HTML

Skizotéria

Anya és fia küzdelme a skizofréniával. Megtörtént esetet feldolgozó webnapló. Fényeske kéziratát posztokba szedi Záporka, úriparaszt és Fabius.

Friss topikok

  • maria.janos: Igen én is kíváncsi vagyok mi van Veled nagyon nagyon. (2014.08.30. 21:48) A skizofrénia szakértők országa
  • maria.janos: Él még a Fábiusz által írt blog???? (2014.08.30. 18:26) Kiegészítés
  • fényeske: Köszönöm, hogy olvastad és persze hogy irhatsz: fenyesagi@freemail.hu (2012.06.09. 19:19) Életjel
  • fényeske: Szia cica! A hasonlat nagyon jó és találó. A tévhit abból ered, hogy valóban ott van a kiváltó ok... (2011.12.16. 19:30) Skizofrénia-újratöltve
  • anyósnyelv: Tényleg elment nem egy, hanem három barátom, az elmúlt években, s nem tudtam közbelépni! Egyszer l... (2011.11.29. 23:36) Társas magány

Kórházban újra

Fabius 2009.12.17. 09:10

Ezúttal minden sokkal gyorsabban ment, mint első alkalommal. A kórnak nem volt ideje elhatalmasodni, és átvenni az uralmat. A bevállt gyógyszer is megvolt, nem kellett terápiát keresni, csak alkalmazni. A bumm-bumm injekciót nem engedtem adni, és nem is volt indokolt. A legfontosabb feladat az volt, hogy az orvosokkal megerősítve meggyőzzük Attilát, a gyógyszert szedni kell. Ő szegénykém már 100%-ig együttműködött, nem volt se ellenkezés, se tiltakozás, tudta pontosan csak így szabadulhat onnan minél hamarabb.

De én tudtam, hogy ez nem elég. Valóban hinnie kellett ebben, elfogadnia a történeket, csak így tudhatom biztonságban később. Ettől azonban még messze voltunk. Láttam az intézetbe sokadszorra visszatérő betegeket, és szentül megfogadtam, Attila nem járhat így! Emberi roncsok voltak tele félelemmel az orvosokkal, kórházzal, környezetükkel és saját magukkal szemben. Legtöbbjükön már nem lehetett segíteni, forgóajtóként jártak ki-be, csak egy hajszál választotta el őket a végleges bezárástól. Nem az én feladatom eldönteni mi jó kezelés, és mi nem az. Rá voltam utalva az orvosok szakértelmére, de ezek az emberek mind azt sugallták: azért jártunk így, mert nem szedtük a gyógyszert.

Már egy hónapja feküdt Attila odabent, az éber kómás állapoton túl voltunk, de a teste-lelke még elég kábult volt a sok gyógyszertől. Mellé fektettek egy harminc év körüli fiatalembert, aki kőkemény drogos volt. Magától jött be, nem kényszerelvonón volt, ő maga akart leszokni a szerektől. Rendkívül intelligens fiatalember volt, így sokat beszélgettünk. Kristály tisztán látta a helyzetét, pontosan tudta, csak pár éve van hátra ha nem változtat az életmódján. Aztán mégis megtette. Két hete feküdt bent, mikor Attilám elmondta, hogy droggal kínálta őt. Fűvel, és tablettás szerekkel is. Szóltunk az orvosnak, de a fiú természetesen tagadott, azzal védekezett ő csal egy szimpla cigivel kínálta Attilát, ő pedig félreértette. Én tudtam, Attila nem értett félre semmit, és pláne nem hazudik. Ezért közöltem a fiúval: nem érdekel, hogy az orvosokat hogy veri át. De ha a fiamnak mégegyszer kínálgatni merészel bármit, akár csak sima cigit is, akkor megölöm! Ilyen gyógyszerek mellett az élete a tét, senkinek nem hagyok játszani ezzel! Meggyőző lehettem, mert soha többé nem próbálkozott, elkerült minket amennyire lehetett.

