HTML

Skizotéria

Anya és fia küzdelme a skizofréniával. Megtörtént esetet feldolgozó webnapló. Fényeske kéziratát posztokba szedi Záporka, úriparaszt és Fabius.

Friss topikok

  • maria.janos: Igen én is kíváncsi vagyok mi van Veled nagyon nagyon. (2014.08.30. 21:48) A skizofrénia szakértők országa
  • maria.janos: Él még a Fábiusz által írt blog???? (2014.08.30. 18:26) Kiegészítés
  • fényeske: Köszönöm, hogy olvastad és persze hogy irhatsz: fenyesagi@freemail.hu (2012.06.09. 19:19) Életjel
  • fényeske: Szia cica! A hasonlat nagyon jó és találó. A tévhit abból ered, hogy valóban ott van a kiváltó ok... (2011.12.16. 19:30) Skizofrénia-újratöltve
  • anyósnyelv: Tényleg elment nem egy, hanem három barátom, az elmúlt években, s nem tudtam közbelépni! Egyszer l... (2011.11.29. 23:36) Társas magány

A győztesek nem adják fel....

Fabius 2010.01.09. 08:00

...akik feladják, soha nem győzhetnek.

A mondás Németh Pál edzőtől származik, mi pedig az elmúlt évek alatt igyekeztünk magunkévá tenni. Sokat beszélgettem a közeli barátokkal Attila betegségéről. Őket is foglalkoztatta a dolog, igyekeztek segíteni, néha egy kívülálló véleménye is hasznos tud lenni. Vagy éppen ötletet tud adni, amiből akár valami jó is kisülhet.

Fabiussal beszélgettem egyik alkalommal, mikor nekem szegezte a kérdést: miért nem próbálom meg Attilát újra a sport felé terelgetni? Szerinte a sport minden szempontból előnyös lehetne, talán felkeltené Attila érdeklődését megint, kimozdulna otthonról közösségbe járhatna, és az egészségének is jót tenne. Fülembe ültette a bogarat, én pedig mit veszíthetek alapon belevágtam. Először elmentem Attila egykori nevelő egyesületébe, és felkerestem az edzőjét. Na itt kaptam hideget eleget....Ide nem jöhet vissza, mit képzelek, hozzájuk csak élsportolók járnak! Attila beteg, gyógyszeres kezelésre szorul, sok évet ki is hagyott, teljesen esélytelen a visszatérése. Buff....na feléledt bennem a dac, több se kellett. Közben persze otthon ment a duruzsolás Attilának, mi lenne, ha. Először nemet mondott kategórikusan, de a gondolatcsíra azért befészkelte magát nála is. Egy pár hét múlva jött az ötlettel, beszéljünk az apjával.

Az volt férjeméknek van egyesületük, ahol már vagy harminc éve ping pongoznak együtt páran, és a Budapest bajnokságokon indulnak. Már nem fiatalok, de egykori eredményes és lelkes játékosok alkotta csapat. Az ex-férjem örömmel fogadta az ötletet. Örült ő is, Attila esetleg újra játszana, meg ugye a csapat is fiatalodna és erősödne egy hatékony Attilával. Az első edzésre én is lementem. Bevallom citeráztak a térdeim izgalmamban. Attila átöltözött, odaállt az asztal mellé, és csak állt. Úgy nézett ki, mint aki erősen gondolkodik valamin. Szemben vele a nagybátyja állt az asztal túlvégén, eszébe nem jutott sürgetni, hisz pontosan tisztában volt a helyzettel. Így Attila csak állt tovább, nem tudni mi zajlott le benne. Ekkor odamentem, és a fülébe súgtam: Kisfiam! Itt nem kell senkinek bizonyítanod! Úgy játsz, ahogy akarsz és tudsz, csak élvezd a játékot! Félre ültem a kispadra, onnan néztem a fiamat, aki még mindig csak állt néhány percet.

Aztán egyszer csak feldobta a labdát és szervált. De hogy?! Ahogy régen, fénykorában! Esélye sem volt az ellenfelének visszaadni! Elkezdődött a játék, és ahogy egyre jobban belemelegedett, úgy tűnt tova a hétköznapokban darabos és nehézkes mozgása. Egy igazi ping pongozó sportember állt az asztalnál, gyors volt, erős és koncentrált, ilyen összeszedettnek és felszabadultnak nem láttam a betegség kezdete óta! Sorra nyerte a meccseket a csapattársai ellen. Nekem ki kellett mennem a teremből, mert a gyomromat és a torkomat elszorította valami. Ezúttal nem a Skizó Rémtől megszokott rettegéssel teli jeges fuvallat volt. Hanem valami forróság a szívemben, a testemben és a lelkemben.

