HTML

Skizotéria

Anya és fia küzdelme a skizofréniával. Megtörtént esetet feldolgozó webnapló. Fényeske kéziratát posztokba szedi Záporka, úriparaszt és Fabius.

Friss topikok

  • maria.janos: Igen én is kíváncsi vagyok mi van Veled nagyon nagyon. (2014.08.30. 21:48) A skizofrénia szakértők országa
  • maria.janos: Él még a Fábiusz által írt blog???? (2014.08.30. 18:26) Kiegészítés
  • fényeske: Köszönöm, hogy olvastad és persze hogy irhatsz: fenyesagi@freemail.hu (2012.06.09. 19:19) Életjel
  • fényeske: Szia cica! A hasonlat nagyon jó és találó. A tévhit abból ered, hogy valóban ott van a kiváltó ok... (2011.12.16. 19:30) Skizofrénia-újratöltve
  • anyósnyelv: Tényleg elment nem egy, hanem három barátom, az elmúlt években, s nem tudtam közbelépni! Egyszer l... (2011.11.29. 23:36) Társas magány

Családi vonatkozások

Fabius 2009.12.30. 08:00

30 évig éltem boldog házasságban. Attila a betegsége óta minden időmet, energiámat, figyelmemet lekötötte. Bevallom, ez a családom rovására ment. Semmi más nem érdekelt, csak Attila és a munka, a munka és Attila. Dolgozni muszáj volt a megélhetéshez, a fiam pedig egész embert igényelt, engem, az anyját, fanatikusan csak rá koncentráltam egészen a sikeres érettségi vizsgákig. Mikor sikerült fellélegeztem, hiszen hosszú és gyötrelmes időszakon voltunk túl, de önmaga szedi a gyógyszert, sikeresen papírokat is szerzett, azt hittem lazíthatok.

De ekkor jött a fekete leves. Újra a férjem felé fordultam, és rá kellett döbbennem, hogy már nincs ott. Elvesztettem valahol útközben. Még próbáltam harcolni érte/értünk pár hónapot, de az elmúlt évek után kevés hittel, kevés energiával. Nem haragszom rá, és nem is vádolom semmivel. Azt hiszem ő így védekezett a helyzettel szemben, csak így tud(hat)ta feldolgozni a feldolgozhatatlant. A nagyobbik fiam, -Sanyám- közben felnőtt lett, maga alakította ki az életét, hál'istennek sikerrel. Neki sem tudtam ebben segíteni, de amilyen talpraesett és önálló gyerek, egyedül is megoldotta amit kellett. Ott álltam egyedül, se férj, se gyerek. Persze, a se gyerek képletes, hiszen Sanyám csak függetlenedett, nem elhagyott. De ettől függetlenül magam köré néztem, és nem találtam senkit Attilán kívül. Úgy éreztem most dőlt össze minden. Az életünk, amit évek munkája alatt építettünk fel. Megzuhantam, most először életemben. Attila betegségének szakaszaiban átéltem a félelem minden fokát, borzongástól rettegésen keresztül a páni félelemig, de ezútal depresszióba estem.

Lefogytam 16 kilót, komoly egészségügyi problémáim lettek.A depressziós állapotból kijönni orvosi segítség nélkül szinte lehetetlen feladat, és -szerintem- csak a vasakaratúaknak sikerülhet. Én pár hétig lubickoltam az önsajnálatban, aztán mikor Sanyám szemében megláttam a félelmet és elkeseredést, akkor megráztam magam. Az én fiam ne keresse hiába az erős anyját, aki értük bármire képes. Tudatosult bennem, a két fiammal van még dolgom az életben, nem engedhetem meg magamnak a depresszió luxusát. Kerestem magamnak olyan elfoglaltságot, -ha tetszik hobbit- aminek segítségével ki tudtam kapcsolni az agyamat néha, és fel tudtam töltődni. Ultizni kezdtem egy nagyobb társasággal, és ez a játék hatott rám annyira, ami a gőz kiengedéséhez elegendő volt. Pár alkalom után újra képes voltam nevetni, megint szépnek láttam a tavaszt, új kapcsolat felé is nyitottam, és bár semmi sem volt olyan, mint régen, viszonylag kellemesen teltek a napjaim.