Pár hét múlva lebukott az orvosai előtt, hogy a kezelés alatt drogozik, ezért azonnal kirúgták az osztályról. De az a parazita később látogatóként visszajött az osztályra, és a kötelező drogelvonón lévőknek heroint kínált. Az egyik fiú elfogadta, és még aznap éjjel az intenzíven belehalt. 23 éves volt. Ennek a halott fiúnak egyszer sem voltak bent a szülei az osztályon. Nem akarok én pálcát törni senki felett, de azon elgondolkodtam, meddig terjed a szülői felelősség? Szerintem mindhalálig. Szomorú, hogy ezt sokan nem így gondolják, és lemondanak problémás gyerekeikről. Idealista meggyőződésem, hogy felelősséggel tartozunk a gyerekeinkért bármit kövessenek el, bárhogyan alakuljon az életük. Elítélhetjük a hibáit, ellenkezhetünk velük, folytathatunk ideológiai vitákat, akár szégyellhetjük a cselekedeteiket, de magukra nem hagyhatjuk őket, legyenek bármilyenek!

Attila elmondta az orvosoknak, látta amint a kirúgott fiú átadja a drogot a másiknak. Már hittek neki, feljelentést tettek a rendőrségen. Kiadták a körözést, és Attilát két rendőr vigyázta éjjel nappal, amíg el nem kapták. Azért mesélem el mindezt, hogy legyetek tisztában vele: a kórház önmagában nem képes megvédeni a beteget drogtól, alkoholtól, szökéstől. Kell a hozzátartozók segítsége, odafigyelése ehhez, nagyon kevés beteg képes megvédeni saját magát.

Attila szépen javult a történtek ellenére, így másfél hónap után hazaengedték. Erről szól majd a következő fejezet.

Címkék: skizofrénia tünetek drogok szülői felelősség

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://skizoteria.blog.hu/api/trackback/id/tr391603928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szumóné 2009.12.17. 10:25:39

Ehhez annyit: egy expasim kemény drogos volt, morfiummal kezdte, kb 14-15 évesen (VII. ker közepe, zűrős család, szinte az utcán nevelkedett, betörni jártak brahiból, satöbbi). Amikor először bekerült elvonóra az OPNI-ba morfiumfüggőként, onnan heroinfüggőként jött ki. Az milyen? Durva, ugye?
Dr. Zacher mondta, hogy a kórházban a legtisztább drogokat tudják beszerezni a betegek, tisztábbak vannak, mint az utcán. A kérdés költői: miért nem lehet megakadályozni, hogy bekerüljön, ha tudják, hogy bekerül?

A drogfüggés (beleértve pl: alkoholbetegség, dohányzás, játékfüggőség)is olyan, hogy ha a beteg önmaga nem akar leállni, nem is fog. A kényszergyógykezelések abban az esetben addig jók, amíg a páciens újra be nem kerül a régi környezetébe. Hatalmas akaraterő szükséges és kitartás a kísértésekkel szemben. Nincs leszokás, csak absztinens lehet az ember.
Na, nem kapcsolódik a bejegyzéshez, de ide kívánkozott.

Az előző bejegyzés kommentjeiben jó volt olvasni, hogy Attila normális életet tud élni manapság, sportol, satöbbi. Még ha nem is lesz soha olyan, mint nagyon rég volt. De a szülei gyereke, a szülőnek ez meg felelőssége, hogy mellette legyen. Azért le a kalappal az anyuka előtt, mert sokan nem így tettek volna, mint ezt ő is láthatta. :-(

