeske: Köszönöm, hogy olvastad és persze hogy irhatsz: fenyesagi@freemail.hu (2012.06.09. 19:19) Életjel
  • fényeske: Szia cica! A hasonlat nagyon jó és találó. A tévhit abból ered, hogy valóban ott van a kiváltó ok... (2011.12.16. 19:30) Skizofrénia-újratöltve
  • anyósnyelv: Tényleg elment nem egy, hanem három barátom, az elmúlt években, s nem tudtam közbelépni! Egyszer l... (2011.11.29. 23:36) Társas magány

Vissza a társadalomba

Fabius 2009.12.15. 09:00

Hazaértünk, és Attilát szépen fokozatosan igyekeztünk visszailleszteni a hétköznapi életbe. Ő lassan mozgott, bizonytalan volt, kiszámította minden mozdulatát. Nem értettem, miért? Azt hittem a gyógyszerek hatása a lelassulás, a kórházban töltött hónapok és kezelések sem múltak el nyomtalanul. Nyár volt, nekünk dolgozni kellett, ezért, hogy Attila ne legyen egyedül túl sokat elfoglaltságot kerestem neki. Beírattam egy angol nyelvtanfolyamra. Ezt hasznosnak véltem, meg olyan valaminek, amivel tornáztatnia kell az agyát.

Eltelt pár hét, úgy tűnt minden rendben van. Örültem a haladásnak, a fiam itthonlétének, és ismét nem figyeltem eléggé. Fel kellett volna tűnjön, hogy minden este úgy kell Attilát rábeszélni a gyógyszer bevételére. Ő tiltakozott, azzal érvelt, neki a tablettáról a szer jut eszébe amit szedett, és ő nem akar többet drogozni. Ezért hagyta ott a Vili féle baráti kört, most meg én akarom kényszeríteni erre! Mondtam neki ne vicceljen, ez nem drog, én meg pláne nem akarom őt droggal tömni, csak azt szeretném, ha nem volna fölösleges a kórházban töltött öt hónap.

Ebben a pillanatban ránk szakadt az ég. Attila ordítani kezdett, ne hazudozzak, ő nem volt az intézetben öt hónapot, max egy hetet! Megfordult velem a világ. Fogalma nem volt, valójában mennyi időt töltött bent, és nem is lehetett meggyőzni róla. Ez az Attila már nem a mindig vidám fiam volt, hanem egy patetikus, örökké ellenkező fiú. Nem volt meg köztünk az összhang sem, eltűntek szeméből az érzelmek. Tudtam, a régi Attila sosem lesz már, az a fiú elveszett, bár nem tehetünk róla. Így kell őt szeretni, ahogy most van. Estéről estére ez a vita ment, mindig sikerült rávenni a gyógyszer bevételére, bár nem meggyőzni hagyta magát, inkább a vitát adta fel velem szemben.

Eltelt újabb pár nap, és a látszólagos idillt egy mozdulattal szétfoszlatta a Rém. Attila elővette a súlyzót. Tudtam, hogy baj van! Eszembe jutott az orvosok szava amiben azt ecsetelték, minél többször esik vissza, annál nagyobb kárt okoz agyában a betegség! Néztem a súlyzózó attilát és rájöttem, esténként nem látom a száját, ahogy beveszi a gyógyszert. Elővette mindig, ivott is rá, de a lenyelést sosem láttam. Megvártam amíg lefeküdt, és kiürítettem a szemetest. Ott lapult benne a gyógyszer, ahogy sejtettem. Száguldoztak fejemben a gondolatok, vajon mióta nem szedi? Bementem hozzá és szembesítettem. Előbb letagadta, majd azt hazudta, csak ezt a mait bliccelte el. Könyörögtem, sírtam, igyekeztem hatni rá, de ezt az Attilát már nem érdekelték az érzelmek. Kérte hagyjam békén, ő edzeni akar, már nem beteg. Mikor figyelmeztettem, milyen dolgai voltak, mennyire önveszélyes volt a kórház előtt, akkor azt mondta, tudja, hogy volt egy kis gond vele, de már rendben van.

Felhívtam az orvosait akik azt mondták, azonnal (!!!) vigyem vissza, ilyenkor minden perc számít. Én mégis vártam egy két napot, hátha meg tudjuk oldani kórház nélkül is. Rohamosan romlott az állapota, jöttek visssza a tünetek, nyíltan megtagadta a gyógyszer bevételét, így sok választást nem hagyott. Beutalót szereztem a kórházba, és kihívtam a mentőket. Ő tiltakozott, nem volt hajlandó beszállni a mentőbe, én pedig nem habozhattam már tovább: kihívtam a rendőröket.Azt nem tudjátok képzelni milyen érzés volt egy anyának "karhatalommal" elvitetni a gyerekét! Ehhez szegényes még legempatikusabb fantázia is.