A férjemmel is rendbe jöhetett volna minden, hiszen jelezte, kezdhetnénk előről az életünket. De én már nem azt a férfit láttam benne, akiben bíztam, akit szerettem, akire támaszkodhattam. Az a férfi végleg elveszett valahol a múlt ködében. Azért mesélem el mindezt, hogy akinek beteg gyereke van, legyen vele tisztában, akár mindent elveszíthet a gyereke egészségéért folytatott küzdelem alatt. Mégis azt gondolom -ha tetszik önző módon- hogy a gyerekért akit világra hoztunk felelősséggel tartozunk. Nem csak akkor, ha az elért sikerei fölött kell örvendeznünk, ha büszkeségtől dagadó kebellel sütkérezünk az általa gerjesztett dicsfényben. Hanem akkor is, ha történik velük valami tragédia, betegség, vagy bármi, ami kihat az életükre. Egy életen át. Ha előről kezdeném sem tennék semmit másként. Akkor sem, ha tisztában vagyok vele, milyen árat kell fizetnem, mi mindent veszítek el közben.

Nem is hinnétek, mekkora gondot tudnak okozni a nekünk hétköznapinak számító dolgok -mint a fürdés- egy skizofrénnek. Erről szól majd a következő fejezet.

Címkék: család skizofrénia feldolgozás

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://skizoteria.blog.hu/api/trackback/id/tr501628614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fényeske 2009.12.30. 10:45:49

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeket 3 éve írtam, mint tudjuk.
Lehet Attilámat rá tudom venni, hogy elolvassa ezt a blogot, folyamatban van, ezért némi kiegészítéssel élek.
Nem szeretném még ezt a súlyt is rá nehezíteni.
Nem Attila miatt mentünk szét ezt ma már tudom, biztos nem tett jót a kapcsolatunknak az állandó feszkó, de a fő okot magamban kell keresnem. Kevés férfi van a világon, aki 2 évig nélkülözni tudja a testi és lelki törődést. Nem tennék ma sem másképp, időmet és energiámat a legfontosabb dolgokra öszpontositottam, másra nem futotta, de azt hiszem a mai eszemmel, már adtam volna neki még egy esélyt mikor a dolgok, kezdtek letisztulni. Erre egyszerűen későn jöttem rá, túl büszke, túl maximalista voltam, nem Attila betegségének volt ez az ára, hanem saját magam keménységének. Ezt ma már így gondolom.
Megbocsátani a gyengeséget nem csak a gyerekeinknek kell, hanem annak is, aki párunk volt ennyi éven át, talán megér egy próbát. Ma már erről szó sem lehet, hisz mással él együtt, és mi már csak egy mellékszereplők vagyunk az életében, kívánom neki, lelje meg a lelki békéjét és boldogságát, hátralevő éveiben.

luckky24 2009.12.30. 12:58:42

A tesóm leukémiás volt, anyu is mindent megtett érte, és apu is, mégis becsusszant egy harmadik személy, pedig együtt harcoltak a tesómért...persze engem "elhanyagoltak" amit akkor nem mindig bántam, mert kamasz voltam, viszont nagyon sokszor hiányzott anyu türelmes oldala. Feszült volt ugyebár, mert sokszor élet-halál között lebegett a tesóm. Megértem, és nem is haragszom rá, akkor haragudtam néha.
Apu szedte fel a nőt, vagy a nő aput( ?? ) lényegtelen, de valahol őt is megértem. 1 éven keresztül anyu aludni se nagyon tudott, annyira aggódott, sokszor bent aludt a kórházban, stbstbstb, közben nála is diagnosztizálták az emlő rákot. Sajnos a férfiak gyengébbek ilyen esetekben, mert itt nem tudják mutatni hogy milyen erősek, mert nem azok. Apu félt, nagyon félt. Sose sírt, (vagy nem láttam), de egy felnőtt, 50 éves mackós, erős férfit úgy összetörve ülni még nem láttam, és nem is akarok látni.
Huhh, köszönöm hogy leírhattam.
Fényeske, erős, rettentően erős nő vagy! Le a kalappal!! Kíváncsian várom a folytatást! Kellemes Ünnepeket Kívánok Nektek!