Nekem is volt problémás korszakom (szintén drog), érdekes visszagondolni anyám reakciójára, aki annyira sokkolódott, hogy ő is simán el akart dobni magától. Végül nem tette meg, én meg önszántamból, saját akaratomból javítottam a sorsomon később. Kérdezgettem azóta, de nem akar róla beszélni, pedig nem vontam felelősségre, csak érdeklődtem, szerettem volna megérteni. Igaz, gyerekkoromban "viccből, hogy rendesen viselkedjek" rendszeresen mondogatta egy darabig, hogy intézetbe ad. Miért? Mert nem akartam időben aludni menni 6-10 évesen, mert feleseltem szintén ebben az időszakban, mert megviselt az, hogy a szüleim elváltak, amikor 5 éves voltam? (Anyám budai úrilány, elég intelligensnek tartom, de a gyereknevelésben pocsék volt szegény. Apám háziorvos, a válás óta az új neje hatására nemigen törődik velem, kb 30 éve. Fáj a mai napig, de ezzel együtt kell élni.)
Az is érdekes, hogy miért egyszerűbb a szülőnek eldobni a problémás gyerekét, minthogy a rossz élethelyzetben is mellette álljon? Addig kell az üntyürü-püntyürü, amíg Béluska egy tündér, egy huncut csibész, de amikor elkapják, hogy lopott a boltban egy üveg bort, akkor onnantól már nem a mi gyerekünk?! Érdekes... Jó lenne a szülőséget is tanítani, oktatni. Tán nem lenne ennyi sérült felnőtt később.
Bocsánat, nem tartozik szervesen ide, de kijött belőlem.

Ha úgy ítélitek, töröljétek ki.

fényeske 2009.12.17. 10:58:00

@Szumóné: Én azt hiszem, hogy a szülőséget nem lehet oktatni, az vagy benne valakiben vagy nincs. Azt mondják otthonról hozott példák dominálnak, én több évet intézetben töltöttem nem volt példa előttem, de sosem lenne kérdés ha bármi is történik, hasonló mint veled, ne álljak a gyerekem mellett. Abban sz élet helyzetben mint amiben mi éltünk Attilámmal, a legtöbben nem azért adják fel mert nincs bennük szülőiség, hanem azért mert kilátástalannak érzik a harcot. Azért mert aki mellett kéne állniuk az már nem az a gyerek akit Ök felneveltek, szerettek. Csalódás, kétségbeesés, szégyen, kikészült idegek, és még sorolhatnám az okokat ami ahhoz vezet hogy lemondanak róluk.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.12.17. 13:19:44

@fényeske: A legtöbb gyerkőcből, aki megjárta az intézetet ezerszer jobb szülő válik, mint egy rózsadombi ficsúrból. Nem személyeskedés, hanem tapasztalat. Aki szülő nélkül nő fel, az a gyerekének minden körülmények között a legjobbat akarja és nem hagyja el, mert tudja, az milyen érzés.

Én is voltam abban az intézetben, amíg még állt, úgy kábé 16 éve. Terheléses EEG-t csináltak, így éjjel nem aludhattam. Egy betegápoló vigyázott rám, eléggé megtermett emberke, beszélgettünk. Hallottam, láttam mi megy ott és hát rémes volt. Sosem felejtem el, ahogy ordítoztak a lekötözött betegek, amikor megkérdeztem, mi is történt, azt mondta az ápoló, hogy drogosok, agresszívak, muszáj őket lekötözni. Amikor múlik a szer hatása, kínlódnak, ordítanak, fizikai fájdalmat élnek át.

Aki droghoz nyúl, előbb jól tenné, ha bemenne egy ilyen intézetbe körülnézni....talán elmegy a kedve.

Megadatott 2009.12.18. 08:05:09

Szia ”fényeske”!

