HTML

Skizotéria

Anya és fia küzdelme a skizofréniával. Megtörtént esetet feldolgozó webnapló. Fényeske kéziratát posztokba szedi Záporka, úriparaszt és Fabius.

Friss topikok

  • maria.janos: Igen én is kíváncsi vagyok mi van Veled nagyon nagyon. (2014.08.30. 21:48) A skizofrénia szakértők országa
  • maria.janos: Él még a Fábiusz által írt blog???? (2014.08.30. 18:26) Kiegészítés
  • fényeske: Köszönöm, hogy olvastad és persze hogy irhatsz: fenyesagi@freemail.hu (2012.06.09. 19:19) Életjel
  • fényeske: Szia cica! A hasonlat nagyon jó és találó. A tévhit abból ered, hogy valóban ott van a kiváltó ok... (2011.12.16. 19:30) Skizofrénia-újratöltve
  • anyósnyelv: Tényleg elment nem egy, hanem három barátom, az elmúlt években, s nem tudtam közbelépni! Egyszer l... (2011.11.29. 23:36) Társas magány

Agresszió és szájkarate

Fabius 2010.02.08. 08:00

A skizofrén betegekkel együtt élő családokban az agresszió is jelen van az esetek 80 %-ban. Sajnos nálunk is előfordult, de mivel én szinte minden esetnél jelen voltam, így nem tudott elhatalmasodni. Mi egészséges emberek sem tudunk abba beletörődni mindig, hogy észérveinket nem fogadja el egy skizofrén. Attila apja is bele esett ebbe a csapdába néhányszor. Mikor a gyógyszerszedés, vagy a munka volt a fő téma, bizony a vitatkozásuk kiabálásig, lökdösődésig fajult. De erős fellépésemnek köszönhetően ezeket a vitákat rövidre zártam. Nem azért, mert Attilának adtam igazat. A volt páromnak volt igaza minden esetben. De ilyen felpörgetett állapotban amiben mindketten kerültek, már nem lehetett folytatni a vitát. Fennállt az a veszély, hogy verekedésig fajulhat a helyzet, és ez a megoldás tőlem nagyon távol áll és abszolút értelmetlen.

 
Akikkel beszélgettem eddig, szinte mindenki arról panaszkodott, hogy a betegük nagyon csúnyán beszélt velük egy-egy vita során. Nem egyszer lekurvázta a saját anyját, rá csapta az ajtót mikor folytatni akarta a vitát stb. Én azt hiszem -de megint csak a magam nevében beszélhetek- ezeket a vitákat, ha idáig fajul abba kell hagyni. Mikor mindenki megnyugszik tiszta fejjel vissza lehet térni a témára, hátha a beteg is befogadóbb lesz a beszélgetésre. Az én alapelvem az, ha valamiben nem egyezik a véleményünk, akkor beszélgetéseinkben felsorakoztatom az észérveket, a bizonyítékokat és mégis vita alakulna ki, azt csak egy bizonyos határig engedem.
 
Mikor látom Attilán, hogy egyre jobban felpörög, ideges lesz, egyszerűen lezárom a vitát azzal, hogy elfáradtam, majd folytatjuk máskor.  Otthagyom, bemegyek a szobámba vagy 1 órát, ki sem dugom a fejem. Mikor kijövök, kedvesen megkérdezem éhes e vagy hasonló, hogy lássa nincs harag és teljesen semleges témáról kezdek beszélgetni vele. Ez több dolog miatt is jó. Az egyik: nem fajulhat el kettőnk kapcsolata. A másik:  a betegnek sem jó utólag, hogy csúnyán beszél azzal, aki közel áll hozzá. Egyébként is labiris, ingadozó hangulata depresszióba csaphat át, a feszültséget fel kell oldani. A harmadik: a bizalmi kérdés, amire nagy szükségünk van. Mindig éreznie kell, hogy a viták ellenére is mellette állunk, szeretjük és elfogadjuk öt.
 
Ha ezek a bizalmi és érzelmi dolgok megmaradnak, később könnyebb a kommunikáció. Ha a vitás  helyzetek miatt elveszlik a bizalom, nagyon nehéz lesz folytatni az otthoni terápiákat. Természetesen mikor visszatérünk egy-egy témára lehet szóba hozni, (hisz nem hülye gyerekről van szó), hogy sértegetni nem hagyjuk magunkat még tőle sem.  El fogja fogadnia, mert szüksége van a beszélgetésekre, abszolút magányos életükben mi vagyunk az egyetlenek, akivel  társas kapcsolatot tartanak fenn.  Mindenkinek meg kell érteni: nem azért mondja a trágár jelzőket, mert úgy is gondolja. A tehetetlenség, a düh, a logikus érvelés hiánya, a gondolatainak kifejezésképtelensége ami kiváltja belőlük, nem tudják kontroll alatt tartani magukat a vita hevében.
 
Ez sajnos egészséges embereknél is előfordul. Ha egy idegen teszi velem én simán otthagyom, és nem állok szóba vele többé. Van aki szájba vágja az illetőt, mert másképp reagál. Ám itt egy beteg emberről van szó, tehát ne vegyük a szívünkre túlságosan. Ne hagyjuk, de ne csináljunk belőle drámát, és főleg a legközelebbi esetnél ne hagyjuk idáig fajulni. Még előtte hagyjuk abba a vitatkozást.
 
Az agresszió nem csak a családon belül van jelen, hanem az utcákon, orvosnál, közösségi helyeken is. Ha mellette vagyunk közbeléphetünk, de ha nem az veszélyes is lehet. Úgy intézzük a dolgainkat az elején, hogy amíg nem realizálódik az állapota, mindenképpen kísérjük mindenhová. Ez persze nem mindig megoldható, nálunk is előfordult, nem engedte, hogy vele menjünk. De van mobil, ilyenkor nyugodtan óránként vagy akár félóránként valamilyen indokkal hívjuk fel. Kérdezzünk rá, minden oké-e. Ez több okból is jó. Az egyik: érzik aggódunk értük, tartoznak valahová. A másik: a hangjuk mindent elárul, tudni fogjuk, ha nincs rendben valami.
 
Nagyon nehéz kérdések ezek, és nagy szükség van arra, hogy a hozzátartozó megfelelő módon kezelje az ilyen helyzeteket. Itt egyszer már egy kedves kommentelő feltételezte rólam, hogy kimagaslóan teljesítenék egy intelligencia teszten. Ki kell ábrándítanom, igazi szöszi vagyok. Átlag eredményt hoztam ki magamból, szerintem nem ezen múlik, hanem valami nagyon „hétköznapi” dolgon, úgy hívják: szeretet.

 

Címkék: terápia skizofrénia mindennapok helyzetkezelés

51 komment

...

Terápiák

Fabius 2010.02.05. 08:24

Mikor kórházba kerül a betegünk, és felállítják a diagnózist, sokkot kap minden értelmes családtag. Én sem voltam kivétel ez alól. Nem mindenki egyformán tudja feldolgozni, és nem egyenlő idő alatt, de túl kell lépni azon, hogy ezt kaptuk a sorstól. Mindent el kell követni, hogy utána járjunk a betegségnek magának, gyógyulási folyamatoknak, esélyeknek.
Ha szerencsénk van már a kórházban megkapjuk a felvilágosítást a jövőben való tennivalókról, és hogy mi vár ránk. A legtöbb esetben az orvosok sajnos a tüzet oltják, és nem gondolnak a jövőre. Túl sok a beteg, a kórházi ellátásra összpontosítanak, és csak ha kérdés merül fel a hozzátartozóban, akkor jön válasz. Akkor sem mindig minden lehetőségről. Én relatív későn tudtam meg a terápiás lehetőségeket, a körülmények miatt én is az intenzív tünetek kezelésére koncentráltam és a net sem volt ennyire elterjedt azokban az időkben mikor mi kezdtük.
Aztán ahogy haladtunk előre az időben, és Attila gyógyszerezése is megoldottá vált ( amit magam logikája szerint segítettem elő, de utólag olvasva róla az irodalmat nem cselekedtem rosszul), így előtérbe került a kérdés: milyen terápia kéne? Sok kérdésben nem jutottam előbbre.

