Foglalkoztunk eddig a mindennapok viszontagságaival, mint tisztálkodás, gyógyszer bevételi szokás, vásárlás, de még nem esett szó az egyik legfontosabb dologról, az evésről. Attilának sok kedvenc étele volt a betegsége előtt. Egyébként sem volt válogatós, egy-két kivételtől eltekintve mindenevő volt. Igazi kedvencei a cordon bleu és a csúsztatott palacsinta voltak. Ez teljesen megváltozott a betegség kezdete óta. Eleinte szinte semmit nem evett, ami keveset igen, azt is éjjel. Csodálom, hogy nem fogyott le túlságosan, mert készíthettem bármit mindenre az volt a válasz: nem kér, nem éhes, majd eszik.
Aztán éjjel 2-3 óra körül kiment a konyhába, evett egy virslit, melegszendvicset, vagy tojás rántottát. Csak ezt a három ételt, üzembiztosan, hosszú hónapokig. Főzhettem én bármit, lehetett otthon akármi főtt étel, rá sem nézett. Féltettem, az egyoldalú táplálkozás meglehetősen egészségtelen, de nem tudtam ellene tenni semmit. Ha elmentünk étterembe, akkor megint más volt. Mint a nagykönyvben, úgy rendelt az étlapról, igaz, tízből tízszer cordon bleu-t. De ott legalább megette. Felbátorodtam, otthon is elkészítettem neki a kedvencét, de ugyan úgy nem ette meg, ahogy eddig sem tette.
Beszéltem az orvosokkal erről is, de csak azt mondták, fél az ismeretlentől. De ez -szerintem- hülyeség, hiszen ismerte ezeket az ízeket a betegség előtt is, ahogy a virslit, melegszendvicset is. Olvastam valahol, hogy a skizofréneknek nincs visszajelzés a szervezetükben. Vagyis csak akkor isznak és esznek meg bármit, ha a szervezetük jelez: vészhelyzet van. Ennek némileg ellentmond a kezdeti sör mánia, de az ételre igaznak látszik. Legtöbbünknek élvezetet okoz az evés, örömszerzés az ízek élvezete. Attila nem így élte meg az étkezést, az egyoldalúság óriási hátrányaként nem jutottak vitaminok és ásványi anyagok a szervezetébe, amire pedig szüksége lett volna.
Az is benne volt a pakliban, a paranoid személyisége félt otthon enni. Félhetett attól, hogy belekeverünk valamit -legfőképp a gyógyszerét- az ételébe. Ez magyarázat lehet arra, hogy étteremben meg simán evett. Otthon lehetett számára csak az "biztonságos", amit ő készített a saját kezével. Viszont lehet hiányosság, de főzni nem tanítottam a kamasz fiamat. Így pedig önmaga csak ezt a három ételt tudta magának prezentálni. Persze ezt sem hagytam annyiban, és trükkhöz folyamodtam. Szegénykém joggal félt, hogy az ételébe csempészek bármit...De nagy úr a muszáj, valamit tenni kellett. Ezért mivel a kajába nem volt mód, így az üdítőjébe kezdtem Béres cseppet adagolni neki. Gondoltam ez az immunerősítő szer étvágygerjesztőként is hatásos, talán lesz valami kedvező hatása Attilára is.
Eltelt így 1-2 hónap, és mire kezdtem volna feladni, más megoldáson gondolkodni, megtörtént. Egyik este leült mellém, és vacsorázott velem minden előzmény nélkül. Sose felejtem, sült csirke volt a menü éppen. Innentől mindent elfogadott.
Ma ott tartunk, hogy majdnem mindent megeszik, mint régen. De kizárólag este. Érdekes, ha vendégek jönnek mondjuk hétvégén ebédre, akkor leül velük és eszik ő is, de hétköznapokon csak este hajlandó. Ha éjjel dolgozott, akkor meg kizárólag reggel, lefekvés előtt evett. Délután ha felébredt, elindult edzésre meg dolgozni evés nélkül. Próbálkoztam meggyőzni mindennel, ne menjen éhgyomorra edzeni és dolgozni, de lepergett róla. Ez a mai napig így van. Egyszerűen nem lehet rávenni semmivel a rendszeresebb étkezésre, és az okát sem tudom, miért. Talán ha sikerül a munkahelyemre kerülnie, akkor menni fog. A próba napján ebédszünetben evett velünk, hiszen akkor evett mindenki, és talán nem akart kilógni a sorból. Meglátjuk.
Az eltelt idők folyamán Attila érzelmeinek kifejezése is sokat változott. Ez főleg egy körülménynek -amennyiben körülménynek nevezünk egy állatot- volt köszönhető. Ezzel folytatjuk a következő posztban.