Elolvastam az összes eddigi bejegyzést. Örülök, hogy írsz (remélem nem gond, ha tegezlek) ezekről. Általában nem szívesen beszélnek az emberek arról, ha a családban előfordul pszichiátriai beteg. Sok az előítélet, megbélyegzés, és tudatlanság ezen a téren. Sajnos sokszor a család részéről is, de örülök hogy nálad ez nem így volt. Például én sem szívesen beszélek nyilvánosan az életemről, pedig én is skizofrén voltam. Belülről láttam ezt a betegséget és nyugodtan mondhatom, hogy egy hétköznapi embernek fogalma sincs ezekről a dolgokról. Ezt könyvekből sem lehet megismerni. De tapasztalataim szerint olykor az orvosok is tanácstalanok, amit persze nem mutatnak ki (nagyon helyesen) nehogy elvesszen a remény is. Nekem is mindig mondta a dokim rendbe fogok jönni stb. Pár év gyógyszerezés után viszont egyértelmű volt hogy soha nem fogok újra normális lenni. Legalábbis a gyógyszerektől nem. A gyógyszerek - helyes beállítással- viszont a tűnetek nagy részét enyhíthetik vagy megszüntethetik és ez nagy dolog!!! Örülök annak is, hogy a fiad most rendezett életet tud élni, igaz gyógyszerek segítségével. Valószínű a te állandó támogatásod nélkül ez nem így lenne. Azt nem tudom (remélem nem is fogom megtudni), hogy szülőként milyen ezeket átélni, de gyanítom rosszabb. Az ember gyermekét így látni, talán mindennél fájdalmasabb. Örülök, hogy nem törtél össze ennek súlya alatt, és végig ott voltál a fiad mellett. Persze mi mást tehet egy szerető szülő ilyenkor.

Sok sok örömet kívánok nektek!

Szumóné 2009.12.18. 11:50:26

Egyetértek Vorggal: ahogy hallom-látom, az intézetben nevelkedett gyerekek felnőttként - jó esetben persze - sokkal jobb szülők lesznek, mint akik teljes családban nevelkedtek, mert érzékenyebbek arra, hogy az ő gyerekük hogyan NE érezze magát, mjilyen helyzetbe NE kerüljön.

Én pl a saját példámból tudom, hogy hogyan NEM fogom nevelni a gyerekemet. Nekem pl nagyon fáj és fájt apu hiánya az életemben, depressziós lettem, pszichiáterhez jártam, megszenvedtem főleg a tinédzserkoromat. Akkor fordultam a drogokhoz. "Szerencsére" a heroining nem jutottam el, mert pont a heroinista ex-barátom beszélt le róla, elmondta, az összes hátulütőjét. Érdekesmód... És aztán, amikor láttam másokat belőve, nem is kívántam valahogy. LSD-vel indítottam, de nekem pont a hallucinációk miatt nem igen jött be, nyomasztó volt, így átszoktam a speedre. Először szívva, a végén 1,5 év intravénásan. Na azt nem kívánom senkinek... Egyszer nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben és jött egy szikra, hogy ez így nekem nagyon rossz és nem akarom, hogy teljesen tönkremenjek ettől. Így akarattal, 1 év magam által eldöntött szenvedés során váltam meg tőle (nem kórházban, közben dolgoztam, volt rendes munkahelyem, de zombiként funkcionáltam, érzelmileg mindenképpen). Nehéz volt, mert bár testi függés nincs, de lelki nagyon erősen van a szertől, amellyel a világ egyszerűen tökéletes(nek tűnik, akkor). Az után, soha, de soha nem akartam még csak hallani sem róla! És nem próbálnám meg, olyan pokol volt a vége a dolognak. No meg kiegyenesedett az életem, mellettem álltak a barátaim, lett egy klassz hobbim (sport), később család. Így, kiegyensúlyozva fel sem merült többé a dolog, mert azóta jól tudom, hogy semmire nem jelent megoldást. Semmire. A problémákat magamnak kell megoldani, ha vannak. Ésszel.