Kitört belőlem a zokogás. Bent az asztalnál a régi Attilámat láttam viszont, kibőgtem magamből az elmúlt évek borzalmát, és boldog anyuka lettem újra. A hétköznapokba beépült a sport, akár egykor a napi tisztálkodás. Egyre jobb és jobb formába lendült, egy idő után már nem elégedett meg az apjáék szintjével, hanem elkezdett versenyekre is járni Pesten és a közeli városokban. Volt olyan eset is, mikor péntek éjjel dolgozott, majd alvás nélkül utazott el pénzdíjas versenyre teljesen önállóan. Hajtotta a siker és a sport szeretete. Élvezte, hogy versenyzik a sikerélmények is jöttek szépen sorban. Minden versenyen főtáblás volt, ami azt jelentette, a 60-70 induló közül bekerült a legjobb nyolcba. Aztán egy szép napon megjelent az "új kor" első kupájával, amit a tornagyőztesnek osztanak. Gondoljatok bele: a skizofrén, gyógyszerrel kezelt fiam legyőzte minden ellenfelét! Nekem ettől nem létezett nagyobb dolog akkor.

Úgy éreztem talán eljött a pillanat, megpróbálok újra beszélni a nevelő egyesületével. Azért lett volna ez fontos, mert náluk tényleg a legjobbak között lehetett volna újra. De ez a történet nem egy hollywood-i mozi, ahol a megbotlott hős visszatér, és sikert sikerre halmozva emelik az égig. Ez itt csak a mi -ugyan szürkének és unalmasnak nem mondható- életünk, ahol ekkora csodák nincsenek. Egykori edzője kijelentette: ő nem vállalhatja a felelősséget Attiláért, se versenyzőnek, se segédedzőnek nem tudja foglalkoztatni. Ez van. Bele kellett törődni, Attila minden újonnan elért eredménye után is meg van bélyegezve. Nem hibáztathatom a döntéséért.

De ettől függetlenül a sport hihetetlen hatással volt Attilára. Visszatérése után az állapota rohamosan, szinte napról napra lett jobb és jobb. Minden téren hatalmas változásokon ment át. A kommunikációja sokkal jobb lett, kinyílt és beszélgetni kezdett idegenekkel, és velünk családtagokkal is másképp, mint eddig. Határozottabb lett, erősebb, a sikerektől magabiztosabb, múlandóban volt a tétova bizonytalansága. A testének is jót tett a mozgás, kicsit izmosodott, fejlődött, mozgása könnyedebb lett. Szavakkal talán nem is lehet leírni minden változást, amit -szerintem- az újra megtalált sport idézett elő. Többet ért és számított ez, mint bármilyen és bármennyi terápia!

Ezzel a sport terén is a mában járunk. Attila életének szerves része a játék, rendszeres edzésekkel és hétvégi versenyekkel.

De maradt még érdekes, boncolgatni való eset a múltban. Például az evés. Kajákban vájkálunk a következő posztban.

 

Címkék: sport terápia skizofrénia mindennapok

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://skizoteria.blog.hu/api/trackback/id/tr421658181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fényeske 2010.01.09. 16:46:10

Időnként rosszul emlékszem nevekre, helyekre bocsássátok meg nekem, de természetesen korrigálom ha jelzést kapok. A lényegen persze ez nem változtat, de a hitelesség kedvéért, pontosítanom kell.
Fábius is ott volt azon a beszélgetésen amikor a sport került szóba, hogy először ki hozta szóba arra ma már nem pontosan emlékeztem, de mint kiderült záporka volt.

luckky24 2010.01.09. 18:58:31

:) Tök jóó :) Az edzőtől viszont nem volt szép dolog hogy nem vette vissza....

fényeske 2010.01.09. 20:05:43

@luckky24: Nem volt szép de érthető.
A BVSC Magyarország vezető egyesülete asztaliteniszbe, a gyerekek 6-7 éves korban kezdik a tanulást, gyakorlatilag 10-12 év tanítás után érnek be napi 4 órai edzéssel ez egy fanatizmust kívánó sport ha NB1 akarsz kerülni. Nem volt példa rá, hogy ennyi év kihagyással újra csúcsra lehessen kerülni, ha reálisan nézem Attila sem került volna a legnagyobbak közé, de sok versenyző van aki versenyzik, megél belőle, és pedig közelébe sincs a legjobbaknak. Én láttam volna esélyt arra, hogy Attilám ebből tudott volna megélni, de ehhez napi több órás gyakorlásra lett volna szükségem ezt csak föállásba lehet csinálni ennyi a történet, nem jött össze és sajnáltam de attól még megértem a döntésük.

kispiros 2010.01.10. 00:19:54

Kedves Fényeske!

