HTML

Skizotéria

Anya és fia küzdelme a skizofréniával. Megtörtént esetet feldolgozó webnapló. Fényeske kéziratát posztokba szedi Záporka, úriparaszt és Fabius.

Friss topikok

  • maria.janos: Igen én is kíváncsi vagyok mi van Veled nagyon nagyon. (2014.08.30. 21:48) A skizofrénia szakértők országa
  • maria.janos: Él még a Fábiusz által írt blog???? (2014.08.30. 18:26) Kiegészítés
  • fényeske: Köszönöm, hogy olvastad és persze hogy irhatsz: fenyesagi@freemail.hu (2012.06.09. 19:19) Életjel
  • fényeske: Szia cica! A hasonlat nagyon jó és találó. A tévhit abból ered, hogy valóban ott van a kiváltó ok... (2011.12.16. 19:30) Skizofrénia-újratöltve
  • anyósnyelv: Tényleg elment nem egy, hanem három barátom, az elmúlt években, s nem tudtam közbelépni! Egyszer l... (2011.11.29. 23:36) Társas magány

Társas magány

Fabius 2010.02.10. 08:00

Számba vettem a mi kis életünket az elmúlt közel 9 évben, és rájöttem, amivel én szembenéztem a legsűrűbben, az a magány. Itt most nem a betegünk magányára gondolok (azt enyhíteni tudjuk mi magunk) hanem a sajátunkra. Biztos vagyok benne, sokan járnak ilyen cipőben. A kezdetek óta a magamra maradtam a döntések felelősségének vállalásával.

 
Ha a mi életünket veszem nagyító alá, és az indulást veszem csak alapul, 9 éve „barátok” sokasága, rokonok sora és társ is állt mögöttem. A betegség kitörését követő első évben a „barátok” maradtak el, miután nem vettem részt a társasági életben. Először a telefonok ritkultak, aztán teljesen elmaradtak. Újabb egy év és eltűnt mellőlem a társam is (ekkor még nem szó szerint) de érzelmileg magamra maradtam.
Vele együtt eltűntek a rokonok, akikkel tartottuk a kapcsolatot. Elvégre az az ö családja volt, engem befogadtak, de a szétválásunkat nem tudták kezelni, inkább ők is elmaradtak.
Én ugye intézetben nőttem fel, a saját rokonaimat akkor sem igen érdekeltem, amíg nem volt baj velünk, utána sem változott pozitívan.
 
Aki megmaradt az a nagyfíam volt, de (bocsi Sanyám) az egy más minőségi kapcsolat, nem tette lehetővé, hogy megbeszéljem vele álmaimat, csalódásaimat, vágyaimat. Ráadásul  nem is akartam terhelni még saját nyomorúságommal is, épp elég volt neki az, aminek részesévé kellett válnia. Nem  vagyok hívő sem, így ilyen irányban sem kereshettem és lelhettem vigaszt.
 
Két dolog közül választhattam:
Az egyik az önsajnálat, meg is tettem pár hónapig, egyenes út volt a depressziós állapothoz.
A másik lehetőség, amire aztán rátaláltam, át kellett értékelnem magam és az engem körülvevő lehetőségeket.
Ebben a kérdésben sok mindent tudomásul kellett hogy vegyek. Szabad lettem ugyan 30 év után, de ez a szabadság nagyon relatív volt. Az elmúlt években kerestem az új társam. De rá kellett jönnöm, nem én és vagyok a férfiak álmainak nagy betűs NŐje. Csalódások megerősítettek, és továbbra is optimistán állok a kérdéshez, egyszer talán megtalálom azt, akit megalkuvások nélkül, szerethetek és szeretni képes.
 
Baráti kapcsolatokat kerestem, akiknek életfilozófiája, stílusa közel áll az enyémhez. Ennek gyümölcse lett többek közt Záporka és Fabius is, de rajtuk kívül is még jó páran.
Ezek a barátságok erősnek bizonyultak, hisz a körülményeimmel fogadtak el, tudják mi a legfontosabb nekem és tolerálják, vagy épp ezért is szeretnek.
A nagyfiam megnősült közben, és a feleségében igazi barátnőre találtam, akivel mindent megbeszélhetek, aki kritikusom is egyben, de úgy, hogy tudom nekem akarja mindig a legjobbat. Reálisan de szeretettel, mindig őszintén megmondja a véleményét és tabuk nélkül lehet az álmaimról, félelmeimről beszélni vele.
 
Mi ebből a tanulság?
 
Egyszerű!
Nem csak Attilának kellett a múltat lezárni, hanem nekem is.
Ha kinyújtják felénk a kezüket új barátok, el kell fogadni, mert a lelkünknek szüksége van az ilyen kapcsolatokra. Önmagunkkal is kell foglalkozni, jól kell tudni érezni magunkat, ha lehetőség nyílik rá.
Ezzel nem csak magunknak teszünk jót, hanem a „betegünknek” is példát mutatunk,hogy optimistábban lássa a hétköznapokat és elhiggye, ha előtte is kinyílnak majd az ajtók (mert előbb-utóbb kifognak) félelem nélkül át merje lépni azt a küszöböt.

 
 

 

Címkék: mindennapok érzések

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://skizoteria.blog.hu/api/trackback/id/tr321744506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

serfecs (törölt) 2010.02.10. 09:16:05

Szia!