Megadatott: nem semmi történet! Ilyenkor mindig hálát adook a sorsnak, hogy egészséges lehetek... Pfff.. Na pl ezért is kell sok emberrel elolvastatni, mert az ilyen szomorú esetekből lehet tanulni, tanulságot levonni, akár a magunk életére is.

fényeske 2009.12.18. 18:03:21

@Megadatott: Szia! Egy pár dolgot nem értek a beírásodban segíts kérlek. Múlt időben írsz, meggyógyultál? Gyógyszerek nélkül élsz? Érdekelne, hogy sikerült, mert az külön megérne egy fejezetet.

Megadatott 2009.12.19. 20:23:26

Szia!
Igen teljesen gyógyult vagyok. Ez elsőre furán hangozhat, mert ez élethosszig tartó dolog te is tudod. Szeretném majd megosztani veled a történetem, de sajnos most nem tudom, mert kb 2 héten keresztül csak korlátozottan fogok tudni netezni. De mindenképpen jelentkezem még!

Tamás

fényeske 2009.12.19. 23:19:43

@Megadatott: Rendkivűlien érdekelne ez a történet, várom a jelentkezésed, a korlátolt nettezésbe belefér, hogy Fábiusnak írd meg a telefonszámod vagy levelezési címed.
Bár ne legyen igazam van egy olyan érzésem, hogy nem fog beleférni.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.12.27. 19:23:35

Olyan sok itt a zavar, hogy visszatérek még később. Nem akarok megint elhamarkodni...

Megadatott 2010.01.06. 14:22:46

Szia!

Megígértem jelentkezem. :) Már írtam, hogy szívesen megosztom veled a történetem, de nem vagyok annyira nyitott személyiség, hogy ezt nyilvánosan tegyem itt a blogba. Viszont, ha adsz egy e mail címet arra szívesen elküldöm majd.

fényeske 2010.01.06. 14:47:37

@Megadatott: Szia!
fábius megadja, írj neki, én sem adnám meg ilyen nyilvánosan:))))De a blog létrehozója tudja csak írnod kell neki pár sort.

Megadatott 2010.01.06. 14:57:10

Lehet nagy hülyeséget kérdezek, de hogy (vagy hol) tudok írni fábiusnak?

a.anami 2010.01.17. 12:50:53

" meddig terjed a szülői felelősség? Szerintem mindhalálig. Szomorú, hogy ezt sokan nem így gondolják, és lemondanak problémás gyerekeikről. Idealista meggyőződésem" Ez valóban idealista. Mindhalálig felelősség? Egy pszichotikusnál igen. De egy drogosnál, aki nem elmebeteg, hanem "szimplán" beteg, esetleg megfejelve egy pszichopata koronával? Láttam több családot tönkremenni, mert igen, mindhalálig kitartottak drogos gyerekük mellett. A fejük alól eladtak mindent, pszichésen, szociálisan, mindenhogyan tönkrementek. Belehaltak. Mindannyian. Lelketlenségnek tűnhet, de én azt gondolom, van olyan, amikor egy szülő azt mondhatja: elég.

Záporka 2010.01.17. 13:53:09

@a.anami: A szülőnek joga, hogy eldönthesse, meddig vállal felelősséget a gyerekéért, bármilyen problémával is küzd a gyerek.Akkor is, ha a családon kívülállók ezt másképp gondolják, látják.

a.anami 2010.01.17. 14:05:06

@Záporka: Pontosan erről beszéltem.:)

Záporka 2010.01.17. 14:31:46

@a.anami: "Lelketlenségnek tűnhet, de én azt gondolom, van olyan, amikor egy szülő azt mondhatja: elég."

