A skizofrén betegek 100%-nak biztosan megvan a gyógyszere ami használ, hiszen ma már 30 féle készítménnyel gyógyítják ezt a betegséget. Csak meg kell találni egyénre szabottan azt, ami tényleg hat. A legnagyobb probléma, hogy a betegek 70% sosem jut el a rendszeres gyógyszerszedésig. A maradék 30%-nál is van, ahol már maradandó sérülést szenvedett az elme, így a gyógyulási ráta meglehetősen kicsi. Egészen kis százalékban próbálkoznak alternatív gyógymódokkal, elenyésző számban sikeresen. Megvizsgálva ezeket a betegeket kiderül, náluk többségében nem genetikai oka van a skizofréniának, hanem egyéb kiváltó okai (drog, stressz, stb) voltak.

A betegség biológiai oka miatt a túlnyomó többségnek gyógyszeres kezelésre van szüksége a Rém kordában tartásához. Minket egészségeseket úgy lehet rávenni a gyógyszer bevételére, ha fáj valamink, rosszul vagyunk, és a tablettától jobban leszünk. A skizofréneknél ilyen nincs. Bennek nincs betegség tudat, ők nem érzik magukat rosszul, nem kapnak jelzést a szervezetüktől, nincs fájdalom, rosszullét, ami meggyőzné őket állításunk helyességéről. Ezért bármennyire is rosszul hangzik, a betegségtudatot kell előidézni valamilyen módon bennük.

Legjobb, ha már a kórházi kezelés alatt elkezdjük. Beszélgessünk velük arról, hol vannak pontosan, miért vannak ott, és mit kell tenniük annak érdekében, ne váljanak visszajáró, ne adj isten bentlakó beteggé. Nézzünk utána a vizsgálatoknak, magyarázzuk el pontosan, melyikre miért van szükség. Csodát és megértést ne várjunk, a betegünk minden erejével tiltakozni és lázadni fog. Viszont a kórházat csak beállított gyógyszerezéssel hagyhatja el. Nekünk azt KELL elérni, hogy ez így is maradjon. Fokozottan figyeljünk rá minden bevételnél, ne elégedjünk meg egy "bevettem"-el, győződjünk meg róla, valóban megtörtént-e. Szinte biztos, hogy eltelik pár hét, és nem fogja szedni, pont a fent említettek miatt. Minden nap visszatérő téma kell legyen, bármennyire unja és elege van. Hozzunk fel valós példákat, cukorbetegeket, akik inzulin nélkül nem létezhetnek, magas várnyomással küzdőket, akiknek szintén életük végéig gyógyszerezniük kell. Ha van a családban ilyen, akkor lehetőség szerint beszélgessen erről a skizofrénnel, mondja el, teljesen természetes, hogy vannak emberek, akiknek gyógyszerezniük kell, nem a skizofrénia ez egyetlen betegség, amivel ez vele jár.

A legfontosabb ilyenkor a figyelem. Ezért hangsúlyoztam az együttélés fontosságát. Azt a hozzátartozó veszi észre legkönnyebben, ha a beteg a sok szöveg ellenére mégsem szedi a gyógyszert. A gyógyszerezetlen beteg kezd megváltozni, ahogy a szer ürül ki a szervezetéből. Mindenki másképp, de a változás megfigyelhető, követhető kivétel nélkül minden betegnél. Erre kell figyelni, és gyanakodni kell. Van pár napunk a megelőzésre, de nem sok, használjuk ki. Hangulatingadozás minden betegnél megfigyelhető, akkor támadjunk mikor depisebb, szomorúbb a hangulata. Mondjuk el nekik, ez is a betegség miatt van, ha szedné a gyógyszer pár hónap alatt elmúlnának ezek a hangulatok.

Nagyobb kihagyás után már a személyiségzavarok is megjelennek a betegeknél. Nem összekeverendő a sokat emlegetett disszociatív személyiségzavarral. Én úgy látom a fő különbség, hogy a skizofrén mindig ugyanaz a személyiség marad pl mindig Attilának hívják, csak a tulajdonságai változnak. Ízlés, mozgás, egyes személyiség jegyek, érdeklődési kör, stb. A disszociatív személyiségzavarnál minden esetben a személyiségek neve is, írása, minden lényeges tulajdonsága, még a magáról alakított énképe, pl hajszín is változik. Nem akartam belemenni a vitákba, mikor ez szóba került, mert egy kicsit mindenkinek igaza volt.