fényeske 2009.12.30. 13:44:28

@luckky24: Igen azt hiszem, kicsit önmagunk terápiája is a írás. Látod én is változtam 3 év alatt, és most visszaolvasva az akkor írásom másképp látok sok mindent.
Ez a mostani beírás vagy poszt vagy mit tudom én:)))nyálasnak tűnhet azoknak akik, nem éltek át hasonlót de Te, fiatal korod ellenére látod azt amit én "öreg" fejemmel csak most. A ti sorsotok is nagyon nehéz lehetett, mind anyukádnak, mind apukádnak és Neked is. Én is láttam a volt férjemet sírni, zokogni, mikor lejöttünk az első kórház után, a nagyobbik fiam a saját szobájában, a férjem meg miénkben zokogott, és akkor sem öt választottam hanem a nagy fiamhoz mentem be vigasztalni, nem tudtam egyszerre két helyen lenni sajnos. Nehéz dolgok ezek és a visszaemlékezés sem fájdalmatlan dolog és rajtam is egy kicsit könnyített hogy kiírhattam magamból.

vagyok, aki vagyok... 2009.12.30. 15:08:05

húú, ez most félelmetesen összecseng az én írásommal a barátnőmről. felelősség mindenki iránt. és mit lehet ezzel veszíteni.
fantasztikus vagy Fényeske. de sajnos mindent lehet jobban csinálni és ezek a dolgok többnyire utólag derülnek ki. nagyon remélem, hogy leszel még boldog anyaként és nőként is. megérdemled.

theresa 2009.12.30. 16:22:53

hm. mellettem sem maradt meg a párom. Tudom, hogy nagyon szeretett, rettenetesen sokat segített, de közben félt nagyon szerintem, hogy nem tudhatta, mivel kell még szembe néznie, aztán lassan belefáradt. Talán sosem állt volna fel magától, de mikor felajánlottam a választást, ő a távozás mellett döntött. Biztos vagyok benne, hogy nem hitt a gyógyulásban.

Jedlik_ 2009.12.31. 09:02:46

Én is követem a blogot, és feltűnt közben, hogy a fiúk apja tökéletesen kimaradt a történetből. Pedig talán neki is volt szerepe. Nem tudom, furcsálltam végig, és arra gondoltam, hogy egyedülálló szülő voltál vagy ilyesmi, de ezek szerint nem. De akkor marad a kérdés, hogy tényleg ennyire egyedül voltál végig?

fényeske 2009.12.31. 09:27:44

@Jedlik_: Nem szívesen beszélek róla, mert ez Attila története nem a mienk. A válaszom ezért csupán erre fog korlátozódni, ha nem haragszol. Az első két évben mellettünk állt, amikor ráért vitt kocsival a kontrolokra, és a segített, ahogy tudott. A gyógyszerbevétele körüli harc azt hiszem felőrölte az idegeit.Aztán lefoglalta a szerelem, ami belépett az életébe és ritkán volt otthon. Más volt a véleményünk a betegség okairól, és Attila gondolkodás módját sem tudta követni, ami persze nem csoda. Elfogyott a türelme és bizony sokszor csúnya veszekedésbe fulladt a beszélgetéseik. Meggyöződésem a kiabálás nem a meggyözéshez vezet én más megoldásokon törtem a fejem, és igen keményen felléptem minden ilyen veszekedésnél, evvel viszont úgy érezte az ö szava nem számít. Anyagi gondok is beléptek, hisz sok pénzt emésztett fel ez az egész, én meg már nem tudtam olyan intenzitással dolgozni, mint előtte, hisz időm nagy részét lekötötte. Ö ahelyett hogy átvette volna a családfenntartó szerepét fürdött az önsajnálatban és más utat keresett a boldogságához. Ma már mással él, hetente kétszer pinpongozik Attilával, mert egy egyesületben játszanak a kötelező szülinapi, stb. dolgokban találkozik vele és a bátyjával, de ennyi nem több.
Nem akarom bántani, ezért nem is szívesen beszélek róla de, mint írtam mi mellékszereplők vagyunk az ö életében évek óta, drukkol nekünk mindenért, hogy sikerüljön, de az ö életét már egy másik család köti le, és semmit nem tesz annak érdekében, hogy valóban sikerüljön az, amiért olyan nagyon drukkol. Ennyi!