Az orvosát, aki a gyógyszert is felírta megkérdeztem, mit javasol? Ki tud küldeni hetente egyszer egy szakembert a problémák kezelésére -mondta, de nem biztos, hogy Attila elfogadja.
Innen-onnan találtam pár lehetőséget és lelkesen kezdtem Attilát rábeszélni, de olyan tiltakozásba ütköztem, amit nem tudtam átlépni. Az akkor ismert és általam megtalált intézményekkel beszéltem, ahol elmondták mindegyiknél az egyik feltétel, hogy a beteggel menjek először oda. Kész voltam, Attilát képtelenség volt oda csalogatnom. Kaptam tanácsot, hogy mit olvassak el és alkalmazzam azokat én magam. Ezt tettem, és örömmel mondhatom, aki ugyanilyen cipőben jár, hogy nem tud elmenni a betegével, nyugodtan próbálkozzon nem ördöngösség.
 
Ma már könnyebb ez a kérdés is, tippnek azért itt van 3 link, lehet olvasgatni, érdeklődni:
 

http://www.ebredesek.hu/
 
 
 

A terápiák lényege:
 
  1. Odafordulás, figyelem, elfogadás, önmagába forduló beteg számára jótékony hatású, elősegíti a szociális viselkedést.
  2. Kontroll és visszajelzések, felügyelet, a közösségi normák betartása javul, ha a beteg nem vonul vissza, nem lép ki a társas kötöttségekből.
  3. Csoporthoz tartozás, csoportazonosulás, norma- és értékek megértések, társas szerepek.
  4. Az önkép és az azonosság (identitás) fejlődése, viselkedés módok tanulása.
  5. Önfeltárási, érzelemkifejezési, megküzdési, feszültségfeloldó, konfliktuskezelő stb. technikák észrevétlen tanulása és begyakorlása.
  6. Beérés, életminőség javulása, lelki teherbíró-képesség, belső erőforrások, tartalékok felhasználása.
 
Többféle módszer között választhatnak azok, akiknek a betegei hajlandóak részt venni a terápiákon: táncterápia, zeneterápia, kutyás vagy lovas terápia, úszás terápia. Művészeteken keresztül: vers, írás, rajzolás, színjátszás ez mind-mind a terápiák része lehet. Persze ezeket csak akkor tudják alkalmazni, ha beteg is hajlandó rá. Nálunk ezekről szó sem lehetett sajnos.
 
A mai állás szerint, az orvostudomány elindult egy irányzat felé, ami az emberközeli gyógyítás és terápiás kezeléseket az otthonunkba végzik, ennek fő megtestesítője Dr. Harangozó Judith. Sajnos én is csak mostanában akadtam rá a blog miatt, ha tudtam volna erről a lehetőségről éltem volna vele. Mindenki figyelmébe ajánlom: hallgassátok meg ezt az interjút, és ha tehetitek lépjenek kapcsolatba vele, ha nem jutottatok még előrébb.
 
 

Ha kis városban lakunk és semmi nincs a közelben, vagy a beteg senkivel nem akar kommunikálni rajtunk kívül akkor jön a végső terv, magunknak kell a terápiákat alkalmazni.
Ez több szempontból előnyös: mindennap foglalkozhatunk a beteggel, a kapcsolat kialakítása, ami kell a terápiához, ideális esetben már megvan. Fontos, hogy tudjuk: ha mi akarjuk a terápiás beszélgetéseket megcsinálni alapfeltételeknek kell megfelelnünk:
  1. a betegünk feltételek nélküli elfogadása
  2. hitelességünk
  3. áttekinthetők és érthetők legyünk
  4. empátia képessége
  5. az empátiásan megértett élmények, magyarázatának, kifejezésének képessége
(sosem nevetjük ki, vagy háborodunk fel, és sosem botránkozzunk meg, a ő logikája szerint fogadjuk el azt amit elmesél nekünk)
 
Az otthonunkban gyakorlatilag a terápiát a párbeszédek sokasága képezi. A kommunikáció, a betegünkre irányuló figyelem, érzelmi elfogadás, az önismerethez és a problémák megértéséhez kapott új fogalom és szemlélet rendszerén keresztül eljutunk lassan a beteg megnövekedett önbizalmához, és probléma megoldási kedvéhez majd a legvégén saját tartalék erőforrásainak igénybevételéhez.
Ebben soha ne az domináljon, hogy mi mit szeretnénk, vagy akarunk! Mindig a beteg mit szeretne a fő kérdés, hallgassuk meg, kérdezzük, hogy szeretné elérni, beszéljük meg van e realitása, mit tesz ennek érdekében, és segítsünk neki, ha elakad vagy tévúton jár. Nem olyan nehéz, mint ahogy hallatszik elsőre. Van amikor mi is elakadunk, nyugodtan fejezzük be a témát azzal, hogy utánajárunk. Hisz a hitelesség nagyon fontos, de térjünk vissza rá minél előbb mikor már megtudtuk a megfelelő információt.
Ennyi az egésznek a lényege. De mint minden alkalommal, most is hangsúlyozom: ezek a terápiák nem általános érvényűek, nem minden betegre alkalmazhatóak. Viszont egy próbát talán megérnek. Nekünk bejött.

Címkék: terápia skizofrénia tünetek kezelés

1 komment

...

Éljen a rokkantkártya!

Fabius 2010.02.02. 08:00

Sokan várjátok a megváltozott munkaképesség iránti kérelmünk elbírálásának eredményét. Jelentem megkaptuk a státuszt, 43%-ra értékelték, járulékot nem kap (nem is kértünk) de maga a státusz volt számunkra a lényeg. Nem hagyott nyugodni a dolog, ezért ma bementem érdeklődni, és ezúttal nem hagytam lerázni magam. Addig nyüzsögtem amíg bele nem néztek a rendszerbe, és ki nem derült: megkaptuk, már iktatva is van. Gyakorlatra lefordítva még a héten postán is megjön hivatalosan. Attilám így hétfőn munkába állhat nálunk, szeretettel várja a cégnél mindenki. Biztos vagyok benne, hogy egy állandó munkahely, ahol jó a légkör és megbecsülik, ha jól dolgozik nagy előrelépés lesz neki. Meg egy kis anyagi könnyebbség a családnak.

