A tegnapi poszt alatt kialakult párbeszéd felvetett egy csomó érdekes kérdést. Ezért azt gondoltam mielőtt a történettel tovább lépünk, megpróbálok válaszokat keresni ezekre a kérdésekre.

Teljesen jogos kérdésként merült fe a következő:

"Fényeske! Nem féltél soha, hogy Attila a munkája során a kényszerképzetei miatt kárt tesz önmagában, de főleg másban, közvetett vagy közvetlen módon?"

Erre a felvetésre is igyekeztem valami statisztikát találni, bármit, ami a skizofrének munkavállalás közben megesett dolgait tartja számon, de nem találtam. Semmit. Se nyilvántartást, se általános érvényű szakmai állásfoglalást. Vagyis továbbra is csak az a helyzet áll fent, hogy a kezelőorvos szubjektív véleménye alapján vállalhatnak ezek a betegek munkát. Az orvos felelőssége a mentális állapot felmérése, a munkavállalásra való alkalmasság megállapítása. Én hozzátenném, hogy szerintem fontos a család és a beteg környezetének folyamatos figyelme is. Ha valakik, hát ők vehetik először észre, mikor nem stimmel valami. Ehhez persze nem árt, ha olyan viszony van beteg és családja között, mint Fényeskééknél, ahol a legapróbb rendellenesség sem maradhat(na) figyelmen kívül.

Mint mindennek, ennek a rendszernek is megvannak az előnyei, és hátrányai. A közelmúlt eseményeit is figyelembe véve mindenképpen. Az egyik pólus Attila, akinél minden figyelem, odafigyelés, eltalált diagnózis és orvosi kezelés lehetővé tette, hogy visszailleszkedjen a társadalomba anélkül, hogy reális veszélyt jelentsen önmagára, vagy bárkire nézve.

A másik pólus a pécsi srác, aki éles lőfegyver tartására lett jogosult ilyen betegség mellett. Lehet mondani, ilyen a rendszer, sport célra használt fegyverhez ennyi vizsgálat és szabályozás elég. De akkor ez a rendszer szar. Egy emberi élet kioltására alkalmas bármilyen eszköznek semmi keresnivalója egy skizofrén betegnél, semmilyen céllal.

Én tökéletesen megértem, ha fölmerülnek ezek a kérdések, és jó volna valami ezer százalékos megnyugtató választ kapni rájuk. De ilyen nem létezik. Csak példák vannak. Az Attiláé arra jó, hogy megmutassuk: nem minden skizofrén maga az antikrisztus, akitől rettegni kell. Szil5 szerint ma 4-5-ször nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy skizofrén válik bűncselekmény áldozatává, mint, hogy ő maga kövessen el egyet. Ez szép, de nyilván a pécsi áldozat és sebesültek családját kevésbé vigasztalja.

A másik kérdés, hogy egy skizofrén vajon mennyire számít csökkent munkaképességűnek?

Nos egyértelmű válasz és szabályozás erre sincs. Mert az agyi betegségenél nem minden olyan egyértelmű, mint ha valakinek hiányzik a fél tüdeje. Lehet folyamodni csökkent munkaképességű státuszért, ahol ismét színrelép a szubjektivitás. Vagyis a benyújtott leletek, papírok alapján majd egy bizottság eldönti. Fényeskéék is ezt az utat járják éppen, Attila 18-án megy a bizottság elé. Utána visszatérünk erre, és elmondjuk a született eredményt.

Ennyire jutottam, ami a válaszok számát tekintve majdnem a semmivel egyenlő. Csak az maradt mindannyiunknak, hogy bízzunk a szakemberek diagnózisaiban, a családok odafigyelésében, reméljük azt, a skizofrének többségét Attilához hasonlóan beilleszkedésre képes mentális állapotban engedik vissza a társadalomba.