Foglalkoztunk eddig a mindennapok viszontagságaival, mint tisztálkodás, gyógyszer bevételi szokás, vásárlás, de még nem esett szó az egyik legfontosabb dologról, az evésről. Attilának sok kedvenc étele volt a betegsége előtt. Egyébként sem volt válogatós, egy-két kivételtől eltekintve mindenevő volt. Igazi kedvencei a cordon bleu és a csúsztatott palacsinta voltak. Ez teljesen megváltozott a betegség kezdete óta. Eleinte szinte semmit nem evett, ami keveset igen, azt is éjjel. Csodálom, hogy nem fogyott le túlságosan, mert készíthettem bármit mindenre az volt a válasz: nem kér, nem éhes, majd eszik.

...akik feladják, soha nem győzhetnek.

A mondás Németh Pál edzőtől származik, mi pedig az elmúlt évek alatt igyekeztünk magunkévá tenni. Sokat beszélgettem a közeli barátokkal Attila betegségéről. Őket is foglalkoztatta a dolog, igyekeztek segíteni, néha egy kívülálló véleménye is hasznos tud lenni. Vagy éppen ötletet tud adni, amiből akár valami jó is kisülhet.

Mivel Attila takarítói "karrierje" olyan véget ért, amilyet, elkezdtem én keresni számára ismét munkalehetőséget mindenfelé. Kis idő múlva sikerrel jártam, kiböktem egy hirdetést, a Posta adatrögzítőket keres. Kivágtam az írást, és reménykedtem, Attilának lesz kedve hozzá. Végre valami rendes helyen dolgozna, hasznát venné az elvégzett számítógépes tanfolyamnak. Otthon említettem mit találtam, ő pedig majd én megoldom felkiáltással elvette a cetlit.

A tegnapi poszt alatt kialakult párbeszéd felvetett egy csomó érdekes kérdést. Ezért azt gondoltam mielőtt a történettel tovább lépünk, megpróbálok válaszokat keresni ezekre a kérdésekre.

"A munka a legjobb szer ahhoz, hogy ne gondolj a nyomorúságodra" -mondta Beethoven, és az biztos, hogy nem egészséges, ha valaki huszonévesen otthon ül, és nem csinál semmit. Úgy gondoltam Attilának is jót tenne, kicsit kimozdulna, emberek közé menne, felelősségérzetet tanulna újra, és nem utolsó sorban megtanulná eltartani magát hosszú távon. Igyekeztem rábeszélni, de hónapokig hiába kérleltem. Aztán egy este az apjánál elszakadt a cérna, kimerült a szép szó készlet, mérgében a fejéhez vágta: azt sem bánom, ha takarítást vállalsz! De dolgozz! Az ex-férjem nem értett Attila nyelvén, nem is sejtette milyen lavinát zúdít a fejünkre ezzel.

Attila és a döntések, a helyzetfelismerés meg a logika nem voltak "barátok". Illetve sajátos viszonyban volt ezekkel a számunkra egyszerű fogalmakkal. Elmentünk egyszer cipőt venni, mert szükség volt rá. Tudtam mennyire nem lesz egyszerű, de ami ott várt rám, az még az én évek alatt acélosra edződött képzeletemet is felülmúlta. Színben, fazonban és árban megfelelőt is találtunk, mintegy négyezerkétszázhetvenöt darab, három órán keresztül tartó felpróbálása után. Pfúúú...éppen megnyugodtam, kifújtam magam, leitattam a véres verítéket magamról, indultam kifizetni a cipőt, mikor Attila utánam szólt: még ne!

Már említettem, a skizofrének nem sokat foglalkoznak a személyi higiéniával. Ha hagyjuk ápolatlanok, és nem törődnek a saját megjelenésükkel. Ezt elég nehéz volt megemésztenem, mert Attila a betegsége előtt valóságos kis piperkőc volt. Nagy jelentőséget tulajdonított a kinézetének, barna bőr, ragyogó fehér fogak, mindig gondosan belőtt séró, márkás és igényes ruházat jellemezte. Még a testszőrzetére is gondot fordított.

