Attila és a döntések, a helyzetfelismerés meg a logika nem voltak "barátok". Illetve sajátos viszonyban volt ezekkel a számunkra egyszerű fogalmakkal. Elmentünk egyszer cipőt venni, mert szükség volt rá. Tudtam mennyire nem lesz egyszerű, de ami ott várt rám, az még az én évek alatt acélosra edződött képzeletemet is felülmúlta. Színben, fazonban és árban megfelelőt is találtunk, mintegy négyezerkétszázhetvenöt darab, három órán keresztül tartó felpróbálása után. Pfúúú...éppen megnyugodtam, kifújtam magam, leitattam a véres verítéket magamról, indultam kifizetni a cipőt, mikor Attila utánam szólt: még ne! Hátha a következő üzletben még jobbat találunk még olcsóbban. Mondhattam bármit, ezúttal is hajthatatlan volt, mint mindig. Újabb két óra, számtalan másik üzlet és próbált cipők után visszatértünk az ominózus cipőhöz, az említett boltba. Az én Attilám pedig elkezdett alkudni az eladóval. 13.990.- volt a cipő, de Attila nem volt hajlandó ennyit fizetni érte, csak egy ezressel kevesebbet. Hiába mondtam, kisfiam ez itt nem piac, a hölgy nem kofa, itt szabott árak vannak meg garancia a cipőre, mintha a falra lapátoltam volna a borsót. Attilám vitázott, érvelt és alkudott tovább kőkeményen, hivatkozott előállítási költségektől szállításig mindenre. Logikus is volt az érvelés, csak nem helyénvaló.
Mikor az eladó diszkréten beletépett a hajába, átvette helyét az üzletvezető nő, aki előtt le a kalappal. Végtelen türelemmel meghallgatta a fiamat, és válaszolgatott a kérdéseire. Látta, valami nem stimmel velünk, de a kidobásunk helyett igyekezett megoldani a helyzetet. Másfél órán(!!) keresztül győzködte Attilát, elismerte, valóban nyereséges volna ezer forinttal olcsóbban is eladni a cipőt, de ő erre nem kompetens. A türelem ezúttal is sikerre vezetett, megvehettük a cipőt, Atikám pedig szívesen hordta, mint aki megdolgozott érte. Egy dologra jó volt ez mégis. Edit az üzletvezető ott helyben barátnőm lett, azóta is tartjuk a kapcsolatot, és ha szükségünk van valamire hozzá fordulunk. Lehet elfogult vagyok, de példának állíthatnám a legtöbb kereskedő elé.
Attila minden tettében jelen volt/van a logika. Csak a tett kivitelezésének módja utal a betegségre, azokban nyomonkövethető a skizofrénia. A Móricz Zsigmond körtéren virágot árult egy néni abban az időben. Egyszer a szemünk előtt ment oda hozzá két rendőr, és teljesen normálisan kérték tőle a területfoglalási engedélyt. A néninek persze nem volt ilyen, erre a rendőrök nagyon udvariasan, de rendkívül határozottan megkérték, távozzon onnan. Mire észbe kaphattam volna Attila odapattant a rendőrökhöz, és idegességétől kicsit akadozva, de annál határozottabb hangon közölte velük: jó volna, ha rablók és gyilkosok dolgaival foglalkoznának, a nénit hagynák virágot árulni, mert meg kell élnie valamiből! A rendőrök előbb csak felszólították Attilát, hogy menjen onnan. Ő persze csak fújta a magáét tovább, mire az egyik rendőr megfogta a vállát, és odébb tolta egy kicsit. Na több se kellett...Láttam, ha nem lépek közbe nagy baj lesz, így minden igyekezetemmel próbáltam leszerelni az Attilában felébredt igazság bajnokát. A rendőrök majdnem letartóztatták, szerintem csak az én igyekezetem tartotta vissza őket. Így visszaolvasva mókásnak tűnhet, de ott és akkor nem volt az.
Az ilyen szituációktól állandó félelemben éltem/élek, mert nem lehetek minden pillanatban vele. Arról nem beszélve, így képtelen lesz a saját életét élni, ha én nem leszek. Ezért a következő lépésként meg kellett győzni őt arról, hogy egy dolog a lojalitás, és egy másik a törvény. Szép és nemes dolog lojálisnak lenni, pláne a mai világban, mikor emberek érzéketlenül tesznek egymásra magasról. De szükséges, hogy egy társadalomnak legyenek törvényei, amit a tagjainak nem illik, hanem kell(ene) ismerni és betartani. Mert a világ így működik, biztosítja a jogainkat és betartatja kötelezettségeinket. Ezekkel mi egészségesek sem mindig értünk egyet, de betartani kénytelenek vagyunk akkor is, ha nem tetszik. Vagyis azokat a normákat, amiket egy kisgyerek nevelkedése során természetes úton magára szed a szüleitől, azt egy skizofrénnek -a mi esetünkben- újra kellett tanítani. A sajátos logika, a beképzelt eszmerendszer nehezen feltörhető valami. De türelemmel és kitartással ez is megoldható.
Ilyen történésekkel a hátunk mögött ismét a munkakeresés került terítékre. Erről szól a következő poszt.