De a tét óriási volt: vagy a fiam bizalmát vesztem el egy életre, de meg tudom menteni a zártosztálytól, vagy nem folyamodok erőszakhoz, de akkor az életminőségének javulására veszítünk el minden reményt! Ráadásul hosszútávon ennek is diliház a vége. Én úgy gondoltam -és gondolom ma is- hogy akkor inkább ne szeressen! De éljen lehetőleg normálisan, és szabadon. A rendőrök nyomatékosították, nincs más választása, mint beszállni a mentőbe, és bemenni a kórházba. Attila kicsit lehiggadt, beültünk a mentőbe, és rendőri kisérettel, szirénázva mentünk vissza az intézetbe.

Újabb másfél hónap következett bent az osztályon. Erről szól majd a következő fejezet.

 

Címkék: skizofrénia tünetek érzések

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://skizoteria.blog.hu/api/trackback/id/tr971599126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

coco 2009.12.15. 11:55:12

Megrendített a történetetek, mégis várom a folytatást. Jól döntöttél, amikor elhatároztad, hogy megírod ezt a blogot, mert erőt adhatsz másoknak, nem csak a betegséggel küzdőknek, hanem olyanoknak is, akik nem találkoznak ezzel a rémséggel. Köszönöm, hogy megosztod!

luckky24 2009.12.15. 12:22:03

Sziasztok!

Tegnap akadtam a blogra teljesen véltlenül. Számomra nagyon megrázó, és a tartásodat nagyra értékelem! Nem lehetett egyszerű, talán ma sem az, de remélem már könnyebb.
Sok Sok erőt és kitartást kívánok Nektek!!

Szumóné 2009.12.15. 13:06:50

Sziasztok!

Én is az Index főoldalról tévedtem ide tegnap. Végigolvastam a blogot. Nekem nem volt kérdőjeles a hitelessége, fel sem merült.

A skizóról: nekem volt egy fiú osztálytársam általános iskolában, akiről kiderült később, hogy skizofréniában szendved és öngyilkos lett úgy 6-7 éve (kb 28-30 évesen). Nagyon szomorú! Nekem mindig fura volt a srác, bár nagyon jó humorérzéke volt és remekül rajzolt akkoriban, viszont szeretett kötözködni, állandó céltáblája voltam, pedig igyekeztem kerülni és másokkal soha nem volt problémám. A többiek szerint nem utált, csak a kamaszkori szerelem nyilvánult meg benne ilyen formában, hát nem tudom. Sajnáltam, amikor megtudtam, hogy meghalt. Ez egy nagyon durva betegség és nagyon örülhetek, hogy nem találkoztam közelről ilyennel.

A blogíró anyukának csak a szokásos közhelyeket tudom én is elpuffogtatni: csodálom és elismerem a bátorságát, kitartását, a harcát a gyermekével a gyermekéért! Kíváncsi vagyok mi lett Attilával, mi van vele most. Fogom olvasni a blogot továbbra is!

Az nem tiszta számomra, hogy mi motiválta a blogírásra. Ez valahogy nem derült ki az előző bejegyzésekből, vagy mindössze figyelmetlenül olvastam?

Fabius 2009.12.15. 13:10:41

@Szumóné: Itt: varanus.blog.hu/2009/12/04/a_skizofreniarol és alatta kommentekben találod a blog indulásának előzményeit.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.12.15. 13:43:14

Minden bejegyzés olyan szívszorító, ugyanakkor sokat ad nekem, hogy jobbá válhassak.

domdodom69 (törölt) 2009.12.15. 18:05:07

@Vorg a Halhatatlan Báró: rám is ilyesmi hatással van.

és bár tképpen nem ide tartozik, csak most fogalmazódott meg bennem: mióta olvasgatom a blogokat és nagyságrendekkel több embert "ismerek" meg mint eddig, valahogy egészen másképp látom a világot és benne magamat. régen ennyi tapasztalat megszerzéséhez egy élet is kevés volt, mint amit most pár hónap alatt összeszedtem. és hála minden olyan blognak, ahol valami jó ragadhat az emberre.

fényeske 2009.12.15. 18:31:55

@Szumóné: A feljegyzéseimet szerettem volna olyan szülőkhöz eljuttatni mint az iskolatársad anyukája is, talán akkor nem történik meg a tragédia, mert példát add arra, azért van remény. 3 évig állt a polcomon nem sikerült kiadatnom, a kutyát nem érdekelte nem vagyok celeb, vagy hasonló nincs vevőköre, azt mondták, mire a pécsi eset miatt Fábiusnak jött az ötlet blog formában adjuk közre így eljuthat sok emberhez. Igaza volt nem bántam meg, az ilyen beírások, mint a tied meg még sok emberkének, erősítenek meg benne, igenis van rá igény.