instantmama 2009.12.31. 11:47:07

@fényeske: Nagyon sajnálom, hogy így történt a dolog, továbbra is együtt érzek veled/veletek. Szerintem nagyon korrekt a hozzáállásod a dologhoz, és örülök, hogy mint a fenti kommentben végre kiderült számomra, a történtekért mégsem egyedül magadat érzed felelősnek. Azt gondolom, hogy egy kapcsolatért, ami felnőtt emberek között van, sohasem csak az egyiknek kell vállalnia a felelősséget. Többet nem is mondok, mert az már ítélkezés lenne. Mindenesetre elég pipa vagyok :)

Jedlik_ 2009.12.31. 16:03:52

@fényeske: Köszönöm a válaszod, igazán nem akartam vájkálni a magánéletedben, pusztán csak feltűnt a dolog.

Másrészt azon is gondolkodtam az itt olvasottak kapcsán, és nem is vagyok benne biztos, hogy van-e értelme ezen filozofálni már, de írtad, hogy az orvosok nem tudtak okot mondani a betegség kialakulására. Felmerült a genetikai ok, de annak meg többnyire szoktak előzményei lenni a rokonságban.
Ugyanakkor ha valakiben a hajlam megvan, nyilván ezt biztosan mondták az orvosok, simán kiváltja akár marihuána is. Nem kell ehhez adott pillanatban pozitív drogteszt.

Viszont olvastam Kurt Vonnegut fiának, Mark Vonnegut könyvét, aki a drogfogyasztás miatt került hasonló szituációba, és pl. rá ilyen extrém adagban alkalmazott vitaminkúra pozitív hatással volt. Mára gyógyult ember, emlékeim szerint orvosként dolgozik.
Szóval a lényeg: voltak-e ilyesmi alternatív kísérletek Attila egészségének javítására?
A saját személyes tapasztalatom egyébként az, hogy az ilyen vitaminkúra a depressziós állapoton segíthet, bár tudom, hogy a két betegség igen távol áll egymástól, és ki vagyok én, hogy bármilyen tanácsot adjak, de talán egy utánanézést megér a dolog.

fényeske 2009.12.31. 17:18:34

@Jedlik_: Egy okot nem tudtak mondani, viszont lehetséges kiváltó okokat igen, erről írtam is már bármelyik lehetett, miután több is fennállt a legvalószínübb, hogy az egész összessége, ami kiváltotta. A családban valóban nem volt ennyire súlyos pszhihés betegség de innen is, onnan is voltak gyengébecskék, azon kívül nem ismerjük a családfánkat csak nagyszülők-ig ki tudja.
Való igaz az is a marihuána kiváltó ok lehetett de abbahagyása után majdnem egy évvel? Azonkivűl ö olyan koca szivó és fogyasztó volt hétvégén, akkor is csak akkor mikor nem aludt itthon hanem a "barátainál" A zárójelentésben benne van miket próbált ki, vannak durvábbak is, de hétköznap soha hisz azt észrevettem volna és azt nem akarta.
A kórházban sokan voltak drog miatt, de azoknál átmeneti zavarok voltak, pár hónap és rendbe jöttek. Kifejezetten vitaminkúra nem volt ezt most hallom először és kösz utána nézek, de immunerősítőt és étvágyerősitö vitaminokat alkalmaztam persze titokban:))) Pl. bérescseppet raktam az üdítőjében, mert közel fél évig csak azt ette, amit ö jónak látott, vagyis tojást és meleg szedvicset, és megijedtem az egyoldalú táplálkozástól. Hogy az használt e vagy duruzsolásom ezt utólag megmondani nem tudom. Mind a mellett a tipp jó utána fogok nézni, szerintem ártani nem árthat kicsit több vitamin.

Jedlik_ 2010.01.01. 00:29:35

@fényeske: Igazából vitaminkúra nagyon sokkal több vitamint jelent, de kúraszerűen, azaz egy adott ideig. Viszont nagyon sokan támadják is a dolgot a vitamintúladagolás tüneteitől tartva, mivel olyan adagokról van szó, ami hivatalosan orvosilag ellenjavalt. Ugyanakkor a koncepció az, hogy a kúraszerű túladagolás úgymond telíti szervezet "raktárait", és ez az, ami a látványos javulást okoz(hat)ja.