Kreatív blogger díjat kaptál, a részletekért légyszíves látogass meg engem: adh-disorder.blogspot.com

Üdv,
Panni

fényeske 2010.02.10. 17:27:44

@panni75: Aranyos vagy köszönöm de
1. Nem egyedül az enyém az érdem
2. A legkevésbé ez volt a cél
3. Megnéztem a linket,de a felénél elvesztettem a fonalat:)))
4. Lehet megtiszteltetés a nettes világban egy ilyen de engem nem hozz tűzbe:))))

Mindenesetre köszönjük fábius nevében is, és minden beíró és olvasó nevében mert nélkülük semmit nem érne ez az egész.

egy másik fényes 2010.02.11. 15:19:33

Szia Ági:)

A nevelt lányom szólt, amikor a riport lement, hogy benne voltatok a Tv-ben. Az adást megnéztem, aztán megkerestem a blogot, azóta olvasom soraidat és gondolkozok, hogy mit is kellene írnom?
Ez a bejegyzésed eldöntötte:)
Soraidat olvasva sok minden eszembe jutott. Például a nyaralásunk a Balatonon, amikor épp Attilával voltál várandós. Meg a karácsonyok, amikor az egész család összejött a papánál. A péntek esték nálatok, amikor válni készültem.
Nem tudom, hogy mennyire van kedved tartani-folytatni-újrakezdeni a kapcsolatot, hiszen én is a férjed családjához tartozom. De tudnod kell, hogy én még most is kíváncsi vagyok rád/rátok. A család többi tagja nevében nem beszélhetek, de talán más is így gondolkozik, lehet, hogy neked is kellene tenned egy lépést feléjük. Bár valóban a férjed részéről lettünk rokonok, azért több, mint 30 évet nem lehet kitörölni senki agyából...
Szóval ha te is úgy gondolod, akkor én nagyon szívesen látlak bármikor (természetesen Attilával együtt, és ez Sanyáékra is vonatkozik), vagy ha hívsz, akkor megyünk:) Ideje lenne megismerkedned az új családtagjaiddal:)

Puszi

fényeske 2010.02.11. 16:33:02

@egy másik fényes: Újra kezdeni sosem késő, de ehhez tudnom kéne ki vagy.Gondolkozom és nem tudok a volt párom egy rokonáról sem akinek nevelt lánya lenne, így nem tudlak beazonosítani. Sajnos ahhoz hogy felvegyem veled a kapcsolatot minimum ez kéne. Szép éveket töltöttem balcsin, szép ünnepek voltak a papánál de sajnos évek óta most és itt te vagy az első aki megszólít, köszönöm és bármikor szívesen látott vendég nálunk, akármelyik Fényes.

egy másik fényes 2010.02.11. 22:23:20

@fényeske: Persze, hogy nem tudsz senkiről, akinek nevelt lánya lenne, mert te csak az "öregekben" gondolkozol:D Teca vagyok:P Amióta nem találkoztunk, született 2 fiam, a nagyobbik 2 éves, a kicsi 2 hónapos. Tényleg örülnék, ha találkoznánk és megismernéd őket is. Puszi

fényeske 2010.02.12. 05:08:35

@egy másik fényes: Wáááááá, igen tudtam a gyerekeidről az egyetlen rokon vagy inkább "barát" akivel tartom a kapcsolatot a múltból,az a bátyját elmondta:))))gratulálok. Elkérem majd tőle a számodat puszzz

Skizzo 2011.02.13. 21:15:21

Éppen egyik nap beszélgettük anyukámmal, hogy régen, még kislány koromban, apu betegségének teljes elhatalmasodása előtt, mennyi sok barát és rokon járt hozzánk, milyen aranyos kis társasági életet éltünk. Aztán, ahogy apunál egyre sűrűbben tértek vissza a rémes időszakok, úgy maradoztak el az emberkék. Valóban, először a 'barátok' tűnnek el, majd a rokonok is, még a legközelebbiek is... úgymint: apukám két féltestvére...! Szóval mi is magunkra maradtunk: apu, anyu, mamám és mi (a három gyerek) + anyum anyukája és testvérei, akik mindentől függetlenül, gyakran meglátogattak minket.
Anyunak persze biztosan rosszabb lehetett, mint nekünk, gyerekeknek, de nem volt mit tenni.

Ami nagyon-nagyon döbbenetes számomra: apunál abszolút nem készült CT, soha! Vajon miért? Feleslegesnek tarthatták? Jó, persze, régen tudom, hogy nem is volt, na de később lett...!
Annyi mindentől függ minden, és olyan rossz felé alakultak nálunk a dolgok. Borzasztóan szerettem aput és nagyon hiányzik. :-( Szinte a kezem között halt meg.

anyósnyelv 2011.11.29. 23:36:01

Tényleg elment nem egy, hanem három barátom, az elmúlt években, s nem tudtam közbelépni! Egyszer lehetett volna, de béna voltam - nem mosakodom. Ha akkor elmondom, mit gondolok, teljesen tönkre vágtam volna a férjébe vetett "istenimádatát". Nem tudtam megtenni. Jobb is, ha ma már nem látja - de ugyan ezt tette a háta mögött is.

Amit rá akarnak verni O valakire - nem igaz, ő csak egy sima hatalommániás, semmi,de semmi köze nincs ahhoz a komoly betegséghez, amivel takargatni akarják. Én tudom mi. Első szerelmem már bele is halt, két barátnőm is. Fájdalmas volt, de mindenkinek családja volt, kik kezelni nem tudták a helyén a problémát. Én csak depis vagyok, kit kutyus jól kezel.Gyógyszerek áráról,mellékhatásairól nem beszélek. - elég volt. Minden együttműködésem veled van. Anyagilag nihil, szellemileg top. Ha megérzem - energiát tudok küldeni - hülyeségnek hangzik, de igaz. Magamon segíteni nem tudok, de máson igen.
...