Art Mooney 2009.12.15. 21:04:48

egy gyors kerdes: kiderult vagy valoszinusitheto, h milyen aranyban okozta a betegseg eloretoreset a droghasznalat (kivaltkepp az lsd)?

Záporka 2009.12.15. 22:02:30

@Art Mooney: "Rendszerint genetikai problémára vezetik vissza az orvosok de előidézője lehet egy sokk hatás, immungyengeség, agyrázkódás, drogfogyasztás,
hepatitisz elleni védőoltás."

facil.j 2009.12.16. 01:37:26

ART nekem pl az ismerőseim inkább a fűtől és a speedtől csináltak ilyeneket , igaz az lsd zavar össze a legjobban amikor használod de azt nem eszed minden nap, a füvet/gyorsot pedig állandóan szívják, nekem is volt 1 ismerősöm aki azt hitte hogy buzinak nézzük lehet ez ilyen tipik vonás, másik ismerősöm pedig azt képzelte hogy meg kell ölnie minket és hogy amikor a bal lábával lép akkor sikítanak az emberek, valamint kényszerképzetek hogy mindenki belé akar kötni meg minden,van akire így hat ,
durva testközelből, kemény lehet ha a fiaddal történik, az a baj hogy többé már sohasem lesznek teljesen olyanok mint a dolog előtt

Art Mooney 2009.12.16. 02:20:11

@Záporka: ezt tudom, ezért kérdezem, h kiderült-e h _ebben a konkrét esetben_ mekkora ennek a valószínsége. a leletek valami autóbalesetet is említenek, de nem világos h az szerepet játszhat-e a kialakulásban ebben az esetben.

Art Mooney 2009.12.16. 02:22:00

@facil.j: ez kemény... amúgy kb. melyik évben történtek ezek? (pld. beszélik, h a fű már elég régóta szennyezett mindenfélével)

fényeske 2009.12.16. 05:17:12

@Art Mooney: Nagyon kevés a valószínűsége, hogy a fű okozta volna önmagában. Inkább azt hiszem egyűtt az egész genetikailag gyenge volt, hajlam ott volt, arra jött rá a hormonok változása, valóban volt egy autóbalesete is előtte 2 hónappal, aminek agyrázkódás volt a következménye, és az hogy hétvégeken füvezett pont abban az időszakban mikor sérülékeny volt szerintem az "csak" feltette az ire a pontot. Ez egy nagyon összetett dolog lehetett és nála minden jelen volt.
2001-ben kezdődött, de Ö nem volt napi fű fogyasztó azt ne felejtsük el. Mindamellett valóban bebizonyosodott a fű okozhat skrizoféniát de ebben az esetben szerintem csak az egyik alkotó eleme volt a kialakulásának.

theresa 2009.12.16. 08:17:15

Véleményem szerint több emberhez eljuthat így blog formájában, mint könyvben. Főleg, ha többször kitennék az indexen a főoldalra - én is így találtam rá. Mivel nem vagyok érintett, biztos, hogy nem vásároltam volna ameg a könyvet, egy blogba beleolvasni viszont nem tart semeddig....aztán felkelti az érdeklődést, mert az ember rájön, bármikor érintetté válhat. Én magam más betegséggel küzdök szintén 2001 óta, ezért tudom, mekkora erő kell a mindennapokhoz, de azt soha nem tudom elképzelni, ha a gyerekemmel lenne gond, bírnám e. Bár azt szokták mondani, olyankor az embernek megduplázódik az ereje....nem tudom. És tapasztalat, valóban akkor eredmény, ha amennyire csak lehet, saját kézbe vesszük az irányítást. Minden elismerésem, és remélem, tényleg olyan lesz a vége, amit itt sugall egy-két mondat.

fényeske 2009.12.16. 08:33:34

@theresa: Igazad van, a baj csak az hogy ha lemegy a blog utána nem jut el megint senkihez, pedig a probléma fenállt 2001 ben, napjainkban és a jövőben is. Igazából azt szerettem volna ha a kórházakban és rendelőkben hozzá lehetett volna férni, de megmondom őszintén még mindig nem adtam fel azt a lehetőséget sem. Talán itt felfigyel valaki és segit ebben a kérdésben mondván megér egy misét. Napjainkban, mikor van egy pécsi és egy salgótarjáni eset az emberek felkapják a fejüket és a figyelem ráterelődik az ilyen betegekre, nagyobb szükség lenne a könyvre is mint hinnénk.

theresa 2009.12.16. 09:58:19

jaj, igen, igen, nem folytattam a gondolatomat....hátha itt felfigyel rá valaki és nem ül el a téma. Gondolkodom, hol lehetne népszerűsíteni.

theresa 2009.12.16. 09:59:27

bocsánat a népszerűsíteni szóhasználat miatt, természetesen nem abban az értelemben gondoltam.