Én kipróbáltam magamon, semmilyen negatív hatást nem észleltem, ugyanakkor kedélyállapot és immunrendszeri problémáimon segített. Valószínűleg a B6 vitaminnak van a legnagyobb szerepe, mivel az idegrendszeri működéséhez szükséges, illetve a C vitamin serkentő hatása sem mellékes. De fontos, hogy kiegyensúlyozott arányban legyenek a vitaminok. Ennyit tudok mondani, mint nem teljesen laikus, de azért nem is a téma szakértője. Illetve egy dolog még fontos: a nagy mennyiségű folyadékfogyasztás, hogy kellően tudjon ürülni a fölösleg. Persze a hiú reményeket nem szabad fűzni a dologhoz.

fényeske 2010.01.01. 10:56:31

@Jedlik_: Túl jól ismerem Attila betegségét (hiába fogadják ezt sokan kétkedve) ahhoz, hogy hiú reményeket táplálják. Egy ilyen összetett betegségnél kis esélyt látok arra, hogy vitaminok, még ha több is, de változtatna a dolog lényegén. Miután nagyon sűrűn előforduló betegségről van szó, biztos vagyok benne, hogy ilyen irányú kutatásokat is végeztek nálunk komolyabb szakemberek, és nem hozták meg a kívánt hatást. Sokszor írtam már, amit szed gyógyszer rendkívül fontos, de önmagában kevés, sok-sok törődést, különböző terápiák, sikerélmények, nyugodt környezet, és a helyzet értelmezései, a gondolati világának racionális átfogalmazása, ami évekig tart kell hozzá ( az utóbbi a legnehezebb) ahhoz, hogy egyáltalán legyen miről írni.
Nem használok orvosi szavakat, mert fogalmam sincs, arról, hogy fent felsoroltakat, hogy mondják orvosul, nem is az a dolgom, hogy ezeket megtanuljam, de tudom és érzem egyszerű józan, ha úgy tetszik paraszti ítélőképességemmel, hogy mikor mit tegyek, ami Attilának a legjobb.
Mégis utána fogok nézni kíváncsiságból, mert kiegészítő kúraként lehet, hogy alkalmazni lehet, én mindenre nyitott vagyok, ami jobbá teheti a dolgokat, de semmit nem próbálok ki, ami egy kicsit is árthat. Túl sok évem ment rá, hogy Attilám ennyire rendben legyen, mint most, nem kockáztatok, ha a szakemberek azt fogják mondani árthat.

Skizzo 2011.02.12. 23:36:24

Nagyon érdekelne a véleményed a szülői felelősségről, ha elolvasod a blogomat. Remélem, lesz annyi időd és kedved, hogy átfusd. Nem ilyen hosszú, csak pár fejezetnyi.
Mert szerintem is örökre felelősséggel tartozunk a gyerekeink iránt! És olykor háttérbe kell(ene) szorítani mást, másokat. Csak kérdés, hogyan szoríthatta volna anyum háttérbe apumat... akinek segítségre volt szüksége... de nekünk meg anyára...! (3-an vagyunk testvérek). Kicsit úgy érezzük, feláldozott minket apu érdekében. Néha elfogadom, néha nagyon tiltakozom legbelül. Fogalmam nincs, én hogyan tennék hasonló helyzetben (de remélem, sohasem kerül ilyenre sor!)

fényeske 2011.02.13. 20:41:56

Hát most igen nehéz kérdést tettél fel. Hisz a kérdés az, a férjét támogatja a betegségében de közben a gyerekeivel nem tud törödni, vagy a gyerekeivel törödik megfelelően de akkor nem tudja támogatni a férjét. Nem voltam ilyen helyzetben, ezért csak azt tudom mondani most hogy gondolom én mit tettem volna, de ebben benne van hogy könnyű úgy véleményt mondani ha nem éljük át.
Szóval azt hiszem azt amit Attilával végig csináltam azt a férjemért nem vállaltam volna be, és ha észre veszem hogy gyerekeim látják a kárát el is hagyom. Tudom ez gonosz válasz, de nem hiszem hogy lett volna erőm arra amit anyaként meg tudtam oldani.
...
süti beállítások módosítása