Másnap beleegyezett, és elmentünk az orvoshoz. Teszteket töltetett ki vele, beszéltette, de egyről a kettőre nem jutott. Hetente kétszer jártunk foglalkozásokra, ám a helyzet javulás helyett csak romlott. Már nem csak két személyiség váltakozott Attilában, hanem egyre több.

Megjelentek az együtt látott mozik szereplői is. Volt sebezhetetlen, matekzseni, zongoraművész, de maradt a macsó és homoszexuális személyiség is. Éjszakákon át rettegett valamitől, maga sem tudta mitől, ilyenkor mint pici gyerek korában tette, mellettem próbált elaludni, miközben a hátát simogattam és nyugtatgattam. 18 éves volt ekkor. A koncentrációja a nullával vált egyenlővé, az iskolából kimaradt, minden megszerzett tudást elveszített, elfelejtett. Meggyőződése lett, hogy őt üldözik, mert ő sebezhetetlen, és csak ő képes engem megvédeni. Félelmetes volt ahogy hangoztatta: belé akár kést is döfhetnek, bármit tehetnek, mert ő nem sérülhet meg semmitől!

A helyzet életveszélyessé vált, folyamatosan figyelni kellett Attiára, nehogy kárt tegyen magában. Közben személyiségei rapszodikusan váltakoztak, hol felhívta a barátnőit az éjszaka közepén, hogy jöjjenek ide hozzá, mert szexelni akar, hol éjjel háromkor indult el kávézni a lépcsőházban lakó ismerőshöz, de volt olyan is, hogy le akart ugrani a harmadikról, bemutatva az ő sérthetetlenségét. A felpörgött agya vadabbnál vadabb dolgokat vetített elé.

Végül az orvos elismerte, ő képtelen segíteni rajta. Egy neves pszichiátert ajánlott, aki a lelki eredetű bajok helyett bilológiai rendellenességeket gyógyít. Attilát megvizsgálta az új orvos, és kimondta a megfellebbezhetetlent: skizofréniája van a fiamnak, ami kórházi ellátást igényel! Tótágast állt velem a világ. A betegségről én sem tudtam szinte semmit, csak amit a filmekben látni, és regényekben olvasni lehet. Most meg itt van, megtámadta a gyerekemet, és az sem biztos, vajon tudnak-e segíteni rajta.

Azonnal vádolni kezdtem magam: én rontottam el? Én vagyok a hibás? Tehettem volna bármit másképp? Talán, ha nem hagyom, az élsportot abbahagyja, vagy nem engedem szórakozni másképpen alakul minden? De éppen így kerestem a hibát másokban is: ha nem az apjához megyek hozzá, nem történik meg? Ha nem én vagyok az anyja, és nem örökli a családom génállományát, akkor másképp lenne most? Aztán a marcangoláson kívül nem maradt más, mint szembenézni a valósággal, elfogadni a tényeket.

Erről szól majd a következő fejezet.