No igen, József Attila óta tudjuk, tanulni miként kellene. De mondd ezt egy skizofrénnek, próbáld rávenni, hogy összeszedje minden bátorságát, és iskola padba üljön. Meg fogsz lepődni mennyire nem lesz egyszerű.
Én folyamatosan duruzsoltam Attilának, hogy fejezze be a negyedik osztályt, és érettségizzen le. Hiszen a mai világban egy egészségesnek sem könnyű munkát találni 8 általánossal, egy skizofrénnek pedig gyakorlatilag lehetetlen. Ezúttal is megbeszéltem a terveimet az orvosokkal, akik ismét a fejüket csóválták: -nem fog menni -mondták- csak kudarcélmény fogja érni, mert képtelen koncentrálni, kommunikálni, újat befogadni, -érveltek. De nem adtam fel. Úgy gondoltam, ha meg sem próbáljuk, attól rosszabb nem történhet.
Attila végül beadta a derekát, és hajlandó volt újra nekifutni a negyedik osztálynak. Kíváncsi voltam mennyire veszi magát komolyan, ezért leteszteltem. Egyik este szándékosan eldugtam a gyógyszerét. Érdekelt miként fog reagálni, fogja-e keresni? Megnyugodtam, mikor gyakorlatilag számonkérte, hová is tettem?! 101%-ban lett megbízható az utolsó eset óta, így nekivághattunk a feladatnak. Igazság szerint párhuzamosan az érettségivel egy ECDL számítástechnikai tanfolyamra is beírattam, arra az esetre, ha az előbbi nem sikerülne. Tudom, telhetetlen voltam, de azt gondoltam jól is kijöhetünk belőle.
Atikám nehezen birkózott a tanulással. Úgy küzdött vele, mint Kőmíves Kelemen Déva várával: amit egyik nap megtanult, azt másnapra elfelejtette. Panaszkodott szegénykém, hogy semmi nem ragad meg a fejében tartósan, hiába koncentrál ahogy bír. Segítettem ahogy tudtam. Ha kellett biztattam, ha kellett kikérdeztem, együtt tanultam vele estéről estére. Magoltunk kőkeményen, mert nem ment másképp. Az osztálytársaival jól kijött, kisebb vitákon kívül más nem történt, inkább elkerülték őt. A tanárok ismerték az előéletét, mondogatták is, mekkora fába vágtuk a fejszénket. Mert pontrendszer van, kivételezés meg nincs. Mintha kértük volna bármikor, bárkitől...Na mindegy. Nem érdekelt a véleményük. Ha nem sikerül elsőre, majd fog másodikra vagy harmadikra, netán tizenharmadikra, mert amíg Attila kedve el nem párolog végleg, fel nem adjuk!
Időközben az ECDL tanfolyamot sikerrel vette, levizsgázott csont nélkül. Ez dopping volt mindkettőnknek az érettségi előtt. Sikerélmény, ami erősített, önbizalmat és határozottságot adott. Aztán egy szép napon ott találtuk magunkat az érettségi napján. Attilán nem látszott semmi drukk, gyakorlatilag izgulás nélkül ment, és a világ legtermészetesebb módján egyszerűen tette az aznapi dolgát. 5 tárgyból vizsgáztak, az angol, matek, fizika ment csont nélkül, de amit neki magolni kellett, -magyar, történelem- abból megbukott. El kellett fogadnom, ez a fiú már nem a betegség előtti képességekkel bír, nem várhatok tőle csodákat, de úgy gondoltam egy érettségi még belefér. Ezért a két pótvizsgázható tárgyból egész nyáron magoltunk. Nem volt más választás, mert e két tárgy egyáltalán nem érdekelte Attilát. De volt kitartása velem tanulni újra és újra a tételeket, minden este rágni és emészteni az anyagot kifulladásig.
Eljött a pótvizsga is, és az én skizofréniával küzdő fiam leérettségizett végre. Sikerült, megcsináltuk, hurrá! Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, mindegy mit hisznek és gondolnak a skizofréniásokról, hinni kell abban, hogy sokkal többre is képesek lehetnek kitartással, szorgalommal, mint amit a pesszimisták jósolnak nekik!
Ez a sok időt és energiát elrabló mindenféle megviselte a családunkat is. Erről szól majd a következő fejezet.