Egészségben, eredményekben gazdag Új Évet kívánunk minden olvasónknak!

Attila történetével másodikán reggel jövünk vissza.

30 évig éltem boldog házasságban. Attila a betegsége óta minden időmet, energiámat, figyelmemet lekötötte. Bevallom, ez a családom rovására ment. Semmi más nem érdekelt, csak Attila és a munka, a munka és Attila. Dolgozni muszáj volt a megélhetéshez, a fiam pedig egész embert igényelt, engem, az anyját, fanatikusan csak rá koncentráltam egészen a sikeres érettségi vizsgákig. Mikor sikerült fellélegeztem, hiszen hosszú és gyötrelmes időszakon voltunk túl, de önmaga szedi a gyógyszert, sikeresen papírokat is szerzett, azt hittem lazíthatok.

No igen, József Attila óta tudjuk, tanulni miként kellene. De mondd ezt egy skizofrénnek, próbáld rávenni, hogy összeszedje minden bátorságát, és iskola padba üljön. Meg fogsz lepődni mennyire nem lesz egyszerű.

Két év, megannyi harc és küzdelem után Attila végre olyan egészségi és mentális állapotba került, hogy el lehetett kezdeni munkát keresni neki. Az iskolát nem fejezte be, papírja nem volt semmiről, no, meg persze a betegsége miatt sem dúskáltunk az ajánlatok között. Végül aztán sikerült egy gyorsétterembe elhelyezni, ahol az első két hétben jól mentek a dolgok. De aztán előjött belőle a régen elveszettnek hitt környezettudatosság, az  önérzet, és vitába keveredett a főnökével. Kioktatta a helyes szennyvízkezelésről, és a csirkék normális panírozási módjáról. Hiába volt igaza, mondanom nem kell mire ment vele. Kirúgták, mi pedig újabb és újabb helyeket kerestünk neki. Pár hónap alatt négy helyről rúgták ki. Hiába kérleltem, ne vitatkozzon, csak végezze el amire kérik, ne akarja a világot megváltani. Nem voltam hiteles. Olyan kompromisszumok megkötésére kértem, ahol neki volt igaza. Csak a világ amiben élünk működik másképp.

Egészséges, békés, boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Attila történetének folytatásával 27. reggel jövünk vissza.

Ahogy az előző posztban írtam, a kislány esete után elkezdte még intenzívebben foglalkozni magával a skizofréniával. Volt bennem ezer kérdés, amire még tippelni sem tudtam a helyes válaszokat. Érteni, megérteni akartam a felfoghatatlant, ahogy az idő haladt kérdésből egyre több lett, válaszból meg egyre kevesebb. Az orvosok sem tudják ezeket a válaszokat, csak -minden tiszteletem mellett- ők nem vallják be.

Ahogy telt az idő és Attila állapota ha lassan is, de javult, néha megengedtem magunknak azt a "luxust", hogy kipróbáljunk régi dolgokat. Ilyen volt a vezetés is. Mindkét fiamnál ragaszkodtam hozzá, amint lehet megszerezzék a jogosítványt. Sikerrel levizsgáztak mindketten, amire büszke voltam. Igaz, volt bennem annyi szigor, hogy önálló útjuk előtt egy tapasztalt ember mellett rutint kellett szerezzenek, hiszen a közlekedés veszélyes üzem, ahol nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélyeztethetik. Lehet ezzel is vitatkozni, mennyire volt helyes, de én meg voltam győződve, így teszem a legjobbat mindenkinek.

Nehéz eldönteni hol a határ magyarázat és szigor, tiltás és meggyőzés között. A skizofrénok agya sajátos logika alapján működik. Olyan a gondolkodásuk, mint egy megakadt lemez, csak ugrál a tű egy helyen sokáig, majd egyszercsak átugrik, és halad tovább. Ez a pillanat váratlan és kiszámíthatatlan.