Lehet olyan... de kizártnak tartom, hogy egy szülő, aki valóban annak is érni magát, feladja.

a.anami 2010.01.17. 16:57:26

Tényekről beszéltem...Több szülőt ismerek (ismétlem; pszichiátrián dolgozom, ismerjük-általában- a családi háttereket) akik, miután magzatuk eladott mindenüket és jó párszor véresre verte őket, miután tönkretette őket minden téren, ráment pár házasság, testvér !!! azt mondták: elég! És nem tudom őket elítélni...Mindent megpróbáltak. Bizony, a függőnek is akarni kell...meggyógyulni. Sajnos ez egy idő után már lehetetlen, mert a személyiségük olyan mértékben sérül, ami irreverzibilis...

fényeske 2010.01.17. 18:48:39

@a.anami: Egy ilyen helyzetben amit leírtál valóban nem szabad ítélkezni, hisz amin ezek a szülők átmentek az maga a pokol. Én nem hiszem magam részéről, hogy bármilyen gondnál feladnám, de azt sem hiszem, hisz születésük óta úgy voltak a gyerekeim nevelve, és a kapcsolatunk ezt kizárná, hogy bármi gondnál kezet emelnének rám. Amit írtál az egy nagyon szélsőséges eset, sajnos ennél sokkal kevesebb miatt is magukra hagyják, vagy egyszerűen az egészségügyre bízzák a gyógyulást. Hány szülőt láttál a munkád során, hogy mindennap látogat, hogy mindennap órákat foglalkozik a beteggel, én azt hiszem nem túl sokat, legalábbis én az alatt a pár hónap alatt azt tapasztaltam, hogy ha látogatják is max. hetente 2-3-szor, visznek ezt azt és letudják a kötelességük.

shg 2011.04.21. 11:41:44

nem tudom visszaolvassátok-e a korábbi hozzászólásokat, de engem 20 éves koromban akart anyám konkrétan, de persze jószándékkal bezáratni egyszerű agresszivítás miatt. hetente hívott rendőröket és végül őt küldték el, de a tudtomon kívül még évekig adagolta nekem a saját gyógyszereit.

nehéz ügy, azóta elszabadultam ettől a körtől.

Nem tudom ki írja ezt a blogot, de annyit üzenek neki, hogy a pokolra vezető út is jóakarással van kikövezve. Az ilyen betegeknek csak úgy lehet segíteni, ha normálisan kezelik őket. És az ilyen fiataloknál, főleg ha csak drog hatására jött elő, spontán el is múlhatnak a képzelgések.

Befüvezve egyszer én is szarul voltam és össze vissza beszéltem, ajánlom az anyukának, hogy próbálja ki, és értse meg mi is ez.

Nagyon remélem, hogy meg tudja magának bocsájtani, hogy tönkretette a fia életét. Én nem tudnám.

shg 2011.04.21. 11:43:27

attól lehet megbolondulni, ha bolondként kezeled a saját fiad.

sajnos már késő észheztérni

fényeske 2011.04.22. 20:20:07

@shg: Alapvető tévedésben vagy.
A skizofrénia nem bolond állapotot jelent, tehát nem mind bolondot kezelem (ahogy te fogalmazol) hanem mint skizofrént elfogadom és ahol tudom segítem, amúgy meg szerintem a fiam értelmesebb mint Te hálistennek.
Ha blogot kicsit figyelmesebben olvastad volna az elejétől talán nem írnál ennyire butaságot.

Tyúki 2011.05.12. 10:18:46

@fényeske:
Szia Fényeske!
Már egyszer írtam neked,amire nagyon kedvesen válaszoltál is. Tyuki vagyok. Leírtam, hogy a fiamnál lévő tünetek nagyon hasonlóak, mint amiket a blogban olvastam. Végre rá tudtam beszélni, hogy menjünk el szakemberhez,és a SOTE klinikára mentünk Dr.Baran Brigittához. Vállalta, hogy befekszik a kórházba kivizsgálásra. 1 hete van ott. A kezelőorvosa tegnap mondta el nekem a szörnyű mondatot, amit már rég sejtettem,de sokkolóan hatott rám,-SKIZOFRÉNIA. Az első pár napot egy kedélybetegek osztályán töltötte,és elkezdték gyógyszeresen kezelni,de az én fiam mindenáron haza akart menni, ezért le került a zártosztályra. Olyan érzésem van, mintha szétesettebb lenne, mint ezelőtt egy héttel,és a körülötte lévő betegek is betegebbek,mint ő. Fényeske,azért írok neked, hogyha tudsz segíteni nekem,hogy veletek, akik ezen már keresztül mentek valahogyan felvehetném a kapcsolatot,mert tudom, hogy nagyon erősnek kell lennem,de most nagyon fáj így látnom a gyermekemet,és ha tudsz bármilyen tanácsot adni nekem bármiben kérlek írj nekem. Vagy ha van lehetőség személyesen találkozni azok közül az édesanyák közül, akik mindezeken keresztül mentek, ami nálunk most kezdődött csak el. Nagyon szép napot kívánok neked! Köszönettel.Tyuki(Tünde)

