Az utóbbi napok kommentjeiben, a hozzám intézett levelekben és telefonokban is közös, visszatérő probléma az alkohol. Úgy gondolom beszélni kell erről is tabuk nélkül, mert ha csak homokba dugjuk a fejünket az nem megoldás. Az egészséges emberek is gyakran nyúlnak a pohár után a legváltozatosabb indokokkal. De egy mentális beteg esetében egy fokozottan igaz. Ahogy a belgyógyászok órákat mesélhetnének alkohol probléma okozta szövődményekbe belehalt betegekről, úgy a a pszichiátriai dolgozók is széles skáláját tudják felsorolni az szesz ""segítségével" gyógyulni vágyó betegeknek. Nem álszenteskedni akarok, hisz alkalom adtán és is szívesen megkóstolok egy üveg jobb bort, sőt, ha a társaság és az alkalom olyan, akár pálinkát is. De a hétköznapjaimnak nem része ez az élvezet.

Az alkoholizmusra pontos definíció nem létezik. Édesanyám szerint már az is alkoholista, aki naponta megiszik egy pohár sört. Van aki szerint napi két sörnél, vagy ennek megfelelő mennyiségű bornál kezdődik. Szerintem meg ott, ha valakinél függőséget okoz mennyiségtől függetlenül. Attilám szerint alkoholista az, aki minden nap részeg. Ez a véleménye megingathatatlan a mai napig.

Évekkel ezelőtt megvívtuk már a magunk csatáját ebben a kérdésben -volt is szó róla itt. Akkor azt hittem a következetességgel, a fokozatos csökkentéssel majd a teljes leszokással egyszer és mindenkorra magunk mögött hagytuk az alkoholizmust, mint problémát. De tévedtem.

Két évig teljesen antialkoholista volt. Absztinens, aki nem ivott meg semmit ami alkoholt tartalmazott. Nekem ez tetszett, a gyógyszer mellett ez volt ideális, dicsértem is érte eleget. Ám a családi életünkben bekövetkezett változás felülírta ezt is, teljesen váratlanul. Mikor a férjem elköltözött a barátnőjéhez én erőszakoskodtam, találkozzon Attilával a pingpongon kívül is, ne érezze az apja hiányát annyira. Odáig mentem, hogy meghívtam őket a barátnőjével hozzánk, hogy Attila a saját környezetében ismerkedhessen meg vele, és azt lássa, én nem vagyok a barátnő ellen. Tettem ezt azért, mert azt gondoltam, ha Attilának több rokona, családtagja van, akkor majd jobban gondját viselik és szeretik mikor én már nem leszek. Rendben is ment minden, vettük az akadályt. Az apjáék meghívták magukkal a még közös balatoni telekre, velük töltött négy napot. Ahogy haza jött meglepődtem nagyon, mert észrevettem, hogy iszogat újra. Előbb napi egy sör, majd ismét napi kettő, aztán áttért a napi üveg borra. Nem hibáztatom az apját, de ugye nem kell mondanom mennyire nem erősködtem ezek után, hogy együtt töltsék az időt, ha Attila magától nem ragaszkodik hozzá.

Ott álltunk megint a kiújult problémával, én pedig kezdhettem el agyalni újra, ezúttal mivel fogom leszoktatni az ivásról. Attilának szokás szerint mondhattam bármit, falra lapátolt borsót sem ért. Szerinte napi egy üveg bor nem alkoholizmus, mert nem rúg be tőle. Sőt, akár még jót is tehet a vérképének -mondta, én pedig diszkréten beletéptem a hajamba ezektől az ideológiáktól. Sajna a nemrég leírt bizonyítós módszer sem vált be, ugyanis nincs leírva sehol pontosan az alkoholista definíciója. (innen jelzem az illetékeseknek, jó lenne pótolni valahogy) Hiába hivatkoztam a gyógyszer és a szesz kombinációjának károsságára, ő ezt nem így látta. Semmivel nem volt rosszabbul, nem érezte a hatást, a magyarázatot, -miszerint szerencsére rendszeresen szedi a gyógyszert, így a káros tüneteket később fogja érezni- nem vette figyelembe. Hivatkoztam a sportra, meg arra, ha komolyan akar versenyezni akkor bizony nem ihat. Erre felsorolt egy csomó élsportolót aki mégis iszogat, az okvetetlenkedésemet meg elintézte annyival, hogy se versenynapokon, se előtte való este nem ivott egy kortyot sem. Szerinte ez így teljesen rendben volt.

A mennyiség csökkentését sem tudtam megoldani, hisz az üveg bort nem törhettem ketté. Közben vigyáznom kellett, az esti beszélgetések ne fajuljanak el kemény vitáig, inkább igyekeztem találni valamit a mondandójában, amivel meg lehet fogni. A sokadik estén aztán eljött ez a pillanat is. Kifejtette egyszer, ha vezethetne, akkor bizony nem inna egy kortyot sem, mert a zéró tolerancia szabályozás nem teszi lehetővé.

Ahha- esett le a tantusz, szóval szabályt kell kerseni a hétköznapokra. Valamit, ami nem engedi az alkohol fogyasztást, és be kell tartani mindenképpen. Neki estem az internetnek, és addig kerestem, addig agyaltam amíg meg nem lett a hihető és betartható szabály. Munkahelyen tilos inni. Egyáltalán munkába menni tilos alkoholos befolyásoltság alatt. Akkor is, ha előző este itta meg, kimutathatja a szonda, és ez a munkahelyébe kerülhet. Na ebben igazat adott nekem, ez használt. És ennyi. Innentől nem volt probléma többé. Absztinens nem lett újra, viszont "egészségügyi határértéken belül" marad, ha viccelődni akarok.

A második menetet is megnyertem az alkohollal szemben. De megtanultam mennyire résen kell lenni, mert egy szokatlan helyzet, esetleges stressz előhozhatja újra. Hogy ki-mit tud kitalálni ellene ez teljesen személyre szabott, ebben sincs általánosság. Illetve egy mégis: nem szabad hagyni, hogy elhatalmasodjon. Árt a betegség szinten tartásának, árt a családnak, addig kell törni a fejünket/fejeteket amíg meg nincs a jó és hatékony módszer. Ha ez nem megy, orvosi segítséget kell kérni. Ne szégyelljétek, legyetek biztosak abban, a széteső, alkohol miatt balhézó beteggel élő családoknál nincs rosszabb. Ne hagyjátok idáig fajulni a helyzetet.