Szóval mikor a gyengébb személyiség dominál, akkor használjuk ki az alkalmat. Nyugodtan éljünk vissza a bizalmával, szemernyi kétségünk ne legyen, az érdekében tesszük. Használjuk fel amit elmondott magáról, beszéljünk neki a hallott hangoktól való félelméről, arról, hogy tudjuk ezt sosem fogja bevallani, de ha szedi a gyógyszer ez is megszűnik ismét. Ez a legnehezebb része a dolognak. Napi több órán át is akár a meggyőzéssel foglalkozni. Legyünk vele tisztában, hogy legtöbbször még ez is kevés lesz, és ismét kórház lesz a vége. De ne törődjünk bele! Ha pár nap alatt nem kezdi el újra rendszeresen szedni a szert, akkor orvost kell szerezni bármi áron! Emlékezzetek a mi esetünkre. Nekem rendőrrel kellett Attilát ilyen esetben kórházba vinnem. Ha ott akkor feladom, mert " nem vagyok képes ezt megtenni a fiammal", akkor ma nincs miről írni ezt a blogot.

Ha beletörődünk abba, hogy éppen nem ön és közveszélyes, mert elfáradtunk, kikészültünk mi magunk is, csak a saját és a beteg dolgát nehezítjük mégjobban. Kétségeink ne legyenek, ha nem szedi kórház lesz belőle újra és újra, talán állandóra is. Felhívom a figyelmet az ilyenkor elkövetett -szerintem- legnagyobb hibára. Ne adjunk nekik gyógyszer dugiban. Ha ideig-óráig meg is tudjuk oldani, akkor sem a saját érdekében szedi, a javulást nem a gyógyszernek tudja be, és ezen túl sem lesz hajlandó bevenni. Sőt, mivel szerinte magától javul az állapota, még inkább tiltakozni fog ellene.

Minden egyes visszaesés, amit az orvosok poetikusan csak epizódnak hívnak, ront az elme állapotán. Minél többször esik vissza, annál kevesebb az esély az újból szintre hozásra. Ha a döntéseinkben kizárólag a beteg érdekeit nézzük nem lesz lelkiismeret furdalásunk, vagy ha mégis, akkor elmúlik idővel. Én milliószor elmondtam Attilának: szeretem, bárhogy is alakuljon a sorsunk. De ez a szeretet felhatalmaz arra, hogy azt tegyem ami neki a legjobb! Nem nyugszom amíg rendbe nem jön, amíg azt nem látom, tud boldogan és félelem nélkül élni.

Lehetőleg mindig legyünk a beteg mellett, akár otthon, a kár kórházban van. Tudnia kell számíthat ránk és nem maradt magára. A munka sem lehet kifogás, ezekben a kórházakban állandó látogatási lehetőség van. A betegnek nem heti két alkalomnyi sütire meg üdítőre van szüksége, hanem állandó személyes jelenlétre. Ez a folyamat elhúzódhat. Nagyon. Nekünk két évbe tellett, mire több alkalom kórház után végre hajlandó volt szedni a gyógyszert önmagáért. De ismerek olyan esetet, ahol a szülők nyolc évig küzdöttek ezzel, mire sikerült elérniük. Ők sem adták fel, az ő betegük is rendben van ma már. Lehetetlen megjósolni kinél mennyi időbe telik ez. Függ a betegtől, a környezettől, az orvosoktól, a szülők szemfülességétől és kitartásától. Nem tudom késő-e azoknak újra kezdeni, akik már feladták a harcot valamiért. De azt igen, csak biztatni tudok mindenkit, bírálják felül ezt a döntésüket. Rosszabb nem lesz, ezt nyugodt szívvel kijelenthetem. De az esetleges megváltásért harcolni kell. Szerintem megéri.