fényeske 2011.05.12. 20:41:57

@Tyúki: Szia! Elérhetőségem:
fenyesagi@freemail.hu
Írj és minél előbb add meg a telefonszámod beszélünk.
1 hét meg nagyon kevés idő, mindenképp maradjon kórházba. Ne rémülj meg a leírtak alapján, hogy magától ment a kórházba, és rá lehetett beszélni a kezelésre, nagyon biztató a dolog. Hosszú nehéz út vár rátok de időben elkaptátok azt hiszem, feltétlen írj a megadott elérhetőségre egy telefonszámot, hogy beszélni tudjunk, addig is kitartást és jobbulást(Ági)

amri51 2011.10.21. 16:04:47

Kedves Fényeske, rég nem jártam itt, talán emlékszel rám én is és a fiam vivjuk a harcunkat a rémmel ahogy te iród és igazad van. Nehéz megtalálni azokat a segitőket akik mellénk állnak és igy le tudjuk győzni ezt a rémes betegség.
Fiam már másfél éve van kórházban illetve rehabilitációs intézetben. Találtunk olyan orvost aki szivügyének tekinti a betegek gyógyitását. Nagyon sok gyógyszert próbáltak nála és sok idő kellett amig az én és az ő észrevételeit is figyelembe véve beállitották a gyógyszereket. Mert neki többfélét is kell szednie.Ez a betegség mindenkinél más, ezért a kezelése is egyénre szabottnak kell lennie. Itt a gondolkodás is eltér és nehezebben értik meg a mindennapi dolgokat is.ezért tesz jót a rehabilitáció. Itt dolgoznak és közösségben vannak.Csak azt tudom javasolni a hozzánk hasonlóaknak, hogy keressék meg azt az orvost aki segiteni akar és figyelembe veszi a hozzátartozó véleményét és a beteg véleményét is, mert csak együtt lehet eredményt elérni. A betegnek nagyon nehéz elfogadni azt hogy ő beteg,mert ő ezt nem érzi. Beszéltem már idős skizofrén beteggel aki pedig már több évtizede szedi a gyógyszert és jól van, de azért szedi a gyógyszert, hogy ne kelljen visszamennie a kórházba. Az lenne jó, ha lehetősége lenne dolgozni, vagy nappali foglalkoztatást igénybe venni minden mentálisan beteg embernek, mert a közösség segit.

fényeske 2011.10.22. 15:04:27

Amri csak bólogatni tudok és egyetérteni veled.
Nos Attila is azért szedi saját bevallása szerint , mert nem akar újra kórházba menni, de a betegségtudat mai napig nincs meg, legalábbis kimondva. Azért a beszélgetéseink során kiderült számomra, hogy sokkal több dologgal van tisztába mint amit elárul.Jó a közösségi ház azoknak akik csak ott kapnak lehetőséget a munkára, kommunikációra. Próbálom Attilámat rávenni hogy vegye fel a kapcsolatot más skizofrénekkel is, abban bízom hogy egymás közt talán jobban kinyílnak a betegséggel kapcsolatban, de eddig nem jártam sikerrel ebben a kérdésben. További sok sikert nektek,és évről évre több és jobb lesz kitartást
...