Szumóné 2009.12.16. 12:11:36

Fabius, köszi a linket, mindjárt rápillantok!

Fényeske, biztos vagyok benne, hogy van rá igény. Hiszen lám, itt vagyunk, benéztünk, itt ragadtunk, tűnődünk közben talán a magunk sorsán, hogy micsoda szerencse, hogy mi még nem szembesültünk ilyen nehéz feladattal és hogy mennyire eltörpülnek a saját, nagynak vélt problémáink másoké mellett néha.
Az mondjuk sajnos egy másik dolog, hogy a kiadónak egy Dr. Csernus név jobban cseng, mint XY-é. Jobban leadhatónak vélik.

Olvasok egy másik blogot, egy fiatalember kálváriája, csak ő a betegségével küzd. Olvasmányos, "élvezhető" ha szabad ilyet ebben a kategóriában mondani, neki is többen ajánlottuk a kommentekben, hogy valamilyen maradandó formába is kellene öntse az írottakat. Többünket nagyon megfogott a története, csakúgy, mint a Tiétek. Ha érdekel: vizit.blog.hu

Másrészt úgy gondolom, hogy ebben a vacak világban, amikor minden az erőszakról és ellenségeskedésről szól, akkor egy emberi sorssal való szembesülés sokakat talán felébreszt ebből a kábaságból, hogy élünk, emberek vagyunk, szükségünk van egymásra, fontosak az ósdinak vélt értékek! Kell a példa az embereknek, mert a média egyelőre csak azon van, hogy elbutítson, irányítson és kiölje az érzelmeket. No, de ez nem az a hely, csak erősítést akarok adni, hogy igenis van igény az ilyen történetekre.

Mindjárt olvasom a mai adagot is.

facil.j 2009.12.16. 14:39:48

@Art Mooney: kb 5-8 éve de szerintem azért akkor mert akkor drogoztunk a legtöbbet

Art Mooney 2009.12.16. 21:31:45

@fényeske: nem is elsősorban a fűre, inkább az lsd-re gondoltam, az még egy átlagos embert is alaposan megkavarhat...

Art Mooney 2009.12.16. 21:32:32

@fényeske: beszámolt amúgy lsd-s tapasztalatokról, érzésekről, fejleményekről? (megjegyzem: ha még nem, szerintem NE kérdezz rá...)

ccfruzsi 2009.12.16. 23:31:55

Én is az indexről keveredtem ide, de azóta minden reggel ez az első oldal, ahova átkattintok!

Semmiképp sem szabad feladni a kiadatást! Hatalmas segítség lenne, sok-sok betegnek és szeretteiknek! Talán ha nem csak a ti történetetek szerepelne a könyvben, hanem más, akár különböző betegséggel megküzdő embereké... Mert egy ilyen írást olvasni sokaknak, hisz olyan sok erő van benne!

Az ő történetét ismeritek?
Talán megkereshetnétek, azt hiszem az RTL-nél dolgozott, mikor a filmet forgatták!

www.port.hu/mellbevago/pls/fi/films.film_page?i_film_id=91801&i_city_id=3372&i_county_id=-1

theresa 2009.12.17. 15:39:03

@ccfruzsi:

egy ilyen könyvbe én is beszállnék a saját történetemmel, mert nekem is egy ideje az jár a fejemben, mennyi embernek tudnék reményt adni, hitet, hogy nem szabad feladni, hogy kézbe kell venni a sorsunkat, nem beletörődni a diagnózisba.

a.anami 2010.01.17. 12:41:45

@fényeske: Az sch elkerülhetetlen...

Skizzo 2011.02.12. 23:07:26

Sajnos ez az érzés is teljesen ismerős... egyszer én vitettem be aput, mentővel, rendőrséggel.. a háziorvos segítségével, illetve a nagymamámmal, akit hosszas könyörgéssel sikerült rábeszélnem, hogy jöjjön velem a dokihoz, hogy az higgyen nekem. Nekem, egy gyereknek... mert nagy baj lesz.
Az orvosi rendelőben vártuk meg a telefonhívást, amit a körzeti orvos kapott a mentősöktől, hogy aput sikerrel elvitték. Ekkor indulhattunk haza. Búcsúzóul a doki nekem (a tizenéves gyereknek) a fenekébe adott egy Seduxen injekciót, mondván: pihennem kell, ez a dolog engem is kimerített. Nem is tudta pedig, hogy inkább boldoggá tett... mert nagyon féltettem anyukámat akkor aputól, hiszen irtózatos és indokolatlan haragja épp rá irányult. Áhh... :-(
...