Azért az örömködés mellett csak sikerült rágódni valót is találni magamnak megint. Ugyan minket már nem érint, de tételezzük fel: mi van akkor, ha egy Attila szintjén lévő beteg egyedül van, család nélkül? Megkapja a státuszt járulék nélkül, és dolgozhat vele. Az ugye világos, egy ilyen papírral munkát vállaló jóval kevesebb órabérért dolgozik majd, mint egészséges társai. Szinte biztosan minimálbére lesz, amire jön a rezsije, kajája, gyógyszere, netán valami terápia költsége, stb. Hogyan lesz képes megélni egyedül? A rehabilitációs járulékot erre találták ki, hogy az átmeneti szakaszban segítsen. A betegek néhány százalékánál reális esély van a teljes munkaképesség megszerzésére néhány év alatt. A járulékfizetés időtartamát meghatározták három évben, összegét 15 ezer forintban. Erre jön a megkeresett minimálbér, a kettőből együtt meg talán fenn tudja tartani magát. Felvetettem ezt a szakembereknek akikkel ma beszéltem, és igazat adtak. Aztán pedig kicsit megleptek a válasszal: nem rehabilitációs járulékot kell kérni, hanem végleges leszázalékolást. Ha megkapja, biztos a járulék élete végéig. Nyeltem egy nagyot és megkérdeztem: de nem azért találták ki a rehabilitációs programot, hogy ne kelljen mindenkit leszázalékoltatni, akinél nem indokolt? -Ilyen a rendszer! -felelte, én pedig újra gondolkodóba estem. Hogyan fogják ez megérteni vajon a betegek? Akiknek létrehoztak valamit ami jó, de igényelni nem azt kell, hanem amire nem jogosultak, mert az nyújt nagyobb biztonságot. Értem én, hogy szar, de utálom ha még büdös is.

Na ilyenkor örülök különösen, hogy mi ketten vagyunk és Sanyáék is támogatnak mindenben. Nem akarok belegondolni, Attilám szegény mire jutna ebben az átláthatatlan katyvaszban egyedül.

Címkék: mindennapok célkitűzések

14 komment

...

A gyógyszerezésről

Fabius 2010.02.01. 10:20

A skizofrén betegek 100%-nak biztosan megvan a gyógyszere ami használ, hiszen ma már 30 féle készítménnyel gyógyítják ezt a betegséget. Csak meg kell találni egyénre szabottan azt, ami tényleg hat. A legnagyobb probléma, hogy a betegek 70% sosem jut el a rendszeres gyógyszerszedésig. A maradék 30%-nál is van, ahol már maradandó sérülést szenvedett az elme, így a gyógyulási ráta meglehetősen kicsi. Egészen kis százalékban próbálkoznak alternatív gyógymódokkal, elenyésző számban sikeresen. Megvizsgálva ezeket a betegeket kiderül, náluk többségében nem genetikai oka van a skizofréniának, hanem egyéb kiváltó okai (drog, stressz, stb) voltak.

A betegség biológiai oka miatt a túlnyomó többségnek gyógyszeres kezelésre van szüksége a Rém kordában tartásához. Minket egészségeseket úgy lehet rávenni a gyógyszer bevételére, ha fáj valamink, rosszul vagyunk, és a tablettától jobban leszünk. A skizofréneknél ilyen nincs. Bennek nincs betegség tudat, ők nem érzik magukat rosszul, nem kapnak jelzést a szervezetüktől, nincs fájdalom, rosszullét, ami meggyőzné őket állításunk helyességéről. Ezért bármennyire is rosszul hangzik, a betegségtudatot kell előidézni valamilyen módon bennük.

Legjobb, ha már a kórházi kezelés alatt elkezdjük. Beszélgessünk velük arról, hol vannak pontosan, miért vannak ott, és mit kell tenniük annak érdekében, ne váljanak visszajáró, ne adj isten bentlakó beteggé. Nézzünk utána a vizsgálatoknak, magyarázzuk el pontosan, melyikre miért van szükség. Csodát és megértést ne várjunk, a betegünk minden erejével tiltakozni és lázadni fog. Viszont a kórházat csak beállított gyógyszerezéssel hagyhatja el. Nekünk azt KELL elérni, hogy ez így is maradjon. Fokozottan figyeljünk rá minden bevételnél, ne elégedjünk meg egy "bevettem"-el, győződjünk meg róla, valóban megtörtént-e. Szinte biztos, hogy eltelik pár hét, és nem fogja szedni, pont a fent említettek miatt. Minden nap visszatérő téma kell legyen, bármennyire unja és elege van. Hozzunk fel valós példákat, cukorbetegeket, akik inzulin nélkül nem létezhetnek, magas várnyomással küzdőket, akiknek szintén életük végéig gyógyszerezniük kell. Ha van a családban ilyen, akkor lehetőség szerint beszélgessen erről a skizofrénnel, mondja el, teljesen természetes, hogy vannak emberek, akiknek gyógyszerezniük kell, nem a skizofrénia ez egyetlen betegség, amivel ez vele jár.

A legfontosabb ilyenkor a figyelem. Ezért hangsúlyoztam az együttélés fontosságát. Azt a hozzátartozó veszi észre legkönnyebben, ha a beteg a sok szöveg ellenére mégsem szedi a gyógyszert. A gyógyszerezetlen beteg kezd megváltozni, ahogy a szer ürül ki a szervezetéből. Mindenki másképp, de a változás megfigyelhető, követhető kivétel nélkül minden betegnél. Erre kell figyelni, és gyanakodni kell. Van pár napunk a megelőzésre, de nem sok, használjuk ki. Hangulatingadozás minden betegnél megfigyelhető, akkor támadjunk mikor depisebb, szomorúbb a hangulata. Mondjuk el nekik, ez is a betegség miatt van, ha szedné a gyógyszer pár hónap alatt elmúlnának ezek a hangulatok.

Nagyobb kihagyás után már a személyiségzavarok is megjelennek a betegeknél. Nem összekeverendő a sokat emlegetett disszociatív személyiségzavarral. Én úgy látom a fő különbség, hogy a skizofrén mindig ugyanaz a személyiség marad pl mindig Attilának hívják, csak a tulajdonságai változnak. Ízlés, mozgás, egyes személyiség jegyek, érdeklődési kör, stb. A disszociatív személyiségzavarnál minden esetben a személyiségek neve is, írása, minden lényeges tulajdonsága, még a magáról alakított énképe, pl hajszín is változik. Nem akartam belemenni a vitákba, mikor ez szóba került, mert egy kicsit mindenkinek igaza volt.

Szóval mikor a gyengébb személyiség dominál, akkor használjuk ki az alkalmat. Nyugodtan éljünk vissza a bizalmával, szemernyi kétségünk ne legyen, az érdekében tesszük. Használjuk fel amit elmondott magáról, beszéljünk neki a hallott hangoktól való félelméről, arról, hogy tudjuk ezt sosem fogja bevallani, de ha szedi a gyógyszer ez is megszűnik ismét. Ez a legnehezebb része a dolognak. Napi több órán át is akár a meggyőzéssel foglalkozni. Legyünk vele tisztában, hogy legtöbbször még ez is kevés lesz, és ismét kórház lesz a vége. De ne törődjünk bele! Ha pár nap alatt nem kezdi el újra rendszeresen szedni a szert, akkor orvost kell szerezni bármi áron! Emlékezzetek a mi esetünkre. Nekem rendőrrel kellett Attilát ilyen esetben kórházba vinnem. Ha ott akkor feladom, mert " nem vagyok képes ezt megtenni a fiammal", akkor ma nincs miről írni ezt a blogot.

Ha beletörődünk abba, hogy éppen nem ön és közveszélyes, mert elfáradtunk, kikészültünk mi magunk is, csak a saját és a beteg dolgát nehezítjük mégjobban. Kétségeink ne legyenek, ha nem szedi kórház lesz belőle újra és újra, talán állandóra is. Felhívom a figyelmet az ilyenkor elkövetett -szerintem- legnagyobb hibára. Ne adjunk nekik gyógyszer dugiban. Ha ideig-óráig meg is tudjuk oldani, akkor sem a saját érdekében szedi, a javulást nem a gyógyszernek tudja be, és ezen túl sem lesz hajlandó bevenni. Sőt, mivel szerinte magától javul az állapota, még inkább tiltakozni fog ellene.

Minden egyes visszaesés, amit az orvosok poetikusan csak epizódnak hívnak, ront az elme állapotán. Minél többször esik vissza, annál kevesebb az esély az újból szintre hozásra. Ha a döntéseinkben kizárólag a beteg érdekeit nézzük nem lesz lelkiismeret furdalásunk, vagy ha mégis, akkor elmúlik idővel. Én milliószor elmondtam Attilának: szeretem, bárhogy is alakuljon a sorsunk. De ez a szeretet felhatalmaz arra, hogy azt tegyem ami neki a legjobb! Nem nyugszom amíg rendbe nem jön, amíg azt nem látom, tud boldogan és félelem nélkül élni.

Lehetőleg mindig legyünk a beteg mellett, akár otthon, a kár kórházban van. Tudnia kell számíthat ránk és nem maradt magára. A munka sem lehet kifogás, ezekben a kórházakban állandó látogatási lehetőség van. A betegnek nem heti két alkalomnyi sütire meg üdítőre van szüksége, hanem állandó személyes jelenlétre. Ez a folyamat elhúzódhat. Nagyon. Nekünk két évbe tellett, mire több alkalom kórház után végre hajlandó volt szedni a gyógyszert önmagáért. De ismerek olyan esetet, ahol a szülők nyolc évig küzdöttek ezzel, mire sikerült elérniük. Ők sem adták fel, az ő betegük is rendben van ma már. Lehetetlen megjósolni kinél mennyi időbe telik ez. Függ a betegtől, a környezettől, az orvosoktól, a szülők szemfülességétől és kitartásától. Nem tudom késő-e azoknak újra kezdeni, akik már feladták a harcot valamiért. De azt igen, csak biztatni tudok mindenkit, bírálják felül ezt a döntésüket. Rosszabb nem lesz, ezt nyugodt szívvel kijelenthetem. De az esetleges megváltásért harcolni kell. Szerintem megéri.

Címkék: skizofrénia mindennapok szülői felelősség gyógyszerezés

6 komment · 2 trackback

...

Előre nézve

Fabius 2010.01.29. 08:00

Eredetileg a feljegyzéseimet szerettem volna megosztani hasonló helyzetben lévő családokkal. De úgy érzem túl nőtt rajtunk ez a blog. Túl sok családot érint a skizofrénia, vagy valami egyéb pszichés betegség, túl sok kérdés maradt válasz nélkül. A jegyzeteket nagyjából kimerítettük, a tévés riporttal megérkeztünk a mába, Attila és a mi jelenünkbe. Az interjúban elhangzott utolsó mondat akár zárszó is lehetne, de eszembe jutott egy másik, ami végül nem került az anyagba:

„ Nem a múltal akarok foglalkozni, hanem a jövővel”

Attila szájából ez nem egy közhely, bármennyire annak hangzik. Ez maga a gyógyulás mondata, a szövőbe vetett őszinte hit kifejezése. Kár, hogy ezt kihagyták az anyagból. Attila útja a megfelelő irányba halad. Ha van munkahelye megállja a helyét, és vannak megvalósításra váró céljai. Sajátos logikával és gondolatvilággal éli az életét, de semmivel nem abnormálisabb, mint a nagy átlag. Érdeklődő, tud örülni az élet apró dolgainak, tudja értékelni a szépet és a jót. Vannak hiányosságok, például nincs társa. De én hiszem, hogy megjön az is, ha erőt érez majd hozzá magában. Rám időnként egy-egy reakcióban kikacsint a Rém, emlékeztet néha: itt vagyok, ha legyőztetek, kordában tartotok, akkor is. Ugyan az irányítást átvettétek, de tanuljatok meg együttélni a gondolattal, végleg nem tűnök el soha.

Itt abba is hagyhatnánk a blogolást. A történet kerek, a zárszónak való gondolaton is túl vagyunk. De ez a bekeretezett mondat nem hagy nyugodni. A jövő foglalkoztat. Nem is annyira a miénk, hanem azoké, akik nálunk kevésbé sikeresen küzdenek a betegséggel.

Megkeresett egy hölgy a családja megrázó történetével. Elmesélt mindent töviről hegyire, azt is, elköltözött a fiától, mert már nem bírta idegileg a megpróbáltatásokat, a fiatalember nem szedi rendszeresen a gyógyszert, ő pedig az italába keverve igyekszik mégis adagolni legalább valahogy. Elmondtam neki, hogy ez teljes tévút. Elmeséltem azt is, miért az. De nem hallgat rám. Nem akarok én pálcát törni senki felett. Csak elszomorít, ha hallom a történeteket, és nem tudok érdemben segíteni. Ezt magamra veszem. Ezért is döntöttem a folytatás mellett.

Nem vagyok messiás, se orvos, csodát tenni sem vagyok képes. Egy anya vagyok, aki megjárta a maga útját, és sikerrel vette fel a harcot a skizofrénia rémével. Van egy sajátos menete a küzdelemnek, egy kiszámíthatatlan logikája, amire rá kell érezni mindenkinek a saját esetében valahogy. Ebben tudok segíteni gyakorlati tanácsokkal. Ha valaki, akkor én tudom mennyire nehéz és idegőrlő feladat ez minden családtagnak. Muszáj erősnek lenni és együtt élni a gyerekünkkel, mert kizárólag állandó figyelemmel, a reakcióira való odafigyeléssel és reagálással leküzdhető ez a betegség. Akinek ez nem megy, annak nem tudok segíteni. Mindenki a maga életét éli, maga tudja mire képes, és mire nem. Márpedig a mi életünk a példa rá, néha a legnehezebb döntéseket is meg kell tudni hozni a beteg érdekében. Ezt tudomásul kell venni. A gyógyuláshoz -szerintem- más út nincs.

A következőkben a gyógyszer szedés nehézségeit boncolgatjuk majd. Ezt látom az alkohol mellett a leginkább általános és sarkalatos problémának. Léteznek alternatív megoldások, de én nem kísérletezek, vitát nyitni sem akarok, mindenkinek szíve joga kipróbálni amit jónak vél. Nálunk a gyógyszer bevállt, kiderült, hogy a nem szedése azonnali visszaesést okoz Attilánál, én ebben hiszek. Szó lesz a szedésre irányuló meggyőzésről, fortélyokról, tanulságokról.

Erről szól majd a következő fejezet.

38 komment

...

Alkohol-újratöltve

Fabius 2010.01.27. 08:00

Az utóbbi napok kommentjeiben, a hozzám intézett levelekben és telefonokban is közös, visszatérő probléma az alkohol. Úgy gondolom beszélni kell erről is tabuk nélkül, mert ha csak homokba dugjuk a fejünket az nem megoldás. Az egészséges emberek is gyakran nyúlnak a pohár után a legváltozatosabb indokokkal. De egy mentális beteg esetében egy fokozottan igaz. Ahogy a belgyógyászok órákat mesélhetnének alkohol probléma okozta szövődményekbe belehalt betegekről, úgy a a pszichiátriai dolgozók is széles skáláját tudják felsorolni az szesz ""segítségével" gyógyulni vágyó betegeknek. Nem álszenteskedni akarok, hisz alkalom adtán és is szívesen megkóstolok egy üveg jobb bort, sőt, ha a társaság és az alkalom olyan, akár pálinkát is. De a hétköznapjaimnak nem része ez az élvezet.

Az alkoholizmusra pontos definíció nem létezik. Édesanyám szerint már az is alkoholista, aki naponta megiszik egy pohár sört. Van aki szerint napi két sörnél, vagy ennek megfelelő mennyiségű bornál kezdődik. Szerintem meg ott, ha valakinél függőséget okoz mennyiségtől függetlenül. Attilám szerint alkoholista az, aki minden nap részeg. Ez a véleménye megingathatatlan a mai napig.

Évekkel ezelőtt megvívtuk már a magunk csatáját ebben a kérdésben -volt is szó róla itt. Akkor azt hittem a következetességgel, a fokozatos csökkentéssel majd a teljes leszokással egyszer és mindenkorra magunk mögött hagytuk az alkoholizmust, mint problémát. De tévedtem.

Két évig teljesen antialkoholista volt. Absztinens, aki nem ivott meg semmit ami alkoholt tartalmazott. Nekem ez tetszett, a gyógyszer mellett ez volt ideális, dicsértem is érte eleget. Ám a családi életünkben bekövetkezett változás felülírta ezt is, teljesen váratlanul. Mikor a férjem elköltözött a barátnőjéhez én erőszakoskodtam, találkozzon Attilával a pingpongon kívül is, ne érezze az apja hiányát annyira. Odáig mentem, hogy meghívtam őket a barátnőjével hozzánk, hogy Attila a saját környezetében ismerkedhessen meg vele, és azt lássa, én nem vagyok a barátnő ellen. Tettem ezt azért, mert azt gondoltam, ha Attilának több rokona, családtagja van, akkor majd jobban gondját viselik és szeretik mikor én már nem leszek. Rendben is ment minden, vettük az akadályt. Az apjáék meghívták magukkal a még közös balatoni telekre, velük töltött négy napot. Ahogy haza jött meglepődtem nagyon, mert észrevettem, hogy iszogat újra. Előbb napi egy sör, majd ismét napi kettő, aztán áttért a napi üveg borra. Nem hibáztatom az apját, de ugye nem kell mondanom mennyire nem erősködtem ezek után, hogy együtt töltsék az időt, ha Attila magától nem ragaszkodik hozzá.

Ott álltunk megint a kiújult problémával, én pedig kezdhettem el agyalni újra, ezúttal mivel fogom leszoktatni az ivásról. Attilának szokás szerint mondhattam bármit, falra lapátolt borsót sem ért. Szerinte napi egy üveg bor nem alkoholizmus, mert nem rúg be tőle. Sőt, akár még jót is tehet a vérképének -mondta, én pedig diszkréten beletéptem a hajamba ezektől az ideológiáktól. Sajna a nemrég leírt bizonyítós módszer sem vált be, ugyanis nincs leírva sehol pontosan az alkoholista definíciója. (innen jelzem az illetékeseknek, jó lenne pótolni valahogy) Hiába hivatkoztam a gyógyszer és a szesz kombinációjának károsságára, ő ezt nem így látta. Semmivel nem volt rosszabbul, nem érezte a hatást, a magyarázatot, -miszerint szerencsére rendszeresen szedi a gyógyszert, így a káros tüneteket később fogja érezni- nem vette figyelembe. Hivatkoztam a sportra, meg arra, ha komolyan akar versenyezni akkor bizony nem ihat. Erre felsorolt egy csomó élsportolót aki mégis iszogat, az okvetetlenkedésemet meg elintézte annyival, hogy se versenynapokon, se előtte való este nem ivott egy kortyot sem. Szerinte ez így teljesen rendben volt.

A mennyiség csökkentését sem tudtam megoldani, hisz az üveg bort nem törhettem ketté. Közben vigyáznom kellett, az esti beszélgetések ne fajuljanak el kemény vitáig, inkább igyekeztem találni valamit a mondandójában, amivel meg lehet fogni. A sokadik estén aztán eljött ez a pillanat is. Kifejtette egyszer, ha vezethetne, akkor bizony nem inna egy kortyot sem, mert a zéró tolerancia szabályozás nem teszi lehetővé.

Ahha- esett le a tantusz, szóval szabályt kell kerseni a hétköznapokra. Valamit, ami nem engedi az alkohol fogyasztást, és be kell tartani mindenképpen. Neki estem az internetnek, és addig kerestem, addig agyaltam amíg meg nem lett a hihető és betartható szabály. Munkahelyen tilos inni. Egyáltalán munkába menni tilos alkoholos befolyásoltság alatt. Akkor is, ha előző este itta meg, kimutathatja a szonda, és ez a munkahelyébe kerülhet. Na ebben igazat adott nekem, ez használt. És ennyi. Innentől nem volt probléma többé. Absztinens nem lett újra, viszont "egészségügyi határértéken belül" marad, ha viccelődni akarok.

A második menetet is megnyertem az alkohollal szemben. De megtanultam mennyire résen kell lenni, mert egy szokatlan helyzet, esetleges stressz előhozhatja újra. Hogy ki-mit tud kitalálni ellene ez teljesen személyre szabott, ebben sincs általánosság. Illetve egy mégis: nem szabad hagyni, hogy elhatalmasodjon. Árt a betegség szinten tartásának, árt a családnak, addig kell törni a fejünket/fejeteket amíg meg nincs a jó és hatékony módszer. Ha ez nem megy, orvosi segítséget kell kérni. Ne szégyelljétek, legyetek biztosak abban, a széteső, alkohol miatt balhézó beteggel élő családoknál nincs rosszabb. Ne hagyjátok idáig fajulni a helyzetet.

 

Címkék: alkohol skizofrénia mindennapok skizofrén logika

12 komment

...

Hétköznapi tanácsok

Fabius 2010.01.25. 08:00

 

Amri51 kommentjén elgondolkodva úgy éreztem, talán hasznos lenne pár gondolattal segíteni a hasonló cipőben járók tisztánlátását.

Legfontosabb kérdés az orvos és a gyógyszerezés. Attilát 4 éve kéthavonta egyszer látja az orvos, akkor is maximum öt percre, amíg a receptet megírja. Ha egyáltalán behívják a rendelőbe, és nem kihozzák a receptet és a kezébe nyomják. Ezt kevésnek találtam, ezért voltak más próbálkozásaim orvosokat illetően, de Attila nem volt hajlandó mással szóba állni. Így maradtunk itt, és a módszer változtatáson gondolkodtam. Kérdeztem a doktornőt, nem volna-e hasznos Attilának terápia, vagy heti rendszerességgel pszichiáter, de lebeszélt. Szerinte felesleges, mert ezt a betegséget nem tudják a szokásos "észosztással" gyógyítani. Ha nagy a baj, kérhető állandó terapeuta aki kimegy a családokhoz heti egyszer, és a felgyülemlett feszültséget igyekszik kordában tartani. Meglehet ez másoknál bejöhet, de én megint gondolkodóba estem: az oké, hogy kijön kedden, de mi lesz a hét többi napjával? Mikor a valódi cél a beteggel történő együttélés módjának megtalálása.Szerintem egy nem megoldás, ha el is fogadja a beteg az idegen jelenlétét, az is csak arra a napra jelent könnyebbséget.

Az alkohol problémákkal, téves gondolatokkal, rossz helyzetfelismeréssel mind külön posztban foglalkoztunk, de néhány általános gondolat szerepeljen itt is. Szerintem ezeket a dolgokat csak a családtagok, hozzátartozók tudják terápiásan kezelni. Bár nem vagyunk orvosok sem képzett ápolók, de csak mi ismerjük a betegünk egykori lelkivilágát, és jelenlegi befogadó képességét. A hozzátartozónak kell rájönnie, hogy mi az amivel hatni tud a betegre. Mert minden eset más és más, bevált sablonok nem léteznek, kizárólag gyakorlati tapasztalatot és tippeket adni lehet. Ha sikerül ráérezni mi az, amivel befolyásolni vagytok képesek a betegeteket, akkor napi több órán keresztül tegyétek. A legnehezebb dolog egy skizofrént meggyőzni bármiről. Ezért ne győzködjétek mert felesleges. Helyette beszélgessetek sokat, állítsatok szembe berögzült véleményével ellentétes tényeket, és próbáljátok igazolni. Például ha azt állítja, a narancs fekete, akkor ne győzködjétek, hogy nem az. Keressetek képet a narancsról, tegyétek elé és kérjétek meg, mutasson akár egyetlen feketét köztük. Kössétek ki, ha talál akkor elfogadjátok a véleményét, de ha nem, akkor a ti meglátásotok legyen a helyes. Banális példa, de benne van a lényeg.

Minden téves gondolatukkal így kell tenni. Csak akkor fogjuk tudni megváltoztatni egy adott témában a véleményüket, ha ők maguk győződnek meg róla, és valóban elhiszik. Vitatkozni szabad, de csak egy határig. Könnyen értelmetlen veszekedésbe torkollik. Ilyenkor rájuk kell hagyni és másnap harmadnap újra elő lehet venni a témát. Rettenetesen sok türelem és higgadtság kell ehhez, tengernyi idő, de szerintem ez a leghatékonyabb, legcélravezetőbb módszer. Esetleg hívhatunk segítséget, rokonokat, barátokat, ha több ember állít egyszerre egybehangzóan valamit, azon elgondolkodnak legalább, kezdetnek pedig az is jó.

Lehet hibáztatni a rendszert, van is miért. De a mi gyerekünk, a mi életünk, és ha mi magunk nem teszünk érte eleget, akkor felesleges csodát várunk és nem megoldást találunk. A figyelem a kulcs. Gyógyszerezésnél mi, akik együtt élünk a beteggel sokkal hamarabb észleljük a változást, mint az orvosok. Mi látjuk, ha valami használ, vagy éppen semmit nem csinál, ha egy adag már túl sok, vagy éppen túl kevés. Ez látszik a betegen ha figyelünk rá, és valóban megismertük a betegség alatti viselkedésformáit. Ilyenkor szólni kell az orvosnak, nem várni semmire. Egyértelműen jelezni, ezt meg azt tapasztaljuk, valami nincs rendben, módosítson az adagoláson vagy írjon másik szert. Ezt majd ők tudják, de a visszajelzés az ő munkájuk hatékonyabb végzésében is fontos lehet. Nekünk kell figyelni arra is, hogy a vérképüket ellenőrizzék legalább évente.

El kell tudnunk fogadni ezt a helyzetet. Nekünk ez a világ jutott és nincs más aki a betegünkkel törődjön, csak mi magunk. A blogot ezért hoztuk létre. Az Amri51-hez hasonló, a skizofrénia rémével küzdő tehetetlen emberek segítésére. Igaz, hogy minden beteg más, de a reakciók, megnyilvánulások hasonlóak. Ha több szem többet lát alapon csak egy tippet adni tudunk, vagy kapaszkodót, hogy van remény, a tehetetlenségtől és a semmitől az is több.

 

Címkék: skizofrénia mindennapok tünetek szülői felelősség

22 komment

...

Álomország országútján

Fabius 2010.01.22. 08:00

A riportban elhangzott, Attila álma a 2020-as nyári olimpiára való kijutás.

Beszélgettem erről egy szakmabelivel azóta. Szerinte Attilának ez a riportban utolsónak elhangzó mondata jelezte: a betegség még jelen van. Vitába keveredtünk, mert szerintem meg pont az ellenkezője igaz. Minden embernek szüksége van álmokra. A cél épít, kitartást és értelmet ad a hétköznapoknak, harcossá teszi a jellemet. A gyerek a mesékből, a felnőtt az életből merít magának fantáziálni valót. A gyerek azt képzeli, ha felnő ő hercegnő lesz vagy királylány, zseniális hős, de legalább egy szakadt atlétában világot megmentő Brúsz Vilisz. A felnőtt természetes módon önmagát teszi főszereplővé az álmában. Nekem is vannak álmaim, ahogy nektek és minden felnőtt embernek vannak. Az egyetlen ami megkülönbözteti ezeket az álmokat az a megvalósítás lehetősége. Mert van ami abszolút lehetetlen, és ami szinte az. Utóbbiban ott lapít a lehetőség minimális százaléka. Nem lettem agyfürkész az utóbbi napokban, de józan paraszti ésszel ezt gondolom.

Kifejtem bővebben: a szakember indokai a következők voltak:

1. Attila 2020-ban 37 éves lesz.

2. Nem játszik nagy egyesületben, vagyis nem az élvonalbeli játékosokkal készülhet.

3. Gyógyszeres kezelés alatt áll, így hiába gyors és pontos a csuklója, a többi végtag mozgása merevebb a többi versenyzőénél.

Meghallgattam, elfogadtam ezeket, de...De.De.De. Amik ellene szólnak, azok éppen mellette is szólhatnak.

1. Klampár Tibor visszatérése 38 éves korában bebizonyította, van esély ebben a korban is jó eredményeket elérni.

2. Attila minden nap edz. A szombat vasárnap sem kivétel. Vagyis nem a fotelban ülve, csipszet rágcsálva szövögeti az álmait.

3. A kicsit merev mozgás akár előnyére is vállhat. Meglepheti a ritmikus mozgáshoz szokott ellenfelet, kiszámíthatatlanná téve a játékot.

Mielőtt bárki lehurrog, hogy a szememben a fiam egy Klampár szintű játékos leszögezem, nem az. Még nem. De talán nem is lesz soha. Attila is tudja, szinte lehetetlen a célt elérni amit kitűzött maga elé. Viszont van benne erő és hit, kitartás és szorgalom. Szinte biztos, hogy nem fog sikerülni, és álom marad. De ha most ez az ábránd hajtja őt előre, akkor  vágyakozzon! Minden versenyzőre, élsportolóra jellemző a fanatizmus, amit ne keverjünk össze a mániával, a két dolognak semmi köze egymáshoz. De nézzük meg a sztár sportolókat, a klasszisokat, mennyi mindenről mondanak le életükben egy kimagasló eredmény eléréséhez? Fanatizmus, a tökéletesség igénye nélkül nem volnának képesek ezeket teljesíteni.

Én büszke vagyok a fiamra, mert nem mindennapi célt tűzött ki maga elé. Büszke vagyok, rá mert látom, mindent elkövet a megvalósítása érdekében. Ezért nem engedem senkinek, hogy az álmát elvegye!

Címkék: sport skizofrénia célkitűzések

16 komment

...

Médiaországban

Fabius 2010.01.20. 08:00

Ezen is túl vagyunk. Sokat gondolkodtam rajta legyen-e egyáltalán ez a riport? Abban egyetértettem Attilával, nem vagyunk mi olyan érdekesek, hogy mutogatni kelljen, mint vándorcirkuszban a szakállas nőt. Nálunk sokkal jobban és még nehezebben küzdők is vannak az országban. De aztán úgy gondoltam, egy próbát igenis megér, hátha sikerül azt kihozni belőle amit szeretnénk a bloggal is: a figyelem felkeltését. Nem magunk, hanem a skizofrénia, a betegség, az életforma iránt.

Százszor átrágtam magamban, olvastam a kommenteket itt és a varánuszon, tudtam mennyien szurkoltok nekünk. Záporkával és Fabiussal is végig vettük az összes számba vehető lehetőséget, este mégis jókora feszültség volt bennem.Rossz előérzetem volt, hogy valami balul sül el, nem úgy és nem az jön le a nézőknek amit mondani akarok.

Ezért örültem neki, hogy a műsor bár rövid, de -szerintem- korrekt volt. Lényeges dolgokról kérdeztek, a bevágott filmből kiderülhetett, egy skizofrén beteg is képes minőségi életet élni. Ez pedig kezdetnek nem rossz. Az utánam következő orvos is meglepően jó és fontos dolgokat mondott, sajnálom, hogy az a rész nem letölthető az RTL oldaláról. Mikor kijöttem a kamerák elől, beszédbe elegyedtem a rendezővel. Persze járt már az agyam, -egyszer ez lesz a vesztem, bizisten- és igyekeztem bogarat ültetni a fülébe. Lehetne ezt a témát jól és hasznosan folytatni, ha lehetőség volna rá.

Felvázoltam ami eszembe jutott: heti egyszer, délután vagy este fél-egy órás magazinműsor szerű adásban foglalkozhatnának az összes most "divatos" pszichés betegséggel: skizofrénia, depresszió, pánikbetegség, stb, stb. Minden adásban egy az adott témában jártas szakorvos és egy szülő/családtag beszélne a tapasztalatairól úgy, hogy közben be lehessen telefonálni, kérdéseket föltenni a tévénéző bizonytalan tapasztalatlanoknak. Lehetne 1-1 riportban bemutatni Attilához hasonlóan a gyógyulásban jó úton járó betegeket, éreztetni, hogy a pszichés betegség nem stigma, hanem leküzdhető valami. Segítség volna a családoknak, szerintem nem is kicsit. Ahogy segítség lehetne egy adáson kívül is hívható segélyvonal, amin tanácsot, szükség esetén a témákban valóban jártas szakorvosok, esetleg jogászok elérhetőségét kapnák a rászorulók.

Jó-jó. Tudom. Elszaladt a fantáziám, megint visz a lendület és a segíteni akarás. De tudom, hogy mekkora szükségem lett volna nekem is valakire az elején, aki néha tudott volna legalább valami halvány reményt, kapaszkodót adni. Talán olvassa a blogot olyan aki képes arra, hogy ezt (vagy bármi hasonlót) megvalósítson. Egy ilyenben szívesen vennék részt.

 

Címkék: rtl videó skizofrénia

14 komment

...

Élőszóban

Fabius 2010.01.19. 13:05

Tudom sokan követtétek, vártátok, meg kommentben beszélünk is róla. Mégis kiteszem a közvetlen linket, hogy a később jövőknek ne kelljen nagyon keresgélni a mai riport videóját.

Tehát Fényeske és Attila IRL:

http://rtlklub.hu/video/80891

Címkék: rtl videó riport

15 komment

...

Ki az orvos?

Fabius 2010.01.19. 07:27

Ez a kérdés foglalkoztat a tegnap történtek után. Megjártuk a csökkent munkaképességet megállapító orvosi vizsgálatot. Attila először nem akarta, hogy elkísérjem, egyedül szerette volna intézni ezt a dolgot. De bennem csak ott motoszkált a megérzés ahogy szokott, kelleni fogok. Így rábeszéltem, legyek én a 'B' terv, a minden estre kéznél lévő válaszoló gép.

Az 'A' terv szerint egymaga intéz mindent, de ha úgy érzi nem tud válaszolni bármilyen kérdésre, akkor szól nekem. Megállapodtunk, hogy mindketten kizárólag a tényekhez és az igazsághoz ragaszkodunk. Behívták, bent volt nagyjából tizenöt percet, majd mikor kijött szólt, velem is beszélni akarnak. Bementem, és nem voltam ideges. Pontosan tudtam, bármit kérdeznek csak az Attila által megválaszoltakat tudom mondani én is. Ha valaki nem hazudozik, nem is zavarható össze.

Rögtön az első kérdéssel azonban úgy megleptek, hogy azt hittem rosszul hallok: -Szerintem van esélye Attilának a teljes gyógyulásra? Ezt tényleg nekem, a nyomdásznak kell megmondani orvosi diplomás embereknek? Erőt vettem magamon, és igyekeztem diplomatikus választ adni: -Ha lenne, akkor megkérdőjelezném az orvostudomány jelenlegi állását, ami szerint a skizofrénia gyógyíthatatlan betegség. Tehát nem értem a kérdést. -feleltem. Ezen jól meghökkentek, az látszott. Feltettek még egy rakás más kérdést, én pedig legjobb tudásom szerint válaszolgatttam rájuk. Őszintém megmondtam, ez a papír arra kell, hogy a törvény értelmében a munkaadóm alkalmazni tudja Attilát, aki az érdemi munkával kirajzolódó jövőkép segítségével előrébb léphetne.

Megköszönték a válaszokat és kiküldtek, hogy várjunk, majd szólnak mikor el lehet menni. Odakint persze kifaggattam Attilát a bent történtekről. Ő mesélt, én meg ámuldoztam. A bent töltött 15 percből tízet levetkőzve töltött, fizikailag vizsgálgatták minden irányból. A mentális beteget, akinek a teste erős, akár a vas. De legalább megmérték a vérnyomását, nézték a szívét, reflexeit, és mindent rendben találtak. Feltettek 1-2 kérdést arról, hogy van, miért adta be a kérvényt? Elmondta, hogy szedi a gyógyszert, jól van, megmondta kertelés nélkül miért kell a papír, meg azt is, nem kér járulékot csak dolgozni szeretne. Ennyivel meg is elégedtek, és kiküldék, hogy küldjön be engem.

Furcsa volt ez nekem. Nyolcadik éve keresem a válaszokat a betegség közben fölmerült kérdésekre, amik listája olyan hosszú basszus, hogy hetvenszer éri körbe a Földet az egyenlítőnél. Ők meg néhány kérdésből megállapítják amit kell? De azért én mondjam meg, van-e esélye Atikámnak a teljes gyógyulásra? Na mindegy. Újabb negyedóra után szóltak, elmehetünk.

Odamentem a doktornőhöz, és próbáltam némi információt kiszedni belőle. Hiszen valamit mondanom kéne a Fiamnak, no meg a munkahelyemen is referálni kellene a dolgok alakulásáról. Választ 1-2 hét múlva postán kapunk, hangzott a válasz. Erősködtem, adjon valami támpontot, tapasztalatai szerint van esély a pozitív elbírálásra? De ennyi erővel a falra is lapátolhattam volna a borsót. -A főnököm dönt a szakvélemények alapján, és postán küldjük a választ! -hajtogatta a sablon választ, majd szinte menekülőre vette a figurát. Lehet én látom rosszul a dolgokat, de...egy megközelítő szubjektív információ nem kerül pénzbe. Megnyugtatná kicsit a beteget és a hozzátartozót. De mit várok, ez itt "hivatal" és nem az ápolási osztály. Bele kellett törődnünk az újabb hetekig tartó várakozásba, nem volt mese. Addig győzködöm Attilát, hogy maradjon nyugton, ne menjen se újból takarítani, se máshová dolgozni, várja ki ennek a végét. Mert pozitív döntés esetén a legjobb helyen lehetne.

Mire ezt olvassátok, addigra talán már a riporton is túl leszek az RTL-en. Lesz miről beszélni a héten, valami ezt súgja...

Címkék: skizofrénia orvosi vizsgálat csökkent munkaképesség

20 komment

...

Szolgálati közlemény

Fabius 2010.01.17. 16:31

Fixálódott az időpont az RTL-en. Fényeske 19-én kedden reggel 7-9 óra között kerül adásba a Reggeli című műsorban. Akit érdekel, ott megnézheti élőben, mit hoztak ki az Attilával készült riportból.

A véleményeket persze kíváncsian várjuk!

Címkék: rtl riport

34 komment

...

Köszöntő egy Fiatalembernek

Fabius 2010.01.17. 08:00

Sokan olvassátok a blogot naponta. De van itt egy új olvasó, aki szeretnék ezúton üdvözölni.

Az ő személye különös jelentőséggel bír, hisz a történetéről szól a blog. Igen, ez pont azt jelenti. Attila itt van köztünk -Szevasz, Cimbora! ;-) - Fényeskének és Sanyának sikerült az érdeklődését felkelteni az olvasásra. Én úgy érzem ez mindenképpen pozitív dolog, aminek örülni kell. De szeretnék megkérni mindenkit, ne bombázzátok le négymillióhétszáztizenkétezer kérdéssel. Ha befejezte, átnézte, lesz konklúziókról beszámoló poszt, igyekezzetek azt kivárni.

Üdvözölni persze lehet, de ezúttal előre szólok: ha valaki elveti a sulykot, a helyzet kényességére való tekintettel kőkeményen moderálni fogom azonnal.

17 komment

...

Kutyaterápia

Fabius 2010.01.14. 08:00

Mikor nagyhirtelen sokat voltam egymagam, (a férjem elköltözött, Attila éjszakára járt dolgozni) bizony fölmerült bennem, hogy akár félhetnék is otthon egyedül. Gondolkodni kezdtem egy állaton. Volt már kutyánk, a fiam gyakorlatilag vele nőttek fel 12 évig, de mikor elpusztult akkora volt a gyász, hogy megfogadtuk: soha többé másikat. Beszéltem az állatos dologról Attila orvosaival is, szerintük lovagolnia kellett volna. Mert a ló nagyon intelligens állat, és talán segítene az érzemek kifejezésében. A lovaglás nem egy olcsó dolog, és mert nem futotta rá elvetettem. Ha lenne elég pénzem kertes házban laknánk, állat farmunk volna, de a jelenlegi helyzetben célszerűbb a földön járni.

Sanyáékkal beszélgetve került szóba igazán a kutyatartás. Egy eb viszonylag nem megterhelő anyagilag, és talán elérhetné azt a hatást, amit az orvosok reméltek a lovaktól. Először tiltakoztam, tudtam mekkora felelősséggel jár egy kutya. De aztán mérlegeltem, mi van a megéri/nem éri rovatban, és döntöttem: Attila már rendesen szedi a gyógyszert, dolgozik, sportol, és ha egyedül van napközben, egy kutyával nem volna magányos. Mert minden kutya feltétel nélkül szereti a gazdáit, és talán Attilából is sikerülni fog előhozni az érzelmeket. Lesz valaki aki gyengébb nála, akiért felelősséggel fog tartozni, akiről gondoskodnia kell etetéssel, sétáltatással rendszeresen.

Mindezt mérlegelve Menyemmel és Sanyával elindultunk a Rex menhelyre kutyát nézni. Mindig is német juhászkutya rajongó voltam, de egy ekkora kutya a mi kis lakásunkba szóba sem jöhetett. Így csak valami hasonlót kerestünk. A Menyem minden ketrec előtt megállt pityeregni, szegénykém mindet hazavitte volna. Aztán az egyik ketrecben, ahol négy kutyából három a rácson lógott "engem vigyetek" szemekkel nézve, ott ült a negyedik a sarokban, és mintha röhögött volna a többin: mit izéltek, úgysem kelletek senkinek. Külsőre olyan volt, mint egy kölyök német juhász, csak nagy elálló fülei voltak és szemében ott csillogott a rafkós kutyák igazi dörzsöltsége. Kicsit megláttam magam benne. Gyerekkorom intézetben eltöltött éveit juttatta eszembe, önmagamat, amit a látogatók seregét néztem hasonló tekintettel. -Őt lehet? -kérdeztem, majd megnéztem a jellemrajzát, amin ez állt: neveletlen, többször visszahozták, megjárt egy kiképzőt is de az sem bírt vele.

Ő kell! -döntöttem azonnal, így lett családtag Benő, barátokban a füle miatt Bat Man. Attila eleinte tartott tőle, pont a gondok miatt. Benőke nem cáfolt rá a jellemzésére, igazi cipőszaggató, kazetta és könyv gyilkos viselkedést produkált. Cserébe játékos, temperamentumos, szeretetre éhes kutya, aki képes volt kizökkenteni Attilát. Összebarátkoztak, Attila pártfogásába vette, Benő pedig hálás volt neki ezért. Kialakult a véd és  dac szövetség ellenem és az állandó rendetlenség miatti perlekedésem ellen. Attila pakolt utána, és igyekezett eltussolni a viselt dolgait. Benő órákat volt képes a lábai előtt feküdni egyetlen simogatásért, amit persze ki is követelt magának. Pár hónap alatt szinte összenőttek, Benő természetének köszönhetően Attila ki is mutatta a szeretetét és cinkosságát felé. Jókedv és vidámság költözött a házba, naponta megnevettette Attilát ez a "dög", én pedig a lelkem mélyén hálás vagyok neki ezért.

Éltem az alkalommal, többször magukra hagytam őket, hogy szokják az önállóságot, és bizony Attilám maximálisan ellátta, minden este komplett élménybeszámolót rittyentett a dolgaikból. Nagy dolgok ezek, bármilyen banálisak is. A mosoly és a szeretet kimutatása lényeges, és nincs se orvos, se terápia ami képes volna ezt kiváltani a skizofrénekből. Csak az állatok, amik valamilyen formában tudnak kommunikálni az emberrel. A kutya és a ló tökéletes erre, valóban csodákra is képesek egy beteg emberrel.

Címkék: skizofrénia mindennapok állatok

33 komment

...

Sikersztori

Fabius 2010.01.12. 08:00

Most, hogy a lényeg mögöttünk van már, elárulhatom, felfigyelt esetünkre az országos média. Konkrétan az RTL-től kerestek meg, olvasták a blogot, és riportot akartak készíteni Attilával. Be kellett volna menni a tévébe, de erre nem volt hajlandó. Nem értette a dolgot: -semmi érdekes nincs rajtam -mondta, én pedig szépen megköszöntem a lehetőséget, és lemondtam az egészet. De a szerkesztő nem adta fel. Azzal érvelt, olvassa a blogot, szerinte az a célunk, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson a történetünk, akkor miért zárkózom el? Elgondolkodtam, és igazat kellett neki adnom. Viszont Attilát sem akartam olyanra kényszeríteni, amit nem szeretne.

Címkék: skizofrénia mindennapok sikersztori

26 komment

...