Két év, megannyi harc és küzdelem után Attila végre olyan egészségi és mentális állapotba került, hogy el lehetett kezdeni munkát keresni neki. Az iskolát nem fejezte be, papírja nem volt semmiről, no, meg persze a betegsége miatt sem dúskáltunk az ajánlatok között. Végül aztán sikerült egy gyorsétterembe elhelyezni, ahol az első két hétben jól mentek a dolgok. De aztán előjött belőle a régen elveszettnek hitt környezettudatosság, az önérzet, és vitába keveredett a főnökével. Kioktatta a helyes szennyvízkezelésről, és a csirkék normális panírozási módjáról. Hiába volt igaza, mondanom nem kell mire ment vele. Kirúgták, mi pedig újabb és újabb helyeket kerestünk neki. Pár hónap alatt négy helyről rúgták ki. Hiába kérleltem, ne vitatkozzon, csak végezze el amire kérik, ne akarja a világot megváltani. Nem voltam hiteles. Olyan kompromisszumok megkötésére kértem, ahol neki volt igaza. Csak a világ amiben élünk működik másképp.
Egy elsőre pozitívnak látszó hozadéka volt ennek az időszaknak: talált magának egy barátot. Először örültem, mert a régi barátai ekkora már lemorzsolódtak, nem tudtak mit kezdeni ezzel az Attilával, akivé vált. Ez a fiú és a barátsága őszintének látszott, de nem kellett pár hét, és szembesültünk a valósággal: egy pénz szivattyú csapódott Attila mellé. A srác folyamatosan pénzt és cigit lejmolt a mit sem sejtő fiamról, majd egy jókora telefonszámlával is meglepett minket. Ekkor betelt a pohár, kértem Attilát, ne szponzorálja ezt a srácot se pénzzel, se más egyébbel, pláne kölcsön adott mobiltelefonnal ne. De ő meg volt győződve róla, csak átmenetileg segíti ezt a fiút. Egy nap aztán Attila előállt azzal, a fiatalember Olaszországba készül távozni, ezért szüksége lenne 10.000.- Forint baráti kölcsönre, amit majd onnan visszaküld. Neki nem volt pénze, engem kért meg, hogy segítsek a "barátján". Muhaha -röhögött fel a cinikus énem a kifelé teljesen higgadt álarc mögött -majd visszaküldi, ahha...De megtettem. Odaadtam a pénzt, pedig pontosan tudtam, nem fogom soha az életben viszontlátni. Nem volt minden hátsó szándéktól mentes a tett. De Isten lássa lelkemet ez a barátság sokkal többe került nekem havonta, így biztos voltam benne, ha segítek a fiú eltűnik, és Attila is rájön végre, ez nem barátság volt.
Igazam lett, sosem láttuk viszont se srácot, se a pénzt. Ahogy lelépett semmi életjelet nem adott magáról többé, Attilát sem kereste semmilyen formában. Én mégis örültem. Attila végre valódi érzéseket kezdett mutatni, tudott együttérezni, sajnálni, és hinni. Ezek egyáltalán nem jellemzőek a skizofrénekre. De legalább szembesültem azzal is, nem szabad könnyedén venni ezeket a dolgokat az ilyen betegeknél, mert könnyen kihasználhatóak.
Eljött a szilveszter, mi hivatalosak voltunk a szomszédba bulizni. Attila nem akart jönni, azt mondta inkább otthon szeretne tévézni. Átmentem, de valami fura, megmagyarázhatatlan rossz előérzet gyötört. Borzongtam egyfolytában, mintha egy jeges kéz futkározott volna rajtam, ezért egy fél óra múlva inkább hazamentem. Ott találtam a nappaliban. Attila zokogott, a Rém, a skizofrénia szörnyetege pedig mint valami absztrakt árnyék, úgy lebegett körülöttünk. -Anya! Kórházba akarok menni! Segíts rajtam! -könyörgött, engem pedig végleg elöntött a jeges rémület: -Mióta nem szeded a gyógyszert? -kérdeztem, mire megnyugtatott a helyzethez képest, hogy csak pár napja. De zokogott tovább, hogy rajta senki nem tud segíteni, engedjem őt bezárni, ez lesz a legjobb mindenkinek! Szemébe néztem, és kijelentettem: -soha, amíg én élek! Tudunk segíteni, de ehhez te kellesz! Muszáj megfogadnod az orvosok tanácsát bármi legyen ez, muszáj szedned a gyógyszert pontosan, és akkor egyszer majd jobb lesz! -Rendben! -válaszolta- vigyél be a kórházba!
Tudtam, valami más lesz innentől. Attila újra megváltozott egy kicsit. Nem tiltakozott, nem vitázott. A kórházban töltött egy hónap eseménytelenül telt, azóta nincs problémánk a gyógyszer szedésével. Akkor csak megnyugodtam egy picit, de innen visszanézve azt látom, az első igazi lépcsőt ott és akkor másztuk meg a gyógyulás felé!
A kórház után rábeszéltem, fejezze be a negyedik osztályt, és érettségizzen le. Ez sem volt egyszerű menet. Erről szól majd a következő fejezet.