Amri51 kommentjén elgondolkodva úgy éreztem, talán hasznos lenne pár gondolattal segíteni a hasonló cipőben járók tisztánlátását.
Legfontosabb kérdés az orvos és a gyógyszerezés. Attilát 4 éve kéthavonta egyszer látja az orvos, akkor is maximum öt percre, amíg a receptet megírja. Ha egyáltalán behívják a rendelőbe, és nem kihozzák a receptet és a kezébe nyomják. Ezt kevésnek találtam, ezért voltak más próbálkozásaim orvosokat illetően, de Attila nem volt hajlandó mással szóba állni. Így maradtunk itt, és a módszer változtatáson gondolkodtam. Kérdeztem a doktornőt, nem volna-e hasznos Attilának terápia, vagy heti rendszerességgel pszichiáter, de lebeszélt. Szerinte felesleges, mert ezt a betegséget nem tudják a szokásos "észosztással" gyógyítani. Ha nagy a baj, kérhető állandó terapeuta aki kimegy a családokhoz heti egyszer, és a felgyülemlett feszültséget igyekszik kordában tartani. Meglehet ez másoknál bejöhet, de én megint gondolkodóba estem: az oké, hogy kijön kedden, de mi lesz a hét többi napjával? Mikor a valódi cél a beteggel történő együttélés módjának megtalálása.Szerintem egy nem megoldás, ha el is fogadja a beteg az idegen jelenlétét, az is csak arra a napra jelent könnyebbséget.
Az alkohol problémákkal, téves gondolatokkal, rossz helyzetfelismeréssel mind külön posztban foglalkoztunk, de néhány általános gondolat szerepeljen itt is. Szerintem ezeket a dolgokat csak a családtagok, hozzátartozók tudják terápiásan kezelni. Bár nem vagyunk orvosok sem képzett ápolók, de csak mi ismerjük a betegünk egykori lelkivilágát, és jelenlegi befogadó képességét. A hozzátartozónak kell rájönnie, hogy mi az amivel hatni tud a betegre. Mert minden eset más és más, bevált sablonok nem léteznek, kizárólag gyakorlati tapasztalatot és tippeket adni lehet. Ha sikerül ráérezni mi az, amivel befolyásolni vagytok képesek a betegeteket, akkor napi több órán keresztül tegyétek. A legnehezebb dolog egy skizofrént meggyőzni bármiről. Ezért ne győzködjétek mert felesleges. Helyette beszélgessetek sokat, állítsatok szembe berögzült véleményével ellentétes tényeket, és próbáljátok igazolni. Például ha azt állítja, a narancs fekete, akkor ne győzködjétek, hogy nem az. Keressetek képet a narancsról, tegyétek elé és kérjétek meg, mutasson akár egyetlen feketét köztük. Kössétek ki, ha talál akkor elfogadjátok a véleményét, de ha nem, akkor a ti meglátásotok legyen a helyes. Banális példa, de benne van a lényeg.
Minden téves gondolatukkal így kell tenni. Csak akkor fogjuk tudni megváltoztatni egy adott témában a véleményüket, ha ők maguk győződnek meg róla, és valóban elhiszik. Vitatkozni szabad, de csak egy határig. Könnyen értelmetlen veszekedésbe torkollik. Ilyenkor rájuk kell hagyni és másnap harmadnap újra elő lehet venni a témát. Rettenetesen sok türelem és higgadtság kell ehhez, tengernyi idő, de szerintem ez a leghatékonyabb, legcélravezetőbb módszer. Esetleg hívhatunk segítséget, rokonokat, barátokat, ha több ember állít egyszerre egybehangzóan valamit, azon elgondolkodnak legalább, kezdetnek pedig az is jó.
Lehet hibáztatni a rendszert, van is miért. De a mi gyerekünk, a mi életünk, és ha mi magunk nem teszünk érte eleget, akkor felesleges csodát várunk és nem megoldást találunk. A figyelem a kulcs. Gyógyszerezésnél mi, akik együtt élünk a beteggel sokkal hamarabb észleljük a változást, mint az orvosok. Mi látjuk, ha valami használ, vagy éppen semmit nem csinál, ha egy adag már túl sok, vagy éppen túl kevés. Ez látszik a betegen ha figyelünk rá, és valóban megismertük a betegség alatti viselkedésformáit. Ilyenkor szólni kell az orvosnak, nem várni semmire. Egyértelműen jelezni, ezt meg azt tapasztaljuk, valami nincs rendben, módosítson az adagoláson vagy írjon másik szert. Ezt majd ők tudják, de a visszajelzés az ő munkájuk hatékonyabb végzésében is fontos lehet. Nekünk kell figyelni arra is, hogy a vérképüket ellenőrizzék legalább évente.
El kell tudnunk fogadni ezt a helyzetet. Nekünk ez a világ jutott és nincs más aki a betegünkkel törődjön, csak mi magunk. A blogot ezért hoztuk létre. Az Amri51-hez hasonló, a skizofrénia rémével küzdő tehetetlen emberek segítésére. Igaz, hogy minden beteg más, de a reakciók, megnyilvánulások hasonlóak. Ha több szem többet lát alapon csak egy tippet adni tudunk, vagy kapaszkodót, hogy van remény, a tehetetlenségtől és a semmitől az is több.