Az index.hu-nak köszönhetően kerültem a blogodra.
Végigolvastam az összes bejegyzést, az összes reakciót... nagyon tanulságos és ismerős olvasmány volt.

Édesanyám 18 éve paranoid skizofréniás, de Ő nem szed gyógyszereket.
50 éves lehetett, amikor elkezdett furcsán viselkedni. Nála a változó kor és a munkahely elvesztése okozta sokk hozta elő a betegséget.

Ő egy nagyon intelligens nő volt, sokáig nem is értettük, hogy mi lehet vele a baj. Azok a fura dolgok, amiket mesélt valóságos alapokon nyugodtak, megtörtént eseményeken. Csak az értelmezésük és a levont konzekvenciák voltak furák. Édesapám és én, akik együtt éltünk vele, eleinte el is hittük, amit mondott, tulajdonképpen az orrunknál fogva vezetett minket. Nap mint nap együtt voltunk vele, az egyre furcsább viselkedése nem tűnt fel, mivel az nem volt olyan kirívó, mint a fiad esetében. Neki mindig is voltak érdekes, nem hétköznapi ötletei. A személyisége nagyon apránként változott meg, ezért sem igazán vettük észre, hogy mi történik vele.

A háziorvosa vette észre, aki már rég nem látta, hogy itt valami gond lehet. Beutaltatta pszichiátriára és ott derült ki, hogy paranoid skizofréniás. Utólag nem is igazán értem, hogy hogyan lehettünk ennyire vakok. Nagyon jóban voltam Édesanyámmal mindig is, Édesapám pedig egy teljesen nyugodt, engedékeny és konfliktuskerülő ember... talán ez a konstelláció vezetett oda, hogy próbáltunk elnézni neki mindent, betudva annak, hogy keserű a munkahelye elvesztése miatt és a külvilágot okolja a helyzetéért.

A kórházban kapott gyógyszereket, de miután kijött pár hónap után abbahagyta a szedésüket, mert tompa volt tőlük és állandóan aludt. Ő folyton azt mondta, hogy csak idegösszeomlása volt, ő nem beteg. A betegségét egyébként azóta sem hajlandó elismerni, ahogy a gyógyszert sem szedni. Az orvosoktól alig kaptunk tájékoztatást a betegségről, csak annyit, hogy a betegsége karban tartható gyógyszerekkel, keressük fel a kerületi pszichiátriai gondozót, valamint szedje a gyógyszereket. Fogalmunk sem volt arról, hogy mi ez a betegség, és arról sem, hogy a család mit tehet. Eszköztelenek voltunk, próbáltunk valahogyan, jól-rosszul segíteni, de egyre rosszabb lett.

Miután leállt a gyógyszerrel sehogyan sem tudtuk rávenni, hogy kezdje újra a szedését. A kerületi pszichiátriai gondozó is csak annyit tudott tenni,hogy kiküldte a védőnőt, hogy beszéljen vele arról, szedje a gyógyszereket. Nem szedte...
Igyekeztünk meggyőzni Őt a tévképzetek hamisságáról - ekkor ezek még nem szóltak a CIA-ről, maffiáról, ufókról- az orvos azt tanácsolta, hogy ne tegyük, mert egy skizofréniást képtelenség meggyőzni elmélete helytelenségéről.
És lassanként elkezdődött az őrület...

Kiabálás minden nap. Állandóan követelt valamit, hangokat hallott, emiatt dühös volt, vádaskodott, hangoztatta különlegességét, hogy Ő egy világszenzáció.
Örökölt, fél lakás árát elutazta külföldön, hazajött üres zsebbel. Válni akart, külön lakást, őrjöngött, kihívta Apámra a rendőrséget, mert meg akarja ölni... Meggyőzni képtelenség volt, és lassan a kiabálás, ajtócsapkodás mindennapjaink része lett.
Amint volt egy kis pénze (leszázalékolták időközben), külföldre utazott, menekült, mert úgy érezte üldözik. Kinn elfogyott a pénze, hazahozattuk (de hányszor). Tulajdonképpen asszisztáltunk neki, próbáltuk meggyőzni ész érvekkel, hittünk abban, hogy megérti. Hány évig nem esett le nekünk valójában, de igazán, hogy beteg, fogalmunk sem volt, hogyan foglalkozzunk vele... Szóltunk az orvosnak, ő kiküldte a gondozónőt, aki beszélt vele, hogy szedje a gyógyszereket, de Ő továbbra sem szedte.

Még kétszer volt kórházban, egyszer kihívtuk a rendőrséget és a mentőket, mert üvöltözött és nekiment édesapámnak, egyszer pedig egy repülőgépről vették le Bécsben, ott a pilótát kérte meg, hogy vigye el Amerikába...

Mindkétszer csak 1-2 hónapig tartották benn, majd kiengedték azzal, hogy szedje a gyógyszerét. Persze nem szedte.

10 évig éltünk így együtt. Követelte a saját lakást, hát vettünk nagy nehezen neki egy kicsi vidéki házat, azt, amit ő kinézett. Mert, ha nem az történt, amit Ő akart, akkor semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó. És őszintén, már képtelenek voltunk vele együtt élni.

Onnantól kezdődött az, hogy nem fizette a számláit. Az én nevemen volt minden, ezért fizettem helyette éveken keresztül a ki nem fizetett számlákat... 100 000 gáz, 150 000 villany és semmivel sem lehetett meggyőzni arról, hogy a szolgáltatók nem akarják átverni. Egyszer azonban betelt a pohár, mikor egy újabb számla kifizetése után megint jött egy még nagyobb. Akkor összeomlottam. Addig azt hittem, hogy valahogyan be tudom tapasztani az ezernyi lyukon befolyó vizet. Rosszul értelmezett segítségként asszisztáltam ehhez a lehetetlen helyzethez. Ezután megtettem azt, amire addig nem voltam hajlandó: elindítottam a gyámság alá helyezést. Kijelölt gyámot kértem, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok képes megbirkózni vele, mert az eltel 12-13 év teljesen elvitte az erőmet. Ott volt a vége, nem bírtam tovább. Addig nem akartam gyámság alá helyezni, mondván az én Édesanyám nem elmebeteg, de már képtelen voltam a helyzetet kezelni.

Most gyámság alatt van 3 éve és vidéken él. A gyógyszert továbbra sem szedi. Továbbra is hangokat hall, azok időnként utasítják is, és retteg, fél. A paranoid skizofrénia mellett enyhe időskori elbutulást állapítottak meg nála. Szerencsére, a mindennapi életvitel (vásárlás, főzés) egyenlőre nem jelent gondot, de a pénzügyek kezelésére alkalmatlan.

Azért írtam mindezt le, mert elolvasva ezt a blogot bizony folyamatosan az járt a fejemben, hogy mennyi hibát követtünk el az évek folyamán. Semmi iránymutatásunk nem volt a betegséget illetően. Ha az édesanyám történetének elején kapok egy könyvet, amiben le van írva, hogy mit tehet a család egy skizofréniás családtag esetén, vagy látok egy esettanulmányt, akkor okosabban és türelmesebben indulok neki a helyzet kezelésének. Miután Édesanyám elköltözött találtam rá egyáltalán arra, hogy van egy olyan szervezet, hogy KESZ (Kálvária Egyesület)...
Mi rosszul kezeltük a helyzetet.

Remélem, hogy ki tudod adni a könyvedet, mert nagy szükség lenne rá. A mi esetünkből is látszik, hogy milyen kevés információval rendelkeznek a betegek hozzátartozói, szinte vakon tapogatóznak. És az, hogy nekünk nincs információnk az meghatározza azt is, hogy milyen lesz a beteg sorsa. Nálunk nem a szeretet hiányzott, hanem a tudás.

Ha nem találsz kiadót, talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy saját magad adod ki a könyved. Talán pályázni lehetne pénzért, vagy van egy közösségi hitelnyújtó portál: www.noba.hu/ Épp erre találták ki szerintem. De még az is jobb lenne, ha fénymásolva ott lenne minden pszichiátrián a könyv, hogy oda lehessen adni a betegek hozzátartozóinak, hogy értsék mi is az a skizofrénia.

Kitartást kívánok Neked és sok erőt! És köszönöm a blogodat.

Kispiros

fényeske 2010.01.10. 08:23:49

@kispiros: Nem szégyenlem bevallani megsirattam a beírásodat. Mikor kibőgtem magam újra nyugodtabban, elolvastam és köszönöm.
Sajnos valószínű édesanyádon már nem lehet segíteni a mai állás szerimt, túl régen van hatalmában a rémnek.
Minap beszélgettem imádott menyemmel, mert voltak kétségeim, hogy jót teszek-e, van e értelme, vajon tényleg segít bárkin is, az én szakbarbár feljegyzéseim, és a válasz azonnal jött, ne legyen kétségem, mert igen. Most egy olyan embertől jött a visszajelzés személyedbe, aki a leginkább érintett. Ne hibáztasd magad a történtekért, tükröt, állít a pszihiátria elé, hogy engedhették ki pár hónap alatt, milyen orvosok kezelték, akik nem adtak felvilágosítást arról, hogy hol az út vége, ha nem szedi gyógyszert, és még sorolhatnám.
Megmondom őszintén az írásod meggyőzött, igenis megpróbáljuk kiadatni könyv formájában is, utána nézek annak a portálnak.
Köszönöm és nem tudok mást kívánni csak kitartást és reményt, hátha a közeljövőben kitalál valamit az orvos tudomány, ami talán édesanyádon is segít.

fényeske 2010.01.10. 08:36:13

@kispiros: Megnéztem, de ez nekem nem járható út, itt kölcsönt kínálnak nem segítséget. Nem vállalhatok be egy kölcsönt mert van bőven még mit fizetnem:))))Én inkább egy kiadói segítséget keresek, mivel nyomdász vagyok a munkahelyemen ki tudnánk nyomtatni jutányos áron, de terjeszteni nem és jó lenne ha könyvesboltokba és valóban érintett intézményekben kapható lenne, de keresem a megoldást.

Lángharcos 2010.01.10. 10:43:16

@fényeske: Egy lehetőség maga az internet is. Itt ez a blog, olvassuk páran. A könyvet ugyanúgy lehetne terjeszteni a neten, pdf formában.

Lehet ebből nem jönne vissza bevétel, vagy nem olyan megfoghatóan, mint egy nyomtatott könyvnél.
Ha csináltok egy oldalt, ahonnan letölthető, a pdf könyv elején vagy végén pedig ott lenne ennek a honlapnak a linkje (arra az esetre, ha a könyvet fájlcserélőről, havertól stb-től szerezte meg).. És ha az oldalon meg van adva számlaszám, esetleg paypal account, akkor a könyv olvasói támogatás jelleggel küldenének pénzt (ez külföldön működik, kies hazánkban nem tudom, milyen adók, szigorítások, hülyeségek vonatkoznak rá)
Egy üzenőfal az oldalon, vagy egy egyszerűbb fórum, ha lennének érdeklődők, véleményezők, esetleg alakulna valami kis társaság, akik később segíthetnek egymásnak vagy nektek egy nagyobb léptékű projekthez..

Nézz utána ezeknek a lehetőségeknek is.. A pdf előállítása neked is olcsóbb, hiszen nem kell kifizetned a nyomtatást, és a fizikai terjesztést.

fényeske 2010.01.10. 11:15:11

@Lángharcos: Köszönöm a tippet.
Megmondom őszintén én a felénél elvesztettem a fonalat:)))) de a nagy fiam elfogja olvasni este(csak most vidéken van)és megbeszéljük, Ö ért ezekhez a dolgokhoz én nem.

kispiros 2010.01.10. 19:33:55

@fényeske: Az aki azt mondja, hogy nincs szükség a Ti történetetek kiadására, az valószínűleg nem élt együtt skizofréniás emberrel. Elszigetelten, információk nélkül éltük mi is az életünket. Amikor Édesanyám beteg lett, weboldalak alig voltak még, nemhogy blogok. Az egyetlen információforrás az orvosok és a lexikonok voltak. Mondanom sem kell, hogy egyik a másiknál kevesebb információt adott. Arról pedig pláne semmi információ nem volt, hogy a hozzátartozó mit tehet, hogyan segíthet. A lexikális tudás semmit nem mond annak, aki a mindennapjait egy skizofréniással éli. Sorstársak kellenek, akik átadják a tapasztalatukat.

Rengeteget gondolkodtam azon, hogy vajon eleget tettem-e az Édesanyámért, vajon jól tettem-e, amit tettem, úgy tettem-e, ahogy tennem kellett. A blogod választ adott: nem. De tudom, hogy azzal a tudással, ezt tudtuk összehozni. Ez nem önvád, csak szembesülés. Nem volt előttünk más minta, saját mintát kellett alkotnunk. Sokat tettünk érte, rengeteget, de az irányzékon kicsit változtatni kellett volna.

Lángharcossal egyetértek, érdemes lenne akár egy weboldalt is létrehozni a könyvnek, ha a kiadás nem megy. Ha erre rászánod magad, akkor szívesen segítek ingyen és bérmentve, mert ez a szakmám.
Van ismerősöm, aki Paypal-en gyűjt pénzt, Ő gyerekeken segít vele. Neki működik, jönnek az adományok. :-)

A könyvkiadással kapcsolatban: beírtam a Google-be a következő keresőszavakat: pályázat könyvkiadás
Az eredmény: www.google.hu/#hl=hu&source=hp&q=p%C3%A1ly%C3%A1zat+k%C3%B6nyvkiad%C3%A1s&btnG=Google+keres%C3%A9s&meta=&aq=f&oq=p%C3%A1ly%C3%A1zat+k%C3%B6nyvkiad%C3%A1s&fp=51206b7649754376
Vannak érdekes találatok. Szerintem olvasd végig, hátha valamelyik úton el tudsz indulni.

Lángharcos 2010.01.11. 09:33:38

@fényeske:

Röviden:

Könyvet megcsinálod digitális formátumba, nem kell nyomtatni, kiadni, stb, elég sokba kerül az.

Felteszed a netre, ahol letölthetik.

Megadsz számlaszámot, ahova jöhet a támogatás, fizetség, egyebek.

Nem olyan biztos bevétel, mint az eladott könyv, de kevesebbet kell belefektetned anyagilag.

fényeske 2010.01.11. 10:33:18

@Lángharcos: Igen kösz ez járható útnak tartom, megbeszélem a nagy fiammal.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2010.01.11. 15:13:12

A könyvkiadás piszok sokba kerül, úgy kb. 500k egy 250-300 oldalas, puhakötésű, plusz a terjesztés is pénz, meg aztán, ha nem sikerkönyvet írtál és csak 1-2 ezer példányban nyomtatják/adják el, akkor tuti bukta. Nem egy jó ismerősöm van, aki író és ha jól emlékszem, csak a 4. könyv játékán tudták azt mondani, hogy nullszaldó, pedig akkor már ismertek voltak a témájukban (ami egyébként a scifi/fantasy, de ez lényegtelen).

Szóval Mo.-n a könyvkiadás egy nagy péznyelőgép, hacsak nincs egy nyomdád és egy jó kiadód is rögtön mellé.

fényeske 2010.01.12. 18:14:53

@Lángharcos: @Skulo: Átrágtuk a dolgot, és úgy döntöttünk a könyv forma jobban segítí elő amit szeretnénk.
1. Netten ne adjanak támogatást, nem koldulunk hanem majd a könyvet áruljuk.
2. Netten itt a blogban bárki ingyen elolvashatja felesleges még egy nettes lapot csinálni ezért.
3. Pont azokra a helyekre, és azokhoz nem jut el, akik érdekeltek lennének.
4. A nyomda adott, ott melózom ez egy kb 150 oldalas könyv lenne 1000 pl A/5 formátumba. Az előállítási költsége nem olyan nagy összeg mert anyagárban kell csak kifizetnem majd a nyomtatást, legfeljebb a kötészeti meló dobja meg egy kicsit. De fizethetek majd részletbe ennyiben is segít a főnököm. Itt a kiadó drága, viszont szükséges, de maradunk ennél a formánál, de mindenkinek köszönjük a tippeket.

Megadatott 2010.01.13. 13:45:48

Hűűűha!!! Csak most tudtam elolvasni, de nagyon jó volt! Nagyon örülök, és ezt nagyon megérdemeltétek! Még mindig a hatása alatt vagyok és talán tényleg nincs messze a teljes gyógyulás. Jó volt olvasni és köszönöm.

fényeske 2010.01.13. 18:21:52

@Megadatott: Nincs teljes gyógyulás, magamat áltatnám ha erre várnék, ez ma még gyógyíthatatlan, de pont azért van ez az egész történet leírva hogy lehet ezt a szintet elérni, sőt valakinél talán többet is, hisz